Ugrás a tartalomhoz
  • 3

jabyga

Kérdés

A következő történettel kapcsolatban szeretném kikérni a Telekom állásfoglalását. IPTV és DSL internet szolgáltatást veszek igénybe tavaly február óta. Úgy alakult, hogy a jelenlegi címemről, elköltöztem egy új lakásba.(mindkét lakás Szekszárd belterülete) Ennek megfelelően a 1412-n megrendeltem a szolgáltatás átköltöztetését, melyre a szerződésem szerint lehetőségem van külön díj ellenében. Két hét után felhívtam újból az ügyfélszolgálatot, ahol a következő érdekességgel szembesített az ügyintéző:
Az új címemen optikai hálózat érhető el, amit a jelenlegi 7590ft-os havidíjam helyett 7990ft-ért kaphatok meg. Nemtetszésemet fejeztem ki, mivel én nem erre kötöttem szerződést. Elmondtam a hölgynek, hogy februárban lejár a hűségidőm, addig adják a régi szolgáltatást a régi feltételekkel, mivel utána úgysem szeretném már igénybe venni, ugyanis kihasználatlanság miatt felmondom a tv előfizetést. Erre a hölgy közölte, hogy akkor ennek tükrében most már csak havi 6.850ft-ért adná ugyan ezt a csomagot az optikai hálón(milyen érdekes, egyből van kedvezmény). Én továbbra is mondtam, hogy nekem erre nincs szükségem, nekem jó a hagyományos hálózat, azokkal a feltételekkel, mint amik eddig voltak. Ekkor jött a fekete leves: gyakorlatilag két lehetőségem van. Vagy szerződést bontok és kötbért fizetek, vagy igénybe veszem az új ajánlatot, amihez újabb egy év hűségszerződést kötelező jelleggel alá kell írjak. Nem értettem a dolgot. Az ügyintéző egyre csak azt hajtogatta, hogy az optikai hálózat sokkal korszerűbb és jobb, és csak ezen keresztül tudnak szolgáltatni, de ehhez nekem alá kell írnom egy újabb szerződést(most, novemberben). Enélkül nem megy. Tehát vagy aláírok még egy évet, és akkor átköltöztetik a szolgáltatást, vagy szerződést bontok kötbér ellenében.
Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy hol szerepel olyan kitétel a szerződésemben, hogy én ha egy olyan helyre költözök ahol magasabb minőségű szolgáltatás érhető el, akkor én azért köteles vagyok magasabb árat, és főleg új hűségszerződést aláírni?! Erre ő elismerte, hogy ilyen kitétel nincs a szerződésemben. Ezek fényében úgy gondolom, hogy ez egy egyoldalú szerződésmódosítás a Telekom részéről. Ugyanis bele akar kényszeríteni egy helyzetbe, amire én a szerződéskötéskor nem vállalkoztam.
A következő az álláspontom:
A Telekom hűségszerződést írt alá velem ez év elején, melyben vállalja, hogy számomra a szerződésben foglaltak szerinti szolgáltatást szolgáltatja minden olyan helyen, ahol erre technikailag képes. Az adott helyen technikailag lehetőség van TV és Internet szolgáltatás nyújtására is, az, hogy ez miként valósul meg(sat-dsl vagy optiaki hálózaton), NEM az én dolgom! Ha nem szolgáltat, akkor szerződést szeg. Ha szerződést szeg, akkor jogomban áll nekem is elállni az adott szerződéstől mindenféle következmény nélkül, mivel a másik fél (Telekom) nem teljesíti a szerződésben foglaltakat! Ezzel szemben a Telekom szerződésbontás esetén kötbért követelne tőlem(az ügyintéző hölgy elmondása szerint).
Kérem ezen felületen(is) fejtse ki a Telekom képviselője/megbízottja, a cég álláspontját!

Köszönettel:
Zs.M.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 844
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 1

@Renw

Lehet, hogy nem is a megfelelő adatmennyiséggel mér, ha pedig az nem megfelelő méretű, akkor sajnos fals értékeket lehet kapni. Méréshez legcélszerűbb a Telekom szerverét választani a Speedtest oodalán, még akkor is ha felajánl közelebbi városban lévő más szolgáltató szerverét, esetleg egy közelebbi külföldit.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Sziasztok!

Beállítási problémám van. Van a Huwaei HG8245H Digitális elosztó és a D-link DIR 842 router . A Huawei összes portja foglalt sőt továbbiakra van szükség, ezért jól jött az DIR. A Huwaei egyik portját bedugtam a D-link első portjába, és a D-link második portját a PC-be. A D-link vezeték nélkül jól műxik, de a PC-n vezetékesen nincs net. Biztos vagyok benne, hogy valamilyen egyszerű beállítási probléma, megadott IP címen. Próbáltam új net internetkapcsolatot létrehozni a Telekomos jelszóval de nem sikerült.

Hogyan tudom összehangolni a Huaweit és a DIR-t, hogy a DIR-ről legyen vezetékes net?

Köszönöm!

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Köszönöm btz!

Sikerült!!! annyit csináltam, hogy kikapcsoltam a DHCP-t, ahogy írtad a prohardveren :) (kicsi a világ). DE a feltöltésem gyorsabb, mint a letöltés. Ez is egy másik sztori lesz olvasgatok utána mi lehet a gond.

http://beta.speedtest.net alapján :

Le : 160 Mb fel: 198 ping 12 ms

Csakhogy ne legyen egyszerű a dolog. Vagy lehet a laptopon valami elállítva.

Köszönöm!

Misi

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Szia,

Acer 5738ZG HDD -Lemezes meghajtó    TOSHIBA MK2561GSYN ATA Device  (232 GB, IDE)

CPU típusa    Mobile DualCore Intel Pentium T4300, 2100 MHz (10.5 x 200)

Rendszermemória    3066 MB  (DDR2 SDRAM)

DIMM1: Hynix HYMP112S64CP6-Y5    1 GB DDR2-667 DDR2 SDRAM  (5-5-5-15 @ 333 MHz)  (4-4-4-12 @ 266 MHz)  (3-3-3-9 @ 200 MHz)

DIMM3: Elpida EBE21UE8AFSA-8G-F    2 GB DDR2-800 DDR2 SDRAM  (6-6-6-18 @ 400 MHz)  (5-5-5-15 @ 333 MHz)  (4-4-4-12 @ 266 MHz)

A Huaweit, mint wi-fit érdemes kiiktatni, vagy elfér a Dlink mellett? Végül is visszakapcsoltam a DHCP-t így vezetékes után egyből vált wifire, és vissza. Amikor kikapcsoltam a DHCP-t ez nem működött. A Dlink jele a konyhában már csak 3-as szint a 4-ből. Ez kb 4-5 méter a routertől. Panelban lakom. Ennyire árnyékolna?

THX!.

 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

@szomih

Sajnos nem egy erőgép. Ez okozhat gondokat 1Gbps sebességnél.

Nem érdemes kikapcsolni a wifit, de a két eszközt minél távolabbra helyezni egymástól, külön csatornát választani nekik azt érdemes.

A Dlinken ne legyen dhcp, az legyen a Huawei dolga. Nem kéne gondnak lenni vezetékes elérésről wifire váltásnál ebből.

Sokminden befolyásolhatja a wifit.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

@szomih

Szetintem csak új SSD-s Core i5 4GB RAM-os laptop beállításával lehetne látványosan növelni az internet sebességet.

A DIR Dhcp szervere fals adatokat küldhet a klienseknek, ami azt eredményezheti, hogy nem fog működni valami. A Huawei DHCP szerverének is bekavarhat.

Arra szolgál, hogy a pppoe kapcsolatot fel tudja építenu a Dlink is, a Huawein keresztül, ha arra van szükség, de ehhez ki kell törólni a fh nevet és jelszót a Huawei ONT-ból (mert csak egy session lehetséges optikán) és a LAN1 porton lehetséges csak a HG8245H esetén. Nincs is úgy tudom ki be kapcsolgatásra külön opció az ONT adminisztrációs felületén ha jól tudom, de egy portra (LAN1) állandóan bekapcsolva van. (Dsl-es HGW-nél van opció a ki/be kapcsolásra, de LAN1,2,3,4 portokon is lehetséges, több pppoe session is lehet)

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

@szomih

"wifi látszik de nem lehet rá csatlakozni- Dlink DHCP letiltottam."

Mivel letiltottad a Dhcp-t. Mivel ebben az esetben (ha a Huawei kábele a Dlink WAN (sárga internet) portjához van kötve ) a Dlink egy alhálózat, ezért neki kéne azon az alhálózaton az ip címeket, átjáró és dns címeket kiosztani DHCP szerverként, csak ezt letiltottad.

"Nem állítottam át a Dlink IP címét, úgy voltam vele majd a Huwaei ad neki."

Nem, mivel a WAN oldalba (dlink sárga portja) dugtad a Huaweit, ezért az csak a wan oldalnak ad ip címet, már ha úgy van a Dlink WAN oldala bekonfigolva, hogy Dhcp kliensként címet várjon arra az oldalára. A LAN oldala meg statikusan 192.168.0.1 re van állítva, ezért az nem vár semmilyen címet még akkor sem, ha a Huaweit a Dlink LAN1-4-ig tartó valamelyik portjába bedugod, ezért kell neki ekkor statikusan 192.168.1.Xxx címet adni (Ahol Xxx 1-254-ig terjedő szám lehetne, de nem lehet azonos a Huawei 254-es végű címével, ezért 1-253-ig adhatsz neki bármilyen címet, ami nem foglalt azon a hálózaton)(van persze maszkolási lehetőség, hogy 192.168.0.XXX és 192.168.1.XXX egy hálózatot alkosson, de ezzel most nem akarok bekavarni). Van AP mód a routereken, ilyen esetben meg lehet oldani, hogy a LAN oldal ip cím nélküli DHCP kliens módon várakozzon ip címre, ebben az esetben tud csak a Huawei adni neki. Lentebb erről még írok, hogyan lehet ezt az AP módot megcsinálni.

"Az első próbálkozásnál láttam a Huwaei DHCP kiosztásánál a Dlinket, most nem látom."

Ha most a Huawei és a Dlink LAN -LAN vannak összekötve (azaz nem a Dlink sárga internet feliratú portjába) akkor az 192.168.0.1-es LAN címe a Huawei 192.168.1.XXX tartományában egy érvénytelen cím. Mint fentebb is írtam az 192.168.0.1 (érvénytelen)LAN cím de még az 192.168.1.253 (érvényes)LAN cím sem látszana a Huawei DHCP kiosztásában, mert NEM DHCP szolgáltatás által kiosztott cím, hanem STATIKUS címnek nevezzük ezeket.

Mikor a Huawei a Dlink WAN (sárga) portjába volt dugva, akkor az Dhcp által kapott címet, ezért volt benne a Huawei DHCP listájában. Ezért láthattad.

"Nem tudok belépni a Dlink 192.168.0.1-es beállítási oldalára"

Válaszd le a Dlinket a Huawei-ről, majd kösd rá a gépedre, a géped a Dlink egyik LAN (fekete) portjába kösd, a gép ip címét állítsd 192.168.0.XXX-re statikusan, ahol XXX 2-254-ig terjedő szám lehet (mivel a 0.1-et a Dlink használja), ekkor be kell tudnod lépned az 192.168.0.1 címen. Menj a WAN beállításokra, és add meg neki hogy legyen Dhcp kliens vagy konfigurálatlan). Restart, majd lépj be újra 0.1-n, majd írd át a LAN címet 192.168.1.253-ra vagy 1-253-ig bármilyen számra, amit szeretnél, ha a címe legyen. A géped ip címét ezután állítsd statikusan 192.168.1.2-re mondjuk, ekkor ha mindent jól végeztél, be kell tudni lépj az 192.168.1.253 címen (ha nem mást adtál meg neki, ha mást akkor azon próbáld, amit adtál). Ezután Gép-Dlink szétkapcsol, Huawei-Dlink LAN-LAN öaszeköt, és mindennek mennie kell. A géped ip címét ezután visszarakhatod Automatikus IP kérésre (azat DHCP kliensre)

De mikor a Dlinket rákötöd a gépre, akkor ha van olyan módja, hogy AP mód, akkor arra is beállíthatod ekkor nem kell statikusan beállítanod a LAN-t (192.168.1.253-ra). De vigyázz, ekkor a kapcsolatod elveszik a routerrel, ameddig össze nem kötöd LAN-LAN a Huaweivel. Ha összekötötted, akkor kap címet a Huaweitől (192.168.1.XXX szerűt, de biztos nem a 253-at).

Ha valamibe bele bonyolódtál, akkor adj a Dlinknek egy resetet (gondolom van erre szolgáló lyuk rajta, de ennek folyamata az eszköz manuáljában us biztos benne van). Ekkor a Dlink LAN oldala vissza áll az 192.168.0.1 statikus LAB címre (gondolom ez a gyári LAN címe, ha nem, akkor az user manuálban nézd meg). Ekkor kezdheted előlről. Géppel Dlink összeköt.... stb stb

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Készítettem némi Móricka rajzot, hogy kicsit vizuálisan is szemléltessem a dolgot.

Amikor a Dlinket és a és a gépet összekötöd, akkor először is a Dlink WAN oldalát ("Internet" oldalát) DHCP kliensre állítod, hogy ne kavarjon be, majd restart.

IMG_20170528_155236_469.jpg

Ezután jön a LAN oldal 192.168.1.253-ra állítása

IMG_20170528_155859_107.jpg

Majd a gépről leválasztás, majd a Huaweivel való összekötés az alábbi módon

IMG_20170528_153806_774.jpg

Ennyi.

Ha elrontod, akkor reset és megpróbálod elölről.

Ha vezetéken már megy, utána konfigolhatod a wifit stb.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: btz
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

@szomih

Igazad van elrontottam a rajzot, közelebröl megnézve az tápkábel portja :D

IMG_20170528_194236_358.jpg

Igen, valószínűleg a 71-es a laptopod, hogy a 70-es mi lehet, azt nem tudom, egy másik eszköz. Esetlrg telefon vagy tablet nem kapcsolódik rá?

 Windowsban vezérlőpult hálózati beállítások, hálózati adapter beállítások résznél lehet beállítani az ip címet, de ez Winenként eltérhet, ezért javaslom nézz utánna a Googleben, de nagyjából mindnél hasonló helyen van. Kb így néz ki a felület (mondjuk nem ilyen magentás színű  mint a lenti képen :D)

xp-cnpr.png

Change-Network-IP-Address-Windows.png

Itt láthatod, hogy be lehet állítani a hálózati adaptert automatikus illetve statikus címhasználatra is.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Mondjuk az alsó képen pont egy wifi adapter beállítási ablaka van, de a vezetékes ethernet adapter ablaka is ugyan ilyen.

Találtam új képet. Ahogy nézem, Windows10 alatt sem sokat változott a dolog. Úgy néz ki, bevált az MS-nak ez az évtizedes módszer.

change-ip-address.jpg

change-ip-address-windows.jpg

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: btz
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

@maxhim

Az Avastot azért egy teszt erejéig kilőném, ha mindegyik tesztelő gépen rajta van. Ekkor már tényleg elmondható, hogy minden ellenőrizve lett.

Ha továbbra is fennál a probléma, akkor egyértelműen újra hibára kell leadni és kérni, hogy egy technikus mérje le a laptopjával. Ez úgy tudom ingyenes. Ha nála is rossz, akkor egyértelműen mehetnek hibát keresni a kábelekben, saját cuccokban.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

@maxhim

Szerintem ha másodjára is élesítik a hiba jegyet akkor lehet valóan megvizsgálják, vagy korábban rosszul vették fel a hibát. Nekem is volt ilyen, azt mondta telefonba a srác, hogy azért csinálja ezt mert a számítógép mért rá a vonalra, és mivel úgy érzékelte hogy működik a net, ezért az le is zárta, gyakorlatilag ember rá se nézett. Ha ilyen sms-t kaptál elméletileg ki fog menni egy szerelő hogy mi a probléma és rámér :)

Az avast-ban pár éve nekem is elveszett a bizalmam. És mivel a többi nem igazán szimpi, így nem is használtam sokáig semmit. Néha Panda Cloudot, mert az kicsi ingyenes és tud magyarul. :D 
Amióta win. 10-et használok, azóta windows defenderem van, és tökéletesen elégedett vagyok. Nem fogja a gépet egyáltalán, nem is magyaráz sokat. Mintha nem is lenne :D Biztos van nála biztosabb, de ha ésszel netezel, akkor elég. :)

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Üdv @Pet

"magasabb sávszélesség eléréséhez jó ez a kütyü,"

Igen. De csak vezetéken, wifin nem tudod kihasználni a maximális sávszélt. Ezért kapsz mellé egy routert, amivel kicsit jobb lesz a wifis sebesség, de azzal sem lesz 100%-os. De ha ez nem kell, akkor félreteheted porfogónak.

"Tehát tökéletesen működik így a kombó, viszont a Huawei annyira le lett butítva, hogy többé el sem érem semmilyen IP címen"

Nincs lebutítva semmi, egyszerüen áttengedi a pppoe sessiont, mivel nincs LAN kapcsolat a kettő között, ezért nem éred el. De ha LAN-LAN porton át összekőtnéd a két eszközt, akkor elérnéd.

"kellene IPTV.  Kérdésem, hogy ebben az esetben hogyan tudom megmókolni ezt a kicsontozott Huawei-t, hogy egyrészt újra működjön, de az internet része továbbra is csak modemként?"

Nincs kicsontozva semmi, ha lenne iptv szolgáltatásod már most rá lehetne dugni LAN2-3-ig a boxokat, LAN1-en pedig maradhatna az Asusod.

 

"Illetve az ASUS routeremben is van IPTV menü jó pár beégetett profillal, vagy kézi beállítási lehetőséggel. Azt esetleg be lehet hergelni erre a feladatra"

Nem

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: btz
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...