Ugrás a tartalomhoz
  • 1

Forza Horizon 4 DNS hiba


Omatee

Kérdés

Sziasztok!

Adódott egy probléma a mai napon megjelent Forza Horizon 4 játékkal T-s hálózaton. 

A csatolt képen látható hibával dobja el a játék online részéhez való csatlakozást. A játék hivatalos fórumát böngészve összeakadtam jó pár magyar Telekomos internetet használóval, akik egytől egyik ugyanezzel a hibával találkoztak. Sokaknak ZTE Speedport Entry 2i eszköze van, akad aki az optikás Huawei eszközt használja. 

Az én részemről próbáltam PPPoE passthrough módba tenni az eszközt és egy másik routert ráengedni, benne a szükséges nyitott portokkal, semmi eredménye. Egy barátommal egy utcányira lakunk egymástól, ugyanazon a telekomos gerincen vagyunk, viszont neki más szolgáltató adja az internetet, (*****) szó nélkül működik nála a játék. Megpróbáltam az ő hálózatán az én gépem, szintén egyből feltalált, az övé viszont nálam ugyanúgy hibát dobott. A játék előző része most is hibátlanul működik, pedig ugyanúgy Xbox applikáción keresztül csatlakozik. Az applikáció hálózati diagnosztikája mindent tökéletesnek mutat.

Sajnos nem egyedi esetről van szó, a fórumokat látva több ezer ember küzd ezzel a magyar és külföldi Telekomos szolgáltatóknál egyaránt.

Valami ötlet milyen úton lehetne felvenni a kapcsolatot egy olyan részleggel a T-nél, aki érti is miről van szó, nem csak a sablon válaszokat adja a kérdéseimre?  Sajnos a telefonos ügyfélszolgálatnál ott megállt a történet mi az hogy DNS, mikor a NAT szót kiejtettem pedig síri csend lett a túloldalon, úgyhogy abba az irányba nem szeretnék menni.

FH4 hiba.jpg

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 191
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 0

Emeletes a ház és a thome eszközök lent vannak és a két gép meg az emeleten és ezért csináltuk így még anno, hogy ne menjen fel annyi vezetés és itt fent a routerbe jön a thome cuccból az internet kábel a routerbe és onnan ketté vezetékeken keresztül a gépekbe. Nem akartuk, hogy annyi vezeték menjen keresztül a házon és akkor ez jó megoldásnak tűnt.

A router: MSI RG60SE 108M Wireless Router.

Azt hogy AL LAN hálózat-e vagy sem azt honnan tudom kideríteni? 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

@Mr. Elégedetlen

Én a szolgáltatói eszköz típusát kérdeztem. 

Ha a saját router WAN portjába megy a vezeték és ha a saját router WAN interfésze a szolgáltatói router (amit inkább mondjunk HGW-nek vagy ha optikai szolgáltatásod van, akkor ONT - nak) LAN IP tartományából kap címet, akkor az egy alhálózatot (alias Subnetet) alkot. Ekkor egy alhálózatos működés áll fenn, amire írtam, hogy házi viszonyok között hót felesleges és csak szívás lesz vele. 

Ha a saját router WAN portjába megy a vezeték a HGW-ből vagy ONT-ból, de nem azok LAN tartományából kap IP címet a saját eszköz WAN inzerfésze, hanem. Pppoe-vel vagy Bridged DHCP-vel publikus (internetre kilátó) címet kap, akkor a saját eszközöd használod Gateway - nek (alias internetátjárónak), akkor nincs semmilyen al hálózat, mivel nincs LAN kapcsolat a szolgáltatói és a saját eszközöd között. 

Ha a saját eszközöd és a szolgáltatói eszköz LAN-LAN porton vannak összekötve, akkor nincs alhálózat hanem egy homogén LAN-t alkot a szolgáltatói és saját eszköz. 

 

Ehhez a három esethez kell igazítani a fent leírt porttovábbítás (alias portforward) beállításokat. 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: btz
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

@Mr. Elégedetlen

Próbáld ki inkább, hogy a saját router WAN portjából kihúzod a dugaszt, resart, majd a saját router LAN beállításoknál a LAN IP - t áttírod 192.168.0. 10-re vagy akármilyen re csak ne 192.168.0. 1 legyen, majd visszadugod a HGW-dből jövő vezetéket a saját eszközöd egyik LAN-jába (teát nem a WAN ba) ezután restart minden (géped is). Majd az 192.168.0. 1-es címen belépve (Szolgáltatói eszközön megtalálod a szükséges logint és password-t a belépéshez)  a szolgáltatói eszköz adminisztrátori felületéhez, beállítod a porttovábbítást vagy a már említett UPnP - t. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Megszüntettem a régi routert. A gép és a szolgáltatói router között már közvetlen a kapcsolat. A NAT típusa most már nyílt, de a játékon belül továbbra sem működik.

Beléptem a szolgáltatói eszköz adminisztrátori felületére és ott az UPnP alapból engedélyezve volt. Következő lépés az lenne, hogy a port továbbítás menüben beállítsam eggyenként a portokat? Ott két lehetőség van. Az egyik az ipv4 szabály, a másik az ipv6 szabály létrehozása. Az ipv6-ot válasszam vagy az ipv4-et? Mindkettő kéri a Helyi IP-t, ide mit írjak? A helyi kezdő és befejező port az gondolom amit ki akarok nyitni. az ipv4 szabály még kér egy külső kezdő portot. Ez is az amit meg akarok nyitni ha ipv4 szabályt kell beállítanom?

Köszönöm mindenkinek aki eddig is segíteni próbált! Nagyon hálás vagyok érte!

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Megcsináltam a port beállításokat de természetesen nem hozott változást. Megnéztem a hálózati tulajdonságokat a windows gépházban és ezt találtam:

"Név:    Ethernet
Leírás:    Realtek PCIe GBE Family Controller
Fizikai (MAC-) cím:    bc:5f:f4:64:5d:7d
Állapot:    Működik
Maximális átviteli egység:    1500
Kapcsolat sebessége (fogadás/küldés):    1000/1000 (Mbps)
DHCP engedélyezve:    Igen
DHCP-kiszolgálók:    192.168.0.1
DHCP-bérleti jog kezdete:    ‎2018. ‎november ‎12., ‎hétfő 21:33:53
DHCP-bérleti jog vége:    ‎2018. ‎november ‎12., ‎hétfő 22:33:53
IPv4-cím:    192.168.0.19/24
IPv6-cím:    2001:4c4c:2024:a300::4/128, 2001:4c4c:2024:a300:896c:5caf:4224:8607/64, 2001:4c4c:2024:a300:417a:93a0:2edf:656c/128, fe80::896c:5caf:4224:8607%8/64
Alapértelmezett átjáró:    fe80::5a90:43ff:fe56:c60c%8, 192.168.0.1
DNS-kiszolgálók:    2001:4c48:1::1, 2001:4c48:2::1, 84.2.46.1, 84.2.44.1
DNS-tartománynév:    
Kapcsolat DNS-utótagja:    
DNS-utótagok keresési listája:    
Hálózat neve:    Hálózat 2
Hálózati kategória:    Magánjellegű
Kapcsolódás (IPv4/IPv6):    Csatlakoztatva: Internet
                                       
                                       
Név:    Teredo Tunneling Pseudo-Interface
Leírás:    Microsoft Teredo Tunneling Adapter
Fizikai (MAC-) cím:    00:00:00:00:00:00:00:e0
Állapot:    Nem működik
Maximális átviteli egység:    1472
Kapcsolódás (IPv4/IPv6):    Nincs kapcsolat"
                                       
A lenti részen akadt meg a szemem és gondolom ez azt jelenti, hogy a teredo nem működik megfelelően. Jól gondolom?

Ezeken (https://support.xbox.com/hu-HU/xbox-on-windows/social/troubleshoot-party-chat) a javítási lépéseken próbáltam végig menni, de volt ami egyáltalán nem úgy működött mint ahogy ott le van írva. Például a 2. lépésnél a hiába állítottam be a rejtett eszközök megjelenítését a Hálózati adapter lehetőség nem jött fel... Így ezt ki se tudtam próbálni.

A 4. lépésnél az eszköztár keresőjébe hiába írtam be, hogy Szolgáltatások, nem jött fel semmi sem.  (Pedig emlékeim szerint a múlt héten erre a kifejezésre felhozta a találatot)

Az 5. lépésben mikor beírtam a parancsot, akkor ezt írta ki:

"Type                    : disabled
Server Name             : win1711.ipv6.microsoft.com.
Client Refresh Interval : 20 seconds
Client Port             : unspecified
State                   : offline
Error                   : none"

Mikor a leírás szerint visszaállítom a default állapotot, akkor is ezt írja ki és a leírás szerint  Windows 10 rendszeren a kiszolgálónév alapértelmezett értéke win10.ipv6.microsoft.com. Hát itt nem ezt látom.

 

Van esetleg vmilyen ötlet, hogy mit lehetne tenni?

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
13 órája, Mr. Elégedetlen írta:

Megcsináltam a port beállításokat de természetesen nem hozott változást. Megnéztem a hálózati tulajdonságokat a windows gépházban és ezt találtam:

"Név:    Ethernet
Leírás:    Realtek PCIe GBE Family Controller
Fizikai (MAC-) cím:    bc:5f:f4:64:5d:7d
Állapot:    Működik
Maximális átviteli egység:    1500
Kapcsolat sebessége (fogadás/küldés):    1000/1000 (Mbps)
DHCP engedélyezve:    Igen
DHCP-kiszolgálók:    192.168.0.1
DHCP-bérleti jog kezdete:    ‎2018. ‎november ‎12., ‎hétfő 21:33:53
DHCP-bérleti jog vége:    ‎2018. ‎november ‎12., ‎hétfő 22:33:53
IPv4-cím:    192.168.0.19/24
IPv6-cím:    2001:4c4c:2024:a300::4/128, 2001:4c4c:2024:a300:896c:5caf:4224:8607/64, 2001:4c4c:2024:a300:417a:93a0:2edf:656c/128, fe80::896c:5caf:4224:8607%8/64
Alapértelmezett átjáró:    fe80::5a90:43ff:fe56:c60c%8, 192.168.0.1
DNS-kiszolgálók:    2001:4c48:1::1, 2001:4c48:2::1, 84.2.46.1, 84.2.44.1
DNS-tartománynév:    
Kapcsolat DNS-utótagja:    
DNS-utótagok keresési listája:    
Hálózat neve:    Hálózat 2
Hálózati kategória:    Magánjellegű
Kapcsolódás (IPv4/IPv6):    Csatlakoztatva: Internet
                                       
                                       
Név:    Teredo Tunneling Pseudo-Interface
Leírás:    Microsoft Teredo Tunneling Adapter
Fizikai (MAC-) cím:    00:00:00:00:00:00:00:e0
Állapot:    Nem működik
Maximális átviteli egység:    1472
Kapcsolódás (IPv4/IPv6):    Nincs kapcsolat"
                                       
A lenti részen akadt meg a szemem és gondolom ez azt jelenti, hogy a teredo nem működik megfelelően. Jól gondolom?

Ezeken (https://support.xbox.com/hu-HU/xbox-on-windows/social/troubleshoot-party-chat) a javítási lépéseken próbáltam végig menni, de volt ami egyáltalán nem úgy működött mint ahogy ott le van írva. Például a 2. lépésnél a hiába állítottam be a rejtett eszközök megjelenítését a Hálózati adapter lehetőség nem jött fel... Így ezt ki se tudtam próbálni.

A 4. lépésnél az eszköztár keresőjébe hiába írtam be, hogy Szolgáltatások, nem jött fel semmi sem.  (Pedig emlékeim szerint a múlt héten erre a kifejezésre felhozta a találatot)

Az 5. lépésben mikor beírtam a parancsot, akkor ezt írta ki:

"Type                    : disabled
Server Name             : win1711.ipv6.microsoft.com.
Client Refresh Interval : 20 seconds
Client Port             : unspecified
State                   : offline
Error                   : none"

Mikor a leírás szerint visszaállítom a default állapotot, akkor is ezt írja ki és a leírás szerint  Windows 10 rendszeren a kiszolgálónév alapértelmezett értéke win10.ipv6.microsoft.com. Hát itt nem ezt látom.

 

Van esetleg vmilyen ötlet, hogy mit lehetne tenni?

enterpriseclient-re próbáltad már tenni a teredo típusát? Nekem azzal elindult asztalin.

cmd-be>

netsh interface Teredo set state type=client

netsh int ipv6 set teredo enterpriseclient

Erre mit ír?

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
3 órája, Mr. Elégedetlen írta:

Mindkettőtöknél ugyan az a típusú win 10 fut? Ez alatt értem, hogy Professional vagy Home vagy hasonló

Megpróbálok segíteni neked, hátha megoldódik. Ahogy visszaolvastam, nálad a Teredoval lesz probléma. Először is nyiss egy command line-t (cmd) rendszergazdával és néz meg a Teredo állapotát az alábbi paranccsal:

netsh interface teredo show state

Nálam így néz ki:

Type                    : client
Server Name             : win1711.ipv6.microsoft.com.
Client Refresh Interval : 30 seconds
Client Port             : 60209
State                   : qualified
Client Type             : teredo host-specific relay
Network                 : unmanaged
NAT                     : cone
NAT Special Behaviour   : UPNP: No, PortPreserving: Yes
Local Mapping           : 192.168.1.50:60209

(Ha neked a State csak 4 sorból áll és a Client Port: unspecified, az alábbit kell tenned:

 

Windows gomb + R

Írd be: services.msc

Keresd meg az IP-segítőt

Jobb gomb Tulajdonságok - Állítsd át az Indítás típusát Automatikusra.

Ezután jobb gomb - Indítás)

 

A Type-ot az alábbi paranccsal tudod módosítani:

netsh interface teredo set state type=client

A Client portot én adtam meg kézzel, ajánlott ezt használni: Ezzel a paranccsal tudod megtenni:

netsh interface teredo set state clientport=60209

Ezt a portot kell a routeredben forwardolni a géped IP címére(fix IP kell a gépednek!), ahogy nálam a Local Mapping sorban látod.

 

Van egy másik lehetőség is:

 Belépsz a Windows gépházba

Játék menüpont

Xbox hálózatkezelés a bal menüsávban

Itt nyomsz egy javítást

Ez elvileg automatikusan megoldja a Xbox App hálózatával kapcsolatos problémákat, nálam azonban a kézi reszelés oldotta meg. A routerben való port nyitás mindenképp kell, azt semmi nem teszi meg helyetted.

Ami pedig még fontosabb, a Windows tűzfal legyen bekapcsolva! Érdekes módon ha kikapcsolod, az Xbox App egyszerűen nem talál ki a netre, gondolom a beépített policy-k miatt. 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Omatee
Lemaradt szöveg
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

A netsh interface teredo show state parancs a fenti beállítások után ezt mutatja:

Type                    : client
Server Name             : win1711.ipv6.microsoft.com.
Client Refresh Interval : 20 seconds
Client Port             : 60209
State                   : qualified
Client Type             : teredo host-specific relay
Network                 : unmanaged
NAT                     : cone
NAT Special Behaviour   : UPNP: Yes, PortPreserving: Yes
Local Mapping           : 192.168.0.19:60209
External NAT Mapping    : 62.201.120.235:60209

A 60209 port nyitva van. Az IP segíitő is automatikus (ezt már korábban próbáltam már). Az Xbox hálózatjavítást is próbáltam már többször.

Ezek ellenére sajnos még mindíg ugyan az a hibaüzenet jön fel a játékban. Még mindíg ismeretlen a régió.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

bridge mod (pppoe passthrough)és saját gigabit router(tplink,asus,netgear)  kombinácionál müködne ,összekötés LAN1+WAN

ez lehet a megoldás, saját routeredbe kell portot nyitni IP-re ,

ez nem müködik akkor virusirtó blokkolja 

 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: norbi25
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Sziasztok!

Nekem is ez a nem csatlakozós DNS a problémám plusszban még ez a Teredo se működik...

Windows 10 Enterprise, nincsen külön másik vírusvédelem telepítve csak a gyári beépített Defender és a Router pedig: "SAGEMCOM" féle Telekomos.

Mondjuk nekem eddig egyik játék sem megy Online pl. Star Wars Battlefront 2 stb.

klikk_001.png

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...