Ugrás a tartalomhoz
  • 3

jabyga

Kérdés

A következő történettel kapcsolatban szeretném kikérni a Telekom állásfoglalását. IPTV és DSL internet szolgáltatást veszek igénybe tavaly február óta. Úgy alakult, hogy a jelenlegi címemről, elköltöztem egy új lakásba.(mindkét lakás Szekszárd belterülete) Ennek megfelelően a 1412-n megrendeltem a szolgáltatás átköltöztetését, melyre a szerződésem szerint lehetőségem van külön díj ellenében. Két hét után felhívtam újból az ügyfélszolgálatot, ahol a következő érdekességgel szembesített az ügyintéző:
Az új címemen optikai hálózat érhető el, amit a jelenlegi 7590ft-os havidíjam helyett 7990ft-ért kaphatok meg. Nemtetszésemet fejeztem ki, mivel én nem erre kötöttem szerződést. Elmondtam a hölgynek, hogy februárban lejár a hűségidőm, addig adják a régi szolgáltatást a régi feltételekkel, mivel utána úgysem szeretném már igénybe venni, ugyanis kihasználatlanság miatt felmondom a tv előfizetést. Erre a hölgy közölte, hogy akkor ennek tükrében most már csak havi 6.850ft-ért adná ugyan ezt a csomagot az optikai hálón(milyen érdekes, egyből van kedvezmény). Én továbbra is mondtam, hogy nekem erre nincs szükségem, nekem jó a hagyományos hálózat, azokkal a feltételekkel, mint amik eddig voltak. Ekkor jött a fekete leves: gyakorlatilag két lehetőségem van. Vagy szerződést bontok és kötbért fizetek, vagy igénybe veszem az új ajánlatot, amihez újabb egy év hűségszerződést kötelező jelleggel alá kell írjak. Nem értettem a dolgot. Az ügyintéző egyre csak azt hajtogatta, hogy az optikai hálózat sokkal korszerűbb és jobb, és csak ezen keresztül tudnak szolgáltatni, de ehhez nekem alá kell írnom egy újabb szerződést(most, novemberben). Enélkül nem megy. Tehát vagy aláírok még egy évet, és akkor átköltöztetik a szolgáltatást, vagy szerződést bontok kötbér ellenében.
Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy hol szerepel olyan kitétel a szerződésemben, hogy én ha egy olyan helyre költözök ahol magasabb minőségű szolgáltatás érhető el, akkor én azért köteles vagyok magasabb árat, és főleg új hűségszerződést aláírni?! Erre ő elismerte, hogy ilyen kitétel nincs a szerződésemben. Ezek fényében úgy gondolom, hogy ez egy egyoldalú szerződésmódosítás a Telekom részéről. Ugyanis bele akar kényszeríteni egy helyzetbe, amire én a szerződéskötéskor nem vállalkoztam.
A következő az álláspontom:
A Telekom hűségszerződést írt alá velem ez év elején, melyben vállalja, hogy számomra a szerződésben foglaltak szerinti szolgáltatást szolgáltatja minden olyan helyen, ahol erre technikailag képes. Az adott helyen technikailag lehetőség van TV és Internet szolgáltatás nyújtására is, az, hogy ez miként valósul meg(sat-dsl vagy optiaki hálózaton), NEM az én dolgom! Ha nem szolgáltat, akkor szerződést szeg. Ha szerződést szeg, akkor jogomban áll nekem is elállni az adott szerződéstől mindenféle következmény nélkül, mivel a másik fél (Telekom) nem teljesíti a szerződésben foglaltakat! Ezzel szemben a Telekom szerződésbontás esetén kötbért követelne tőlem(az ügyintéző hölgy elmondása szerint).
Kérem ezen felületen(is) fejtse ki a Telekom képviselője/megbízottja, a cég álláspontját!

Köszönettel:
Zs.M.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 844
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 0
8 órája, anonymus írta:

Koaxnál közel 0 az esélye hogy kiváltsák üveggel. DSL/VDSL nél több esélye van.

Nálunk ADSL2+ van csak elvileg. Pár  környékbeli településen( Farmos, Tápiószele) már van optika de ahogy elnézem senki nem köt rá.
2768-as körzetszám alatt nem tudjátok megmondani lesz-e GPON?

Ha lesz akkor mindenhol ahol eddig PSTN volt? 

Illetve miért a villanyoszlopokra szerelik fel általában ha ott a saját telefonoszlop is rajta a PSTN vonallal?

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
4 perce, zoli62 írta:

Nagyobb településeken, ha már az optikára kicsi az esély, nem nagyon látszik, hogy az ADSL-t VDSL-re cserélnék, az üvegre pedig a pályázati rendszerben a kistelepüléseknek van előnye.

3000 fővel elég kicsik vagyunk, de itt van ***** is 500Mbittel... 

De pl Farmoson vagy Tápiószelén is van ***** és mégis lett GPON.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
12 perce, Busz írta:

Nálunk ADSL2+ van csak elvileg. Pár  környékbeli településen( Farmos, Tápiószele) már van optika de ahogy elnézem senki nem köt rá.
2768-as körzetszám alatt nem tudjátok megmondani lesz-e GPON?

Ha lesz akkor mindenhol ahol eddig PSTN volt? 

Illetve miért a villanyoszlopokra szerelik fel általában ha ott a saját telefonoszlop is rajta a PSTN vonallal?

Pest megye kiesik a támogatásból részesülő forrásból, így az önerős projekt. Mivel ADSL van és optikára nem adnak EU-ból rá pénzt - mivel Pest megye - így valószínűleg vDSL lesz.

Gondolom én hogy Farmoson és Tápiószelén sem volt eddig Telekom, így most frissen odament optikai kábellel. Vagy esetleg volt ott is DSL hálózat?

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
6 perce, Deino írta:

Pest megye kiesik a támogatásból részesülő forrásból, így az önerős projekt. Mivel ADSL van és optikára nem adnak EU-ból rá pénzt - mivel Pest megye - így valószínűleg vDSL lesz.

Gondolom én hogy Farmoson és Tápiószelén sem volt eddig Telekom, így most frissen odament optikai kábellel. Vagy esetleg volt ott is DSL hálózat?

Mindkét helyen volt már telekom adsl-el és kábeltv net is vagy 10 éve.
Sőt farmos 2014-ben a legjobb netes település lett.
Aztán kapnak GPONT-t:
http://www.hellokata.hu/farmos-a-legjobb-internetsebes*****el-rendelkezo-magyar-telepules/

 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Lehet hogy Pest megye rézhálózatát* önerőből kiváltják optikával. Kis településnél talán még olcsóbb és költséghatékonyabb is - lehet nem rövidtávon - az optika, mint a vDSL-re váltás. Nincs sok utca, így nem kell sok minden.

Lásd: 29-es körzet, néhol volt koax, azon felül sehol semmi, ott is csak Optikáznak.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Deino
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Az oké, csak ha valaki felhivja őket, pl. 3én hogy akkor 120 Mbit-et akarok, akkor üveges szemmel mondja az ügyintéző hogy sajnos nem lehet. Pedig de ;-)

És akkor küzdeni kell. Hálisten múltkor a szerelő segített, mikor felhívta őket hogy majmok, válthatok ADSL-ről optikára itt van a szomszéd ház tetején. Kiv vagyok, rákérdek erre a 1Gbit-re.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Rövid kérdés:

Az új NETMANIA1000 díjcsomaghoz milyen modem/router jár? Szeretném csak modem módban hajtani az eszközt, mert a tűzfal beállításaimat egy OPENWRT routerrel akarom megoldani. Lehet a szolgáltatói routert modem módban használni? Ha nem akkor én biztos kihagyom a váltást...

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Nekem most egy HUAWEI EchoLife HG850a modem van az optikai netemhez, a szerelő ezen beállította a modem funkciót de csak 100mbitet tud. Szerettem volna XXL (120megás) csomagra váltani de akkor olyan Huawei modem+routert hoztak amiben nem lehetett modem módot választani.

Ezért leszek kiváncsi, hogy a gigabit esetén lesz -e megoldás a gondomra. :) Várom mások tapasztalatát meg esetleg ha lesz egy PDF a Telekom oldalán az eszközökről azt is végigolvasom.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Azt hiszem pont ezt írtam le. L******** lesz akár egy 60 ezres soho routerrel nem 200mbit. Nem raknak azokba olyan erős processzort. Mikrotikek köz7l is az Rb3011 megy gigabit környékén az olcsok közül talán. A többi 100 ezer fölött van.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: mukkelek
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
4 órája, mukkelek írta:

Azt hiszem pont ezt írtam le. L******** lesz akár egy 60 ezres soho routerrel nem 200mbit. Nem raknak azokba olyan erős processzort. Mikrotikek köz7l is az Rb3011 megy gigabit környékén az olcsok közül talán. A többi 100 ezer fölött van.

?! Kicsit nem értem amit írsz, furcsán fogalmaztál...

De ha arra válaszolok amire kell, akkor jó lesz! Amit a T ad routert az is 16.000 Ft kb~ és bírja a gigabitet vonalon és Wifin is.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Ja értelek. Na az attól függ ám kinek mire kell. Önmagában az egy dolig, hogy gigabit. Csak a rajta futó szoftver nem mindegy. Openwrt, ddwrt, azt azért nehéz összehasonlítani a routeros-el. Illetve az sem mindegy mennyi tűzfalszabály stb. Után fullad ki. Akinek kevés egyszerü dologra kell egy router annak nem kell pl. Mikrotik.  Arra jó az amit ad a T 16 ezerért.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Üdv mindenkinek!

az a helyzet hogy tavasszal megrendeltem az 50 megabites internetet, a Huawei HG8245H eszközt kaptam.(a feltöltés 25 megabit volt)

most ahogy elérhetővé vált az 1000es internet, meg is rendeltem 2.5 hete. viszont továbbra is 50 megabit a letöltés.
Csak a feltöltés változott 25ről 50megabitre.

Jeleztem a telekom hibabejelentőjénél, elkezdték az otthoni internet szolgáltatás vizsgálatát.jött az sms csütörtökön. ma kedd van és semmi változás.
telefonáltam újra de semmi konkrétat nem mondtak.Én csak resetelem a routert óránként, és csinálom a speedtestet. kereken 50 megabit a le, és 50 a feltöltés.valószinű nem állították át, mert miért pont 50 lenne??biztos nem véletlen..

Márpedig az ügyintéző szerint át van állítva akit többször is hívtam...

csak wifin tudom próbálni de ez a huawei eszköznek wifin kellene tudnia legalább 100 megabitet nem?

mi lehet a gond? szándékosan nem állítják át?

lassan letelik a 72óra és semmi.. most ezt hogy??

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: and8519
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...