Keresés a Közösségben
Találatok mutatása ezekhez a címkékhez: 'optika'
-
Tisztelt Telekom, érdeklődnék, hogy 6050 Lajosmizse, Kálmán Imre köz 3. cím alatt várható-e, vagy kérésre behúzható-e az optikai kábel/hálózat? A mellettünk, velünk szomszédságban lévő lakcímeken ( 6050 Lajosmizse, Kálmán Imre utca) a weboldal szerint elérhető a szolgáltatás. A gyakorlatban a "köz", az "utca" U alakú folytatása, tehát az érintett optikai hálózat tőlünk kb. 50-70 méterre elérhető, szeretnénk, ha nálunk is igénybe vehető lenne a szolgáltatás. Tulajdonképpen 2 villanyoszlopnyi távolságról van szó. Évek óta érdeklődünk a szolgáltatás felől, a megszokott válasz az "Értesítünk, ha területeden is elérhető lesz a szolgáltatás." Az ügyintézők akivel a vásárló találkozik nyilván nem illetékes az ügyben, és a döntéshozó kollégákhoz valószínűleg el sem jut a probléma/kérés. Szerintem több ház is igénybe venné itt a szolgáltatást, ha lenne, ugyanis a jelenlegi műholdas kapcsolat ami elérhető a közben, túlzás nélkül 100x drágább ár/érték arányban, mint egy vezetékes szolgáltatás, nem beszélve az amúgy 2023-ban nevetséges 8mbit/sec letöltési sebességről. Szóval a kérdésem/kérésem az lenne, hogy ha várható hálózatbővítés, az mikor, illetve ha nem, akkor van-e valami módja ennek az előterjesztésére, ha igen, akkor ennek mi a menete? Válaszukat előre is köszönöm.
-
Tisztelt Telekom! Érdeklődni szeretnék, hogy mikor fogják Hajdúhadház városában az optikai netet megvalósítani. Dokumentációk szerint a NMHH elfogadta a fejlesztést. Sajnos még mindig a lassú (de ugyan annyiba kerülő mint egy 250Mbit-es optikai gyorsaságú) ADSL technológiát használjuk és fizetjük... Várom szíves tájékoztatásukat! Köszönöm!
- 3 válasz
-
- hajdúhadház
- optika
-
(és még 1 )
Címkék:
-
internet Optikai Internet Fejlesztés: Budakeszi
kérdés hozzáadott: Gr3gYx, itt: Megrendelés, vásárlás
Tisztelt Telekom! Budakeszi Rákóczi utca 132 címen egy 20 LAKÁSOS TÁRSASHÁZBA minél hamarabb szeretnénk MINDEN LAKÁSBA Gigabit-es Vezetékes Internetet vásárolni, de sajnos a megadott címen az oldal szerint ez nem megoldható. A szembe lévő házakban ez már elérhető 1 éve, illetve olyan levelet kapott az egyik lakó, hogy szeptemberben a társasház címén is elérhető lesz ez a minőségű internet. Sajnos jelen pillanatban csak 40mbit-es internet érhető el a címen és a 20 lakás ezen osztozkodik, ami minden esetben irritálóan megbízhatatlan és lassú, főleg abban az esetben amikor home office-ra kerül a sor és a munkámat nem tudom elvégezni az internet terheltsége miatt. Szeretnék segítséget kérni annak mihamarabbi kivitelezésében, hogy az Optikai Gigabit-es Vezetékes Internet elérhető legyen a társasház címén: Budakeszi, Rákóczi utca 132! -
Kedves Telekom ! Szeretnék érdeklődni erre a címre ( 7940 Szentlőrinc Munkácsy Mihály utca 16/C ) van lehetőség Optikai Hálózat kiépítésére ? Ez egy 3 épületből álló lakópark. Rákerestem milyen internet lehetőségek vannak . Azt adta ki a rendszer a cím alapján , hogy maximum 30 mb/s ami a mai világban szerintem nagyon kevés és sok embernek a munkája miatt is szükség lenne gyorsabb,minőségibb ,stabilabb internetre mint a mostani hálózat . Az optika az nagyon stabil és gyors. Hova tudnék fordulni ez ügyben? Várom válaszukat ! Üdvözlettel: Bali Balázs
-
Az lenne a kérdésem, hogy várható-e Pécsváradon a Dózsa György utcában a jelenlegi hálózat optikaivá fejlesztése?
-
Kedves Telekom! Érdeklődnék Cserszegtomajon Barát utcában és környékén tudnak valami pontosabbat mikor várható optikai internet? Már sokan nagyon várjuk rendes vezetékes gyors optikai internetet és IpTV-t lehetőséget. Mert sajnos itt nincs semilyen vezetékes gyors inter net és tv lehetőség. Előre is köszönöm a válaszukat.
-
Üdv! Érdeklődni szeretnék, hogy megérem e még hajas fejjel telekomos optikai hálózat fejlesztését Kőszegen? ígérgetés az van évek óta, de egy kb időpontnak jobban örülnék. Sokáig volt telekomos adsl szolgáltatásom de lemondtam mert semmire sem elég. és még mindig csak 30Mbit-es net elérhető a címemen. Van pár más szolgáltató de horror áron árulja a semmit. Inkább egy 4g-s routerrel telekomos mobilelőfizetéssel kínlódom. Válaszukat előre is köszönöm:)
-
Érdeklődni szeretnék, hogy várható-e a közeljövőben hálózatfejlesztés a IX. kerületi József Attila-lakótelepen (Dési Huber 5)? Jelenleg elérhető legnagyobb csomag 1000/25, ami onnantól hogy valaki belép egy videohívásba, használhatatlan lesz a többi lakó számára. Ez nem túl jó ha otthonról dolgozik az ember. Ha nincs ilyen terv, hol lehet ilyet kérvényezni? Igény biztos lenne rá. Üdv, Attila P.
-
Hónapok óta ki van húzva az oszlopokon az optikai kábel, a dobozok is fent vannak tán augusztus végétől Nadapon. Ha minden igaz akkor egyszer majd Telekom-os internet lesz elérhető. Mire lehet számítan? Mikor fog a szolgáltatás elindulni a hálózaton és ha már minden a helyén, akkor mire kell még várni?
-
Tisztelt címzett Érdeklődnék hogy Zamárdiban mikor lesz optikai kábel
-
Üdv, az érdekelne, hogy Debrecenben a Péterfia utca 2 szám alatt mikor terveznek hálózatfejlesztést tartani. Mert azt gondolom, hogy a belvárosban 30 Mbit/sec -es csomagot kínálni 5900 forintért vicc kategória..... Amíg nem lesz valami értékelhető csomag én inkább elleszek a mobilnettel, a TVre pedig ott a Netflix, de azért jó lenne tudni meddig kívánják ezt húzni.
- 4 válasz
-
- optika
- hálózatfejlesztés
-
(és még 1 )
Címkék:
-
A következő történettel kapcsolatban szeretném kikérni a Telekom állásfoglalását. IPTV és DSL internet szolgáltatást veszek igénybe tavaly február óta. Úgy alakult, hogy a jelenlegi címemről, elköltöztem egy új lakásba.(mindkét lakás Szekszárd belterülete) Ennek megfelelően a 1412-n megrendeltem a szolgáltatás átköltöztetését, melyre a szerződésem szerint lehetőségem van külön díj ellenében. Két hét után felhívtam újból az ügyfélszolgálatot, ahol a következő érdekességgel szembesített az ügyintéző: Az új címemen optikai hálózat érhető el, amit a jelenlegi 7590ft-os havidíjam helyett 7990ft-ért kaphatok meg. Nemtetszésemet fejeztem ki, mivel én nem erre kötöttem szerződést. Elmondtam a hölgynek, hogy februárban lejár a hűségidőm, addig adják a régi szolgáltatást a régi feltételekkel, mivel utána úgysem szeretném már igénybe venni, ugyanis kihasználatlanság miatt felmondom a tv előfizetést. Erre a hölgy közölte, hogy akkor ennek tükrében most már csak havi 6.850ft-ért adná ugyan ezt a csomagot az optikai hálón(milyen érdekes, egyből van kedvezmény). Én továbbra is mondtam, hogy nekem erre nincs szükségem, nekem jó a hagyományos hálózat, azokkal a feltételekkel, mint amik eddig voltak. Ekkor jött a fekete leves: gyakorlatilag két lehetőségem van. Vagy szerződést bontok és kötbért fizetek, vagy igénybe veszem az új ajánlatot, amihez újabb egy év hűségszerződést kötelező jelleggel alá kell írjak. Nem értettem a dolgot. Az ügyintéző egyre csak azt hajtogatta, hogy az optikai hálózat sokkal korszerűbb és jobb, és csak ezen keresztül tudnak szolgáltatni, de ehhez nekem alá kell írnom egy újabb szerződést(most, novemberben). Enélkül nem megy. Tehát vagy aláírok még egy évet, és akkor átköltöztetik a szolgáltatást, vagy szerződést bontok kötbér ellenében. Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy hol szerepel olyan kitétel a szerződésemben, hogy én ha egy olyan helyre költözök ahol magasabb minőségű szolgáltatás érhető el, akkor én azért köteles vagyok magasabb árat, és főleg új hűségszerződést aláírni?! Erre ő elismerte, hogy ilyen kitétel nincs a szerződésemben. Ezek fényében úgy gondolom, hogy ez egy egyoldalú szerződésmódosítás a Telekom részéről. Ugyanis bele akar kényszeríteni egy helyzetbe, amire én a szerződéskötéskor nem vállalkoztam. A következő az álláspontom: A Telekom hűségszerződést írt alá velem ez év elején, melyben vállalja, hogy számomra a szerződésben foglaltak szerinti szolgáltatást szolgáltatja minden olyan helyen, ahol erre technikailag képes. Az adott helyen technikailag lehetőség van TV és Internet szolgáltatás nyújtására is, az, hogy ez miként valósul meg(sat-dsl vagy optiaki hálózaton), NEM az én dolgom! Ha nem szolgáltat, akkor szerződést szeg. Ha szerződést szeg, akkor jogomban áll nekem is elállni az adott szerződéstől mindenféle következmény nélkül, mivel a másik fél (Telekom) nem teljesíti a szerződésben foglaltakat! Ezzel szemben a Telekom szerződésbontás esetén kötbért követelne tőlem(az ügyintéző hölgy elmondása szerint). Kérem ezen felületen(is) fejtse ki a Telekom képviselője/megbízottja, a cég álláspontját! Köszönettel: Zs.M.
- 842 válasz
-
- netmánia1000
- optika
-
(és még 3 )
Címkék:
-
Tisztelt Telekom! 2023-at írunk, és még mindig ugyan olyan lassú netet kell használjak mint 10 évvel ezelőtt, csak most az a különbség, hogy a mai világban használja a Wi-fi-t egyszerre 2 okos tv, 3okostelefon, laptop, számítógép, stb.stb. Minden éven hitegetnek, hogy "jövőre" kiépítik az optikát Petőfitelepre ami cím szerint egyébként Szombathelyhez tartozik és még ÍGY SINCS optika. Ha már a tej,kenyér és minden egyéb élelmiszer drága és nem ehetek, a benzin is drága ezért nem megyek sehova, na meg a fűtés is drága ezért fázok itthon, legalább had halljak fázva éhen, de gyors internettel. Köszönettel, Szabolcs
-
Sziasztok! Erre nincs valakinek valami tippje? 1 hete szenvedünk a problémávak. Ugyfélnél T optika van (5+ éve eddig nem volt semmi komolyabb gond) megy szépen minden, majd egyszer csak gondol egyet a net és bizonyos oldalak onnantól nem töltenek be. Pingelhetőek, de nem jelennek meg (tracert is lefut), míg mások igen. Modem reboot után egy ideig (akár 18 óra is lehet) megint jó minden. Akármi mást rebootolunk nem javul meg a kapcsolat. A szétesés 9/10 éjfél körül történik meg. Modemet már cseréltek, más típusra. Twitter, telex, apple, 444.hu, 888.hu google.com, youtube.com, nav.gov.hu, microsoft.com, bloomberg.com mindig nyílik a "széthalás alatt is". Index.hu, origo.hu, kh.hu, otp.hu ugyfelkapu.magyarorszag.hu lyenkor csak timeoutol.... ha áramtalanítjuk a modemet egy pillantara, akkor jó megint minden (routert is cseréltünk, router reboot nem segít, router és modem közötti lan kábel kihúzás nem segít...) Aztán vannak oldalak, amiknek csak a fejléce vagy csak a törzse jön be a többi meg hiányzik vagy a speedtest.net -nél például minden bejön, csak teszt nem indítható, mert a finding optimal server keresés sosem ér véget. MTU felé keresgéltünk, de az miért állítódna el egyik pillanatról a másikra és miért térne vissza egy modem reboot után? Akkor sossem jöhetnének be ezek az oldalak változtatás nélkül.... Egyébként MTU 1492-vel megyünk az befelé is OK pingnél meg kifelé is -f -l 1464 mellett. A nem megjeleníthető oldalak irányába a ping mindig megy simán MTU 1492-vel is, csak az adat nem jön vissza, mintha rossz lenne a routing befelé, egészen, addig amíg a modemet nem indítjuk újra. Látott már bárki ilyet? Tanácstalanok vagyunk! Köszi!
-
Tisztelt Telekom! Érdeklődnék, hogy Dánszentmiklóson mikor várható az optikai hálózat fejlesztésének folytatása? Gyakorlatilag a fele már kész van évek óta, viszont azóta nem történt előre lépés. A fejlesztés az Ady Endre utcáig kb kész van, de onnantól semmi. Legnagyobb bánatomra pont ebben az utcában lakom. Próbáltam már több üzletükben is érdeklődni ez ügyben, sehol nem tudnak semmi információval. Pedig már nagyon váltanék szolgáltatót, komplett csomaggal (*****fone-ról). Üdvözlettel Tibi
-
Sziasztok! Az volna a kérdésem, hogy szeretnék optikai internetet beköttetni, (a csomagban van telefon is) csak a netre van szükségem. 1.) Van egy nagy teljesítményű routerem, amely rendelkezik SFP+ porttal, ezzel ki tudom-e váltani a szolgáltatói eszközt 100%? Gondolok itt arra, hogy a T-kom-os optika a saját routerbe van bekötve. Pfsense tűzfal-routerről beszélünk. 2.) Ha ez nem lehetséges, akkor hogyan kell úgy megrendelni, az internetet, hogy a szolgáltatói eszköz csak egy tégla legyen, mindent a saját eszközöm bonyolít, bridge mode? (nem kell hogy sugározzon, meg fogyassza az áramot egy másik eszköz, főleg a mostani helyzetben...) Létezik a T-nél olyan buta eszköz ami nem tud semmit csak a fenti módot, nem kell hogy sugározzon, meg fogyassza az áramot, főleg a mostani helyzetben... 3.) ezek az optikai routerek (szolgáltatói), milyen adapterrel működnek? 12/18/19/24V? Köszönöm!
-
Üdv, Sajóbábonyban lakom, közvetlen szomszédja Miskolcnak. Már 202014 óra szenvedünk az itthoni rossz sávszélességgel és a lassú internettel . Sajnos a gyorsító opció sem érhető el, így van max 30mbps sávszélességű internet. A kérdésem nagyon egyszerű : Mikorra várható optikai fejlesztés Sajóbábony városában?
-
Üdv A tárgyban említett témával kapcsolatban lenne néhány kérdésem. A pppoe passthrough-t átbillentettem a webinterfacen, sikerült a routeren (TP-link archer 1200) beállítani a credentialst, működik is az internet, a saját routeremen van a tűzfal stb. Az IPTV végpontok maradtak a HGW-en (sagemcom fast 5655), és onnan kapnak IP címet. Kezdetben overlap volt a hgw-en és a routeren lévő DHCP szerverek között, de nem volt ütközés, ebből kifolyólag nem adódott probléma. Viszont amikor kikapcsoltam a HGW-en a DHCP szervert és átdugtam a saját routeremre (IPTV-hez megvolt a portkonfig) akkor nem kaptak IP címet. Azóta visszakapcsoltam a HGW-en, működik minden de nem értem, hogy miért nem kaptak IP-t a saját routerről. (A DHCP poolt leszűkítettem, igy már biztosan nem lehet ütközés) Illetve az sem világos, hogy miért nem érem el a HGW-t a "saját" subnetemről. Kezdetben azok a címek is ütköztek, a HGW címét megváltoztattam X.X.1.2-re. Előre is köszönöm a választ Üdv, Movik Bence
-
Sziasztok, Az optikai fejlesztés már több éve megtörtént, viszont a két települést összekötő szakaszon légkábellel oldották meg a kábel elvezetést, a régi DSL telefon oszlopokat használva. Sajnos időről időre kisebb fák dőlnek a kábelezésre, valamint néhány helyen le is van szakadva a kábel rögzítési pont az oszlopokról. Konkrét példa: Böde és Zalaszentmihályfa településeket összekötő szakaszon jelenleg is két fa támaszkodik az optikai légkábelre, valamint egy helyen nincs fent a kábel az oszlop rögzítési ponton. Kérdés: Létezik bármi olyan fórum, ahol ezeket az észrevételeket, hibajelentéseket meg tudom tenni; megelőzve ezzel egy hosszabb szolgáltatás kimaradást? Köszönöm a válaszokat és üdv: Laci
-
Üdv, Érdeklődni szeretnék ,hogy a fejlesztések Sajóbábonyban és környékén az Optikai hálózatot illetően hogy haladnak? Köszönöm előre is.
- 5 válasz
-
- hálózatfejlesztés
- optika
- (és még 2 )
-
Tiszteletem mindenkinek! Kb 2 évvel ezelőtt is ugyanazt kérdezem mint most, hogy mikor várható optikai hálózat Cibakházán. Múltkor még azt a választ kaptam hogy 2022. December 31-ét követően lesz optika. Kérdésem az lenne hogy most is így van, mert már elég lesz az üres ígérgetésből, és a rezes "szolgáltatásból"? Előre is köszönöm szépen a válaszokat!
-
Tisztelt Telekom! Szeretnék érdeklődni, hogy Pécsen (konkrétan a Kaposvári utca - Pálos templom közötti régióban) várható-e optikai hálózat fejlesztés? Ha igen, belátható időn belül (1-2 év) van -e rá esély? Válaszukat köszönöm! Dávid
- 1 válasz
-
- optika
- hálózatfejlesztés
-
(és még 1 )
Címkék:
-
Sziasztok! Szeretnénk Telekom előfizetők lenni újonnan épülő otthonunkban, azonban a következő problémába ütköztünk. A telek előtt az optikai hálózat levegőben halad, azonban a villanyszerelők és a kivitelezők földkábeles csatlakozást készítettek elő (a telekhatáron található villanyóra szekrénytől az egész előkert alatt be van csövezve egészen a tárolóig, ahol a modem lenne). A Telekomos szakemberek akik a felmérést végezték, közölték, hogy légkábeles csatlakozást tudnak biztosítani, amihez egy védőcsövet kellene létesíteni a padlástérből a tárolóig szétverve a vadi új házat. Miután mondtam nekik, hogy földkábeles csatlakozást szeretnék kérni, mondták, hogy nem gond, csak az E-ON oszloptól, amiről lejönne az optika, a villanyóra szekrényig nekem kell megoldanom a védőcsövezést a közterületen (kb. 10 méteres szakasz a telekhatárunk mentén). A kivitelezőnk és a villanyszerelőnk szerint ehhez nekem közterület bontási engedélyt kellene szereznem a településünk önkormányzatától, de hogy egyébként meg ennek a védőcsőnek a telepítése szerintük a Telekom feladata lenne. Tud ebben valaki igazságot tenni, hogy ebben a helyzetben kinek van igaza? Nyilván, ha nincs más út meg fogom kérni a bontási engedélyt és saját költségen megcsináltatom a csövet, mert nem szeretném szétvésetni a házat, csak félek, hogy a papírmunka még hónapokig is elhúzódhat emiatt. Köszönöm szépen előre is a segítséget!
-
Sziasztok! Érdeklődni szeretnék, hogy a Sopronban a Fűzfa sorra mikorra várható a GPON hálózat? A környező utcákban már kiépítésre került és kíváncsi lennék, hogy hozzánk mikor kerül bevezetésre. Köszi! BK
-
Sziasztok Ez egy kisebb fajta rant lenne mert hihetetlen amit a telekom muvel a kis varosomba. Adott egy 10000 ***** varos amiben a telekom is szolgaltatt internetet a problema csak az hogy hihetetlen milyen gyenge minosegbe. A mostani csomag amit jelenleg hasznalunk maximum 30mb/s amit sose teljesitett a szolgaltato 25eve elek a varosba es 30mb/s internetnel tobb sose volt ezen a lakcimen de 2 utcaval arabb mar van optikai kabel is. Mostanabba elkezdtek ki epiteni az optikai kabelt tobb utcan is de termeszetesen a minek kivetel ott nem ez ido alatt a 30mb/s internetbol hirtelen 5mb/s internet lett egy youtube videot nem lehet lejatszani annyira gyenge. Koszonom hogy elolvastad de egy kicsit idegesito hogy az utobbi 2honapba 300kb/s kell toltenem