Ugrás a tartalomhoz
  • 3

jabyga

Kérdés

A következő történettel kapcsolatban szeretném kikérni a Telekom állásfoglalását. IPTV és DSL internet szolgáltatást veszek igénybe tavaly február óta. Úgy alakult, hogy a jelenlegi címemről, elköltöztem egy új lakásba.(mindkét lakás Szekszárd belterülete) Ennek megfelelően a 1412-n megrendeltem a szolgáltatás átköltöztetését, melyre a szerződésem szerint lehetőségem van külön díj ellenében. Két hét után felhívtam újból az ügyfélszolgálatot, ahol a következő érdekességgel szembesített az ügyintéző:
Az új címemen optikai hálózat érhető el, amit a jelenlegi 7590ft-os havidíjam helyett 7990ft-ért kaphatok meg. Nemtetszésemet fejeztem ki, mivel én nem erre kötöttem szerződést. Elmondtam a hölgynek, hogy februárban lejár a hűségidőm, addig adják a régi szolgáltatást a régi feltételekkel, mivel utána úgysem szeretném már igénybe venni, ugyanis kihasználatlanság miatt felmondom a tv előfizetést. Erre a hölgy közölte, hogy akkor ennek tükrében most már csak havi 6.850ft-ért adná ugyan ezt a csomagot az optikai hálón(milyen érdekes, egyből van kedvezmény). Én továbbra is mondtam, hogy nekem erre nincs szükségem, nekem jó a hagyományos hálózat, azokkal a feltételekkel, mint amik eddig voltak. Ekkor jött a fekete leves: gyakorlatilag két lehetőségem van. Vagy szerződést bontok és kötbért fizetek, vagy igénybe veszem az új ajánlatot, amihez újabb egy év hűségszerződést kötelező jelleggel alá kell írjak. Nem értettem a dolgot. Az ügyintéző egyre csak azt hajtogatta, hogy az optikai hálózat sokkal korszerűbb és jobb, és csak ezen keresztül tudnak szolgáltatni, de ehhez nekem alá kell írnom egy újabb szerződést(most, novemberben). Enélkül nem megy. Tehát vagy aláírok még egy évet, és akkor átköltöztetik a szolgáltatást, vagy szerződést bontok kötbér ellenében.
Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy hol szerepel olyan kitétel a szerződésemben, hogy én ha egy olyan helyre költözök ahol magasabb minőségű szolgáltatás érhető el, akkor én azért köteles vagyok magasabb árat, és főleg új hűségszerződést aláírni?! Erre ő elismerte, hogy ilyen kitétel nincs a szerződésemben. Ezek fényében úgy gondolom, hogy ez egy egyoldalú szerződésmódosítás a Telekom részéről. Ugyanis bele akar kényszeríteni egy helyzetbe, amire én a szerződéskötéskor nem vállalkoztam.
A következő az álláspontom:
A Telekom hűségszerződést írt alá velem ez év elején, melyben vállalja, hogy számomra a szerződésben foglaltak szerinti szolgáltatást szolgáltatja minden olyan helyen, ahol erre technikailag képes. Az adott helyen technikailag lehetőség van TV és Internet szolgáltatás nyújtására is, az, hogy ez miként valósul meg(sat-dsl vagy optiaki hálózaton), NEM az én dolgom! Ha nem szolgáltat, akkor szerződést szeg. Ha szerződést szeg, akkor jogomban áll nekem is elállni az adott szerződéstől mindenféle következmény nélkül, mivel a másik fél (Telekom) nem teljesíti a szerződésben foglaltakat! Ezzel szemben a Telekom szerződésbontás esetén kötbért követelne tőlem(az ügyintéző hölgy elmondása szerint).
Kérem ezen felületen(is) fejtse ki a Telekom képviselője/megbízottja, a cég álláspontját!

Köszönettel:
Zs.M.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 844
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 0

@SwengX

Akkor lehet, hogy úgy generálták, ahogy @anonymus írja. Eddig úgy tudtam, hogy kötelezően ki kell adni, mert nálam és jó pár embernek, akinek segítettem az ügyintézését, mindíg kiadták. Ha jól emlékszem telefonon újat generáltatni fizetős, online felületen ingyenes, de ahhoz is tudni kell egy jelszót és az MT id-t.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
Ekkor: 2017. 08. 03. at 10:24, Roli82 írta:
Ekkor: 2017. 07. 03. at 23:11, anonymus írta:

Szia

Tudsz valami közelebbit mondani a ma megjelent csomagok feltöltési sebességéről optikai kábelen? Sajnos még az ÜFSZ sem tud felvilágosítást adni erről !

Előre is köszönöm a választ.

 

 

 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Kopernecky
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
7 perce, anonymus írta:

1000/300   250/100  100/50  50/20 sebességek lettek illetve 1000/300 mellé Sagemcom F@asft 5655 V2 lesz  Októbertől. Addig marad a Huawei Ont + D-link router.

Spec 1 árak 

Spec 2 árak

Akkor érdemes váltani a jelenlegi 120/50-ről eggyel feljebb ! Köszönöm a gyors választ!:D

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
26 minutes ago, anonymus said:

1000/300   250/100  100/50  50/20 sebességek lettek illetve 1000/300 mellé Sagemcom F@asft 5655 V2 lesz  Októbertől. Addig marad a Huawei Ont + D-link router.

Spec 1 árak 

Spec 2 árak

De autómatikusan nem cserélik ahol a huawei ONT van már telepítve ugye? És az a Sagemcom tud bridge módba működni? Mert az igencsak kell nekem, mikrotik van a Huawei mögött.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Automatikusan biztosan nem fogja végig kilincselni a T az ország összes 1000-es előfizetőjét ezért szerintem. Azt a valószínűbb hogy egyedi igény szerint.  Bridge módot biztosan nem fog tudni  inkább a PPPoE Passthrough a valószínű. 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: anonymus
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
3 minutes ago, anonymus said:

Automatikusan biztosan nem fogja végig kilincselni a T az ország összes 1000-es előfizetőjét ezért szerintem. Azt a valószínűbb hogy egyedi igény szerint.  Bridge módot biztosan nem fog tudni  inkább a PPPoE Passthrough a valószínű. 

Na, szakszerűtlen voltam. PPPoE, azt akartam kérdezni. Ugye a Huawei 1-es portján lát most a mikrotik egy PPPoE szervert, erre gondoltam. Aztán a mikrotikben van beállítva felhasználónév, jelszó (vagy akármi más ami tud PPPoE kliens lenni). Erre gondoltam. Mert ezek szerint ha egyszer a Huawei bedöglik, akkor az újat adják 1000-es nethez.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
1 órája, anonymus írta:

1000/300   250/100  100/50  50/20 sebességek lettek illetve 1000/300 mellé Sagemcom F@asft 5655 V2 lesz  Októbertől. Addig marad a Huawei Ont + D-link router.

Spec 1 árak 

Spec 2 árak

Valami nagyon nem kerek még ezeknél az új csomagoknál,mert próbáltam a 120/50-es csomagomat 250/100-ra váltani,de az ügyintéző -bár nagyon udvarias volt és utána is érdeklődött - csak annyit tudott mondani, hogy a 250-s csomaghoz bizony csak 20-as feltöltés van. Hiába mondtam, hogy optikáról beszélünk, azt mondta,hogy őt így tájékoztatták ! Így sajnos nem mertem váltani,mert nekem a gyorsabb feltöltésre is szükségem van...:(

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
35 minutes ago, Kopernecky said:

Valami nagyon nem kerek még ezeknél az új csomagoknál,mert próbáltam a 120/50-es csomagomat 250/100-ra váltani,de az ügyintéző -bár nagyon udvarias volt és utána is érdeklődött - csak annyit tudott mondani, hogy a 250-s csomaghoz bizony csak 20-as feltöltés van. Hiába mondtam, hogy optikáról beszélünk, azt mondta,hogy őt így tájékoztatták ! Így sajnos nem mertem váltani,mert nekem a gyorsabb feltöltésre is szükségem van...:(

Az nem a minimum garantált? Attól még általában simán megvan a 100. Nálam is megvan 1000 le és 200 fel, de a garantált felfelé jóval kevesebb. Eddig még mindig 200-on koppant ha ránéztem.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Azt is megteheted hogy vársz pár napot, addig biztosan felkerül pár speedtest kép.  Deee ha nem érdekel a hűség idő akkor most váltasz újra indul a hűség nem tetszik akkor vissza váltasz és megint újra indul a hűség. Hmmm mennyi lehetőség van itt

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: anonymus
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Értem,tehát a Telekom megvalósította a szinte "korlátlan lehetőségek" világát Magyarországon?:D Mondjuk a hűség nem nagyon érdekel,mert eddig nem volt gondom a T-vel mióta optika van. Nem sürgős a váltás mivel hamar munka ritkán jó, tartja mondás,:)így várok egy pár napot,hetet, aztán majd remélhetőleg  kiderül a "marketinges igazság "... Köszönöm a válaszaidat.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Üdv!

Lenne egy olyan problémám, hogy a Huawei HG8245H router egy idő után megszakítja a kapcsolatot. Ez alatt azt értem, hogy hirtelen korlátozott lesz a net, és csak az segít ha újraindítom a gépem. Én ezt nagyon unom, mert nagyon idegesítő hogy valami közben újra kell indítgatni a gépet. Gondolom akkor valami dhcp-s probléma lehet. Plusz még a huawei-re rá van kötve 2 router (tp-link) és ilyen láncban vannak. Ezt egy ábrával mutatom. Az utolsó routert szoktam még gyakran használni. Ott is néha elmegy a net. Ott nem dhcp probléma van mert a google azt írja, hogy dns_probe_finished_bad_config vagy valami ilyesmi. Az segített, hogy a gépen beállítottam egy 8.8.8.8-as és egy 8.8.8.4-es dns címet. De néha az is megadja magát, és utána már csak a windows diagnosztika segít. De ezt is unalmas folyton csinálni mert oda nekem egy stabil kapcsolat kellene. Mellesleg nem a gépekkel van gond ugyanis ez csak azóta van mióta a fő router a huawei lett. 

xy.png

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...