Ugrás a tartalomhoz
  • 3

jabyga

Kérdés

A következő történettel kapcsolatban szeretném kikérni a Telekom állásfoglalását. IPTV és DSL internet szolgáltatást veszek igénybe tavaly február óta. Úgy alakult, hogy a jelenlegi címemről, elköltöztem egy új lakásba.(mindkét lakás Szekszárd belterülete) Ennek megfelelően a 1412-n megrendeltem a szolgáltatás átköltöztetését, melyre a szerződésem szerint lehetőségem van külön díj ellenében. Két hét után felhívtam újból az ügyfélszolgálatot, ahol a következő érdekességgel szembesített az ügyintéző:
Az új címemen optikai hálózat érhető el, amit a jelenlegi 7590ft-os havidíjam helyett 7990ft-ért kaphatok meg. Nemtetszésemet fejeztem ki, mivel én nem erre kötöttem szerződést. Elmondtam a hölgynek, hogy februárban lejár a hűségidőm, addig adják a régi szolgáltatást a régi feltételekkel, mivel utána úgysem szeretném már igénybe venni, ugyanis kihasználatlanság miatt felmondom a tv előfizetést. Erre a hölgy közölte, hogy akkor ennek tükrében most már csak havi 6.850ft-ért adná ugyan ezt a csomagot az optikai hálón(milyen érdekes, egyből van kedvezmény). Én továbbra is mondtam, hogy nekem erre nincs szükségem, nekem jó a hagyományos hálózat, azokkal a feltételekkel, mint amik eddig voltak. Ekkor jött a fekete leves: gyakorlatilag két lehetőségem van. Vagy szerződést bontok és kötbért fizetek, vagy igénybe veszem az új ajánlatot, amihez újabb egy év hűségszerződést kötelező jelleggel alá kell írjak. Nem értettem a dolgot. Az ügyintéző egyre csak azt hajtogatta, hogy az optikai hálózat sokkal korszerűbb és jobb, és csak ezen keresztül tudnak szolgáltatni, de ehhez nekem alá kell írnom egy újabb szerződést(most, novemberben). Enélkül nem megy. Tehát vagy aláírok még egy évet, és akkor átköltöztetik a szolgáltatást, vagy szerződést bontok kötbér ellenében.
Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy hol szerepel olyan kitétel a szerződésemben, hogy én ha egy olyan helyre költözök ahol magasabb minőségű szolgáltatás érhető el, akkor én azért köteles vagyok magasabb árat, és főleg új hűségszerződést aláírni?! Erre ő elismerte, hogy ilyen kitétel nincs a szerződésemben. Ezek fényében úgy gondolom, hogy ez egy egyoldalú szerződésmódosítás a Telekom részéről. Ugyanis bele akar kényszeríteni egy helyzetbe, amire én a szerződéskötéskor nem vállalkoztam.
A következő az álláspontom:
A Telekom hűségszerződést írt alá velem ez év elején, melyben vállalja, hogy számomra a szerződésben foglaltak szerinti szolgáltatást szolgáltatja minden olyan helyen, ahol erre technikailag képes. Az adott helyen technikailag lehetőség van TV és Internet szolgáltatás nyújtására is, az, hogy ez miként valósul meg(sat-dsl vagy optiaki hálózaton), NEM az én dolgom! Ha nem szolgáltat, akkor szerződést szeg. Ha szerződést szeg, akkor jogomban áll nekem is elállni az adott szerződéstől mindenféle következmény nélkül, mivel a másik fél (Telekom) nem teljesíti a szerződésben foglaltakat! Ezzel szemben a Telekom szerződésbontás esetén kötbért követelne tőlem(az ügyintéző hölgy elmondása szerint).
Kérem ezen felületen(is) fejtse ki a Telekom képviselője/megbízottja, a cég álláspontját!

Köszönettel:
Zs.M.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 842
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 0

Mióta leírtam a sztorit, annyi történt, hogy mnég két alkalommal beszéltem ügyintézővel, akik rögzítették a panaszom és az álláspontom, és továbbították a megfelelő helyre. A "megfelelő hely" 30 napon belül köteles nekem választ adni, de az ügyintéző azt mondta, hogy megpróbálja megsürgetni, hivatkozva arra, hogy sürgető az ügy. Ennek két hete... Annak meg, hogy nincs szolgáltatásom, egy hónap. Persze a közel 8ezer ft-os számlát azért küldik... Telekom én így szeretlek!

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Nekem az a tapasztalatom, hogy ha jogos a panaszod és valóban hibáztak utólag jóváírják a havidíj különbözetet. Csak ki kell várnod az ügyintézést, kivizsgálást. Ahhoz meg türelem kell sajnos :womanfrustrated:. De ez más szolgáltatóknál is így van...

 

De azért írd meg ha megjött az eredmény, mert már én is kiváncsi vagyok :womanwink:...

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
Az ügyintéző akivel beszéltél, az a Telekom saját Álltalános Szerződési Feltételeivel sincs tisztában! A Telekom az ÁSZF-ben úgy van megfogalmazva, hogy költözés estében áthelyezés kérhető a szolgáltatótól a régi címről asz új címre. Ha az áthelyezés a Telekom hibájából nem valósul meg, akkor a szerződés ettől az időponttol megszűnik. Vagyis magyarúl, beszés személyesen az üszire, ott áthelyezést kérsz a régi címről au új címre, erről egy kinyomtatott áthelyezési lapot kell kapnod az üszistől, vagyis a az áthelyezés megredelésétől, amihez ragaszkodj! Utánna kérdezz rá, hogy a régi szolgáltatásaidat kéred áthelyezni az új címre és NEM EGY ÚJ OPTIKAI HÁLÓZATOT AKARSZ BEKÖTETTNI, akkor a Telekom ÁSZF-e szerint, az áthelyezés kérése és az áthelyezés nem megoldhatósaga közötti időre kell fizetned, de amikor a Telekom téged értesít, mert kell értesíteni arról HA NEM LEHET A RÉGI SZOLGÁLTATÁSAIDAT ÁTHELYEZNI AZ ÚJ CÍMRE, akkor attól a naptól a Telekom ÁSZF-e és a 2003. évi C. t9örvény értelmében a Telekommal kötött szerződésed megszünik. Az hogy nem lehet a te meglévő előfizetésedben lévő szolgáltatásaidat áthelyezni, mert ott a Telekomnak nincs olyan hálózata, csak egy másmilyen hálózata van, ami nem egyezző a régivel, az egyértelműen nem a te hibád hanem a Telkom hibája, tehát még kötbért sem kell fitzertned nekik. Vagyis pld, van meglévő cuccod 2 év hűséggel, és 2 hónap múlva elköltötzől és mefgrendeled az áthelyezést, és az úőj helyre a Telekom nem tudja azt adni, vagy nem tud semmit sem adni, akkor a szerződés a jog hatályánál fogva megszünik a Telekom hibája miatt, ezért neked a hátralévő még 22 hónaora sem kell kötbért fizetned a Telkomnak. Stimt?
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

@Xar Az Internet
az ászfben szerintem nincs szó arról, hogy azonnal megszűnik a szerződés, ha az áthelyezés nem valósul meg (mert ennek számtalan oka lehet, akár olyan is ami nem a szolgáltató hibája).

szerintem a 9.3.2. pontban az van írva, hogy az előfizető bizonyos esetekben megszüntetheti a jogviszonyát és ezt bizonyos esetekben ez kötbérfizetési kötelezettség nélkül teheti meg...

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

van közelebb az igazsághoz... mi ez a baromság, hogy automatikusan megszűnik a szerződés, hülyeséget ne terjeszünk már... igényt bead (az a jó és tuti ha van írásos nyoma/visszaigazolása szerintem, még mindig a bürökrácia osrszága vagyunk sajnos :(), ha teljesíthető, akkor megcsinálják, de ha gubanc van akkor kapsz értesítést és dönthetsz! hogy mit szeretnél (új szerződés vagy köszi, nem kell és lemondod, vagy az eredeti címen megtartod ha épp akarod és megy tovább minden a régiben). lemondásnál meg kéred büntimentességet a beadott igényre hivatkozva, aztán vagy megadják, vagy nem, az már egy másik kérdés, tuti vannak befolyásoló tényezők, így opcionálisan lehet, hogy bünti nélkül megy minden ahogy kell, de ahhoz tények kellenek, így általánosságban itt megáll a tudomány...

ha automatikusan megszűnne a szerződés, akkor egy jóakaród simán kibabrálhat veled, gondolj csak bele...

 

fogyvéddel előbbre nem jut az ember (máshonnan van tapasztalatom, innen hála az égnek nincsen), attól nem oldódik meg maga a kérdés, mert a fogyvéd mit csinál? max véleményez, állástfoglal és elmarasztal (kiszabja a büntit, amiből a fogyasztó nem profitál), de ettől megoldás nem lesz tényleges, azt a szolgáltatóval kell leboltolni...

 

banktól milyen bazi nehéz szabadulni, na az a nem semmi...

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
Nem célom, hogy meggyőzelek, mert FokxyLady biztosan jobban tisztában van a 2003. évi C. tőrvény az elektronikus hírközlésről, törvénnyel. Azt csinál amit akarsz, de azt most megmondom neked, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság nem fog foglalkozni ezzel, visszaküldi a leveledet illetékesség hiányában, és ahivatkozik majd a 2003. évi C. törvényre, valamint a PTK-ra. Ha a szolgáltatóval kapcsolatban van vitás ügyed, akkor vagy az NMHH vagy a területileg illetékes Bíróságnál lehet eljárást indítani. Az NHMM-s vizsgálat kb olyan 2 hónap lesz, a Byrósági eljárásnál meg kb olyan 6 hónap múlva kapsz idézést a meghallgatásra, ahol csak még érdemben nem történik semmi, utánna kb olyan 5-6 hónap múlva kapsz idézést a kitűzött tárgyalásra. Én napi szinten tisztában voltam ezekkel a jogszabályokkal és eljárási rendekkel, mivel napi szintnten az ilyen esetekben kellet eljárni a munkahelyemen ahol 12 évig dolgoztam és nyugdíjba mentem. Üdv.
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Köszi az infót, kiegészítést.

Igazából én nem tudom ki mennyire van tisztában a HK törvénnyel, meg nem is nagyon érdekel, jogász én nem vagyok (azokról is megvan a véleményem sajnos :() de sztem az nincs benne, hogy automatikusan megszűnik az előfizetés áthelyezés sikertelensége esetén, sőt, szolgáltatói ászf-re is hagyatkozik értelmezésem szerint...

Ott meg szintén egy szó sincs arról, hogy automatán megszűnne a szerződés ebben az esetben (lásd ászf és mellékletei)... És szerintem a gyakorlat sem ezt mutatja, bár ez már megint egy másik irány és szemlélet...

 

A fogyvédes témában egyetértek, az egy fölös kör, a hatósági, bírósági ügyintézés sztem szintén, időigényes és senki nem nyer semmit sem, de hát akiknek ideje, pénze engedi, az csinálja (bírósági, jogi ügyeket messzire érdemes kerülni ebben az országban)

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

persze-persze...

időpazarlás ha beadod, és a te, mint ügyfél szemszögedből nézve persze hogy lesz valami, konkrétan jó nagy semmi, főleg nem előrelépés...

attól hogy a szolgáltatót esetleg elmeszelik és az államkasszába becsengetnek egy kis pénzt, a te, vagyis konkrétan az ügyfél gondja nem oldódik meg, főleg mivel alapjaiban csak véleményezik az ügyet és kavarnak a jogi útvesztőben, de kötelezni nem kötelezik (nem is kötelezhetik) semmire, pláne nem, hogy pont a te ügyedet a te kényedre, kedvedre rendezzék... a felügyeleti szervek sem jók nagyon semmire (kivéve ha bírósági irányba mész, de az meg az újabb idő és pénzpazarlás, mivel itt gombokról van szó, nem komoly tételekről)

hidd el, mindenki jobban jár, ha a szolgáltatóval boltolja le a problémás ügyeit (de mindenki maga érzi)

 

 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Hamarosan ideér a Telekom és szeretnék felkészült lenni!

 

Adott ugye a központi modem. Ehhez van még egy routerem, és azt szeretném, hogy arról menjen a wifi és a csatlakozás. Ha a központi routert normálisan bekonfigurálom akkor a sima routert is ugyanúgy be kell, megadni az adatokat, vagy egyszerűen be lehet állítani nem PPPOE módban hanem Dinamikusként?

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Köszi

 

Optika lesz, szóval HGW, de csomag is lesz, vagyis csak a 2.2.1 és a 2.2.2 megvalósítható, ebből is a dinamikusos megoldás az amire én is gondoltam, mint lejebb írtam.

 

Arra emlékszem, volt egy ismerősöm, aki egész mást akart elérni (ezért kérdeztem meg, ez müködik-e), mert neki a belépést követően a HGW paneljába alig volt valamihez hozzáférése. Aztán kicserélték a HGW-t is valami másra (mert elvileg abból is kétfajta van), ahol már be tudta lőni a brige módot.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
  • Telekom

Igen több fajta van. Ennek oka is van. Amennyiben Bridge módba teszed a HGW-t azonnal lelövöd a telefon és TV szolgáltatást, ha van rajta.

Amennyiben csak net lesz akkor mehet a Bridge mód.

Jellemzően már azt az eszközt szállítják ki, ami tudja az átkapcsolást, de ugye ebbe kockázat is van...

 

Üdv:

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
  • Telekom

Sziasztok!

 

Azért a 300M-a csupán elméleti sebesség! Soha életben nem fogsz kiszedni belőle 300M-át:)

Az viszont biztos, hogy mondjuk egy 100-120megás optinetre nem szabad feltenni egy régi g-s (54MB/sec) routert oda mindenképp kell a 300-as router, hogy ki tudd hozni belőle a 100-120 megát:) S akkor se csodálkozzatok, ha mondjuk egy 300-as routeren rajta lóg 3 eszköz és megtoljátok rajta a forgalmat, akkor nem fog menni 100M-ával a net egyiken sem:)

Figyelmetekbe ajánlom:

http://www.inczedy.hu/~hupi/214a/prot_wlan2.pdf

 

Üdv:

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
  • Telekom

Egy kis kiegészítés: a HG8245H úgy tudja a Bridge módot (pontosabban a PPPoE Pass Through-t), hogy nem kell lemondani az IPTV-ről és a VOIP-ról sem. Továbbá semmit sem kell bekapcsolni az eszközben, hogy működjön. Egyszerűen csak az egyik LAN portjához kell csatlakoztatni a saját routert, beállítani rajta a PPPoE felhasználónevet és jelszót, és már lehet is használni. Az ONT továbbra is használható marad Net-re, IPTV-re és VOIP-ra.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...