Ugrás a tartalomhoz
  • 3

jabyga

Kérdés

A következő történettel kapcsolatban szeretném kikérni a Telekom állásfoglalását. IPTV és DSL internet szolgáltatást veszek igénybe tavaly február óta. Úgy alakult, hogy a jelenlegi címemről, elköltöztem egy új lakásba.(mindkét lakás Szekszárd belterülete) Ennek megfelelően a 1412-n megrendeltem a szolgáltatás átköltöztetését, melyre a szerződésem szerint lehetőségem van külön díj ellenében. Két hét után felhívtam újból az ügyfélszolgálatot, ahol a következő érdekességgel szembesített az ügyintéző:
Az új címemen optikai hálózat érhető el, amit a jelenlegi 7590ft-os havidíjam helyett 7990ft-ért kaphatok meg. Nemtetszésemet fejeztem ki, mivel én nem erre kötöttem szerződést. Elmondtam a hölgynek, hogy februárban lejár a hűségidőm, addig adják a régi szolgáltatást a régi feltételekkel, mivel utána úgysem szeretném már igénybe venni, ugyanis kihasználatlanság miatt felmondom a tv előfizetést. Erre a hölgy közölte, hogy akkor ennek tükrében most már csak havi 6.850ft-ért adná ugyan ezt a csomagot az optikai hálón(milyen érdekes, egyből van kedvezmény). Én továbbra is mondtam, hogy nekem erre nincs szükségem, nekem jó a hagyományos hálózat, azokkal a feltételekkel, mint amik eddig voltak. Ekkor jött a fekete leves: gyakorlatilag két lehetőségem van. Vagy szerződést bontok és kötbért fizetek, vagy igénybe veszem az új ajánlatot, amihez újabb egy év hűségszerződést kötelező jelleggel alá kell írjak. Nem értettem a dolgot. Az ügyintéző egyre csak azt hajtogatta, hogy az optikai hálózat sokkal korszerűbb és jobb, és csak ezen keresztül tudnak szolgáltatni, de ehhez nekem alá kell írnom egy újabb szerződést(most, novemberben). Enélkül nem megy. Tehát vagy aláírok még egy évet, és akkor átköltöztetik a szolgáltatást, vagy szerződést bontok kötbér ellenében.
Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy hol szerepel olyan kitétel a szerződésemben, hogy én ha egy olyan helyre költözök ahol magasabb minőségű szolgáltatás érhető el, akkor én azért köteles vagyok magasabb árat, és főleg új hűségszerződést aláírni?! Erre ő elismerte, hogy ilyen kitétel nincs a szerződésemben. Ezek fényében úgy gondolom, hogy ez egy egyoldalú szerződésmódosítás a Telekom részéről. Ugyanis bele akar kényszeríteni egy helyzetbe, amire én a szerződéskötéskor nem vállalkoztam.
A következő az álláspontom:
A Telekom hűségszerződést írt alá velem ez év elején, melyben vállalja, hogy számomra a szerződésben foglaltak szerinti szolgáltatást szolgáltatja minden olyan helyen, ahol erre technikailag képes. Az adott helyen technikailag lehetőség van TV és Internet szolgáltatás nyújtására is, az, hogy ez miként valósul meg(sat-dsl vagy optiaki hálózaton), NEM az én dolgom! Ha nem szolgáltat, akkor szerződést szeg. Ha szerződést szeg, akkor jogomban áll nekem is elállni az adott szerződéstől mindenféle következmény nélkül, mivel a másik fél (Telekom) nem teljesíti a szerződésben foglaltakat! Ezzel szemben a Telekom szerződésbontás esetén kötbért követelne tőlem(az ügyintéző hölgy elmondása szerint).
Kérem ezen felületen(is) fejtse ki a Telekom képviselője/megbízottja, a cég álláspontját!

Köszönettel:
Zs.M.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 842
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 0

Hello.

Két napja kötötték be nálunk a netet(optikai kábel-1000mbit).

Tudom az 1000mbit csak elméleti és csak nagyon optimális esetekben érhető el-jelen esetemben ez nem is elvárás.

A problémám a következő: van Playstation 4-es konzolom ami kábel csatlakozik a routerhez. Az elvárásom az lenne, h a garantált 300/50 le/feltöltés meglegyen-ehelyett 50/1 illetve 130/5 között ingadozik.

Kérdésem az lenne, h valyon mi lehet a probléma?

Más eszköz nincs kábelesen rádugva a routerre, 3 telefon és egy tablet megy róla wifin(próbáltam azt is h ezen eszközökön kikapcsoltam a wifit, de az sem segített a garantált sebesség elérésében).

Tanácsokat, válaszokat előre is köszönöm.

Üdv.: Tamás

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
29 perce, root írta:

Annak pedig ilyen rövid távon bírnia kell a gigát.... Érdemes lenne ez esetben kipróbálni egy másik kábellel, első körben. Lehet egy szál szakadt pl. és az már elég ok. Gigás kapcsolathoz mind a 8 szál szükséges.

http://shop.multimediatower.hu/product/37685/UTP-CAT6-0.5m-szerelt-patch-kabel-(equip

Szerinted ez jó lesz?

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Kipróbáltam.

A kábel ugyanaz de közvetlenül a HWG-re dugtam a pa4-et. Jobb lett, sokkal de nem az igazi: átlag 250/5(kb 10 speedteszt), egyszer mutatott 300/45-öt.

Megpróbálom egy másik kábellel is.

Ezzel a módszerrel tényleg jobb lett, de még így sincs meg fixen a garantált.

Az is zavar egy kicsit h direkt rákérdeztem mikor bekötötték h a routerbe dugjam a lankábelt vagy HWG-be-a válasz az volt h a routerbe mert az osztja szét a netet. Én nem értek hozzá, de nekik ez lenne a dolguk nem?

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
1 órája, btz írta:

@Renw

Lehet, hogy nem is a megfelelő adatmennyiséggel mér, ha pedig az nem megfelelő méretű, akkor sajnos fals értékeket lehet kapni. Méréshez legcélszerűbb a Telekom szerverét választani a Speedtest oodalán, még akkor is ha felajánl közelebbi városban lévő más szolgáltató szerverét, esetleg egy közelebbi külföldit.

Mindegy már nem feszülök rá-arra sikerült rájönni h ne a routerbe dugjam a lankábelt, ha nem az ONT-be.

Biztos igazad/igazatok van h nem megfelő valós értékeket mér-mikor a pc-t dugtam a routerre hozta a garantált értéket(300/100), amikor a ps4-et akkor nem( legalábbis nem azt mutatta: 40-100 között ingadozott), de mikor az ONT-re dugtam rá akkor már felugrott a ps4 által"MÉRT" érték 200-250/5-50re....marad így.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Sziasztok!

Jelenleg 120Mb netem van HG8245H digitális elosztóval. Megrendeltem a netmánia 1000 díjcsomagot a DIR 842 routerrel. A routert nemsokára megkapom. Optikai kábelen van behozva az IPTV és a net. Nem tudom hogyan fogom rákötni az optikai kábelt az új routerre.

Köszönöm!

Misi

 

 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Köszönöm btz!

Hol találom amiket kértél? Sajnos ez a router téma nem az én asztalom. Próbáltam a DIR-hez beállítani static IP címet,  de nem sikerült. Kér még pár adatot, ami fogalmam sincs, hogy mi az.

Ha jól értem a DIR IP címe alapból 192.168.0.1 és ezt kellene átállítani  192.168.1.253-ra? Ezt nem tudtam megcsinálni. 

Köszönöm!

Misi

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Sziasztok!

Ma, 13 órakor bejelentettem, hogy az új, egy hete létesített Netmánia XXL csomagom letöltési sebessége csak nagyon ritkán, de legtöbbször egyáltalán nem éri el a garantált minimum 300-as értéket. Felfelé megvan a 200, de a letöltésem sovány. A műszakis, hibejegyet felvevő kolléga kikérdezett hát elmondtam, hogy 4 magos AMD, 8Gb RAM és 128-as SSD van a gépemben. Elmondtam azt is, hogy Cat6-os kábellel van összekötve az általuk adott Huawei HG8245H a gigabit képes számítógépemmel. Sőt azt is, hogy laptoppal is összekábeleztem és így sem lett meg a garantált minimum. Ő azt mondta, hogy ezek alapján mennie kéne, tehát nem nálam van a hiba.  Fel is vette rá a hibajegyet. A telefonbeszélgetés után, 13:06-kor kaptam is egy SMS-t, miszerint a vizsgálat elindult. Örültem, hogy lám, nilyen gyorsak! De 15:11-kor kaptam egy újabb SMS-t, amiben tényszerűen közlik, hogy nem találtak a szolgáltatót érintő hibát (ergo én vagyok a balfék gondolom). Azt is írják, hogy ha továbbra is fennáll a hiba, akkor ajánlják figyelmembe a SZTUPERSZERVÍZ szolgáltatásukat, ami ugye mint tudjuk fizetős és nagyon drága!

Namármost! Természetesen, mivel a hiba most is fenn áll (lévén, hogy nem csináltak semmit hisz most épp 268-at mértem a GARANTÁLT minimum 300 helyett!!!!) mit kell tennem, hova kell fordulnom ahhoz, hogy megoldódjon a problémám. A szuperszervíz nem érdekel értek hozzá annyira, hogy ne dobáljak ki vagyonokat e miatt. Ráadásul kissé kényszerítésnek is tűnik a dolog, ez is megérne egy misét más, hivatalos fórumon! A problémém valós, a Huawei után minden feltétetlem adott az elméleti 1000Gbit eléréséhez, tehát valahol a Huawei előtt van a hiba. Azaz a szoilgáltatónál. Nem szeretném továbbvinni az ügyet, így megkérem az itteni Telekomos kollégákat, hogy válaszoljanak nekem.
Hibajegyazonosító : 68094077.2

Köszönöm!
 

nemjo.PNG

nemjo2.PNG

nemjo3.PNG

nemjo4.PNG

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...