Ugrás a tartalomhoz
  • 1

Telekom TV 2017-es csatornakiosztás változása


Vendég

Kérdés

Sziasztok!

A csatornakiosztást a Magyar Telekom - csakúgy, mint minden műsorterjesztő - évről-évre a meglévő és új megállapodásai függvényében alakítja. A FOX Networks Grouppal - mint minden lejáró megállapodásunk kapcsán, más csatornák jogtulajdonosaival is - kétoldalú tárgyalásokat folytattunk arról, hogy 2017-ben milyen keretek között tudjuk együttműködésünket meghosszabbítani. A  megállapodás sikeressége minden esetben a résztvevő felek együttes döntésén múlik. Szemben más csatornákkal, sajnálatosan a FOX-ot és a National Geographic Channelt képviselő társasággal nem született olyan megállapodás, amely mindkét fél számára megfelelő lett volna. Így megegyezés  hiányában 2017-től nem szerepeltethetjük kínálatunkban ezeket a csatornákat.

A FOX Networks Group csatornáinak értékeit ismerjük és elismerjük, a kínálatunkban fontos helyet foglaltak el ezek a programok, ezért törekedtünk arra, hogy a meg nem született megállapodás miatt kieső csatornákat tematikájában is hasonló programok tudják pótolni. Így az ismeretterjesztés területén a History csatorna, valamint a Travel került be a családi csomagba, de tovább erősödött például a Discovery Science, a DTX, , Viasat History, Viasat Explorer elérhetősége azzal, hogy ezek a Nagyvilág csomagon túl az új, Szuper Családi HD csomagban is elérhetővé váljanak olyan ugyancsak értékes csatornák mellett, mint a Spektrum, a Discovery Channel, vagy a BBC Earth David Attenborough kiváló filmjeivel. Szintén a kínálat része lesz az RTL-Spike csatorna. Ugyanígy, a FOX-ot helyettesítő csatornaként továbbra is elérhető a hasonló tartalmakat kínáló AMC, a Cool, a Prime vagy a Comedy Central a Simpsons családdal, de a Szuper Családi HD csomag részévé váltak olyan sorozatokat kínáló csatornák is, mint az AXN Black, az AXN White, a Sorozat+, vagy a Film+2.

Bízunk benne, hogy 2017-ben is sikerül olyan kínálatot biztosítanunk számotokra, ami minden igényt kielégít. A 2017 elejétől érvényes csatornakiosztás részleteiről számlavégi üzenetben értesítünk benneteket, de a honlapunkon is megtekinthetitek a hét elejétől.

Üdvözlettel:

Telekom és a Telekom fórum csapata

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 325
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 0
1 perce, sanci38 írta:

IPTV nekem is bejön..
 Nem tudom ki a fogalmi különbség az "úgy döntött nem viszi tovább" vegy hogy "felmondta" de ez teljesen mellékes, mint ahogy az is számomra hogy egy vagy kétoldalú tehát Telekom/Fox által kezdeményezett vagy közös felmondás keletkezett. Itt már a konklúzió a lényeg: más szolgáltatókkal ellentétben nem fogják tovább közvetíteni a közismert csatornákat. Hogy mennyire közkedvelt vagy nézett, arra nem térnék ki az egyéni stílusváltozás miatt se, itt már arról van szó hogy olyan műsorokkal helyettesítik, melyeknek mivel indulók, emiatt kétséges a műsorkínálatuk közönség általi tetszési indexe, és az eddig meglévőket említették helyettesítésként kettő új kivételével.

"MIÉRT döntött úgy. Fox nem írt semmit, csak te magyarázod bele."  Nem írtam sehol, hogy a hozzászólásom nem tartalmaz egyéni véleményt. És ez alátámasztja ugyan azt az írásod hogy nem látnak egymás üzletpolitikai kérdéseibe,  de miért is kellene írnia a FOX-nak a Telekom Zrt indokairól? Ez részükről etikátlan is lenne, Ha nem lenne az akkor ezt a mondatod indokold meg légy szíves: nem látom hogy hol közölt valótlanságot a telekomról a FOX.

 

Te feltételeztél politikai dolgot, másnak beszólva, tényként állítva. Véleményed lehet, csak akkor nem leszólni kell a másikat, hanem odafigyelni. Ebben speciel nincs politika. Ha lenne, akkor nem a NatGeo-t vennék ki, hanem a HírTVt, az ATV-t. Azaz az ellenzéki TVket. A terjesztési díj engedélyezésének pont az volt a tétje, hogy a terjesztési díj kapcsán a feltételekkel lehet játszani. A TV2 így ki tudja kényszeríteni, hogy amit ő ad átvegyék. 

Ennek a politikai célja elsősorban az ellenzéki politikai adók kiszorítását lehetővé tenni üzleti alapon. Ha a Telekom lefekszik a kormánynak akkor ezt teszi. 

A döntése egy alapvetően indokolt üzleti döntés, amivel lehet egyetérteni vagy nem egyet érteni. A vélemény viszont a vitában nem érv. Mint mondtam JELENLEG a jó megoldást az OnDemandban látom. 

A fő gond, a Fox ígér valamit, amihez áraz, a Telekom pedig nem hisz ebben az ígéretben, és ismert okok miatt nem tudja megfinanszírozni a magasabb árat. 

Ha arra vagy kíváncsi mit kellett volna? Le kellett volna feküdni a politikának, és a politikailag elfogult pártadóknak azt mondani, hogy az ismert magas áraikból nem kérünk. Vagy adják olcsón, vagy mennek a levesbe. Mert elfogult pártszócső ugyan sokaknak jó, de ennyit nem ér. És abból a pénzből még lehetett volna normálisan bővíteni is, darabszámra... 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

A Telekom ezt az egész ügyet annak idején az Ákos üggyel szúrta el. Nem máshol. Az Ákos ügyben Ákos mondott valamit, amiben többet beszélt az egyenlőségről, de azt mondta nem "feladat" valamit megtenni... És hogy hite szerint mi lehet a feladat azt válaszolta meg (ez sem kötelezettség). Sikerült ebből kiragadni részleteket, kiforgatni, mást kihozni belőle. A hasonló kiforgatást bárkivel el lehet játszani, az ilyenkor online gyűlöletkampány, cyberbullying az ami ellen fel kell lépni. Nem lenne szabad, hogy valakit kiforgatott szavakkal, hazugságokkal valahonnan kirúgassanak. A net kapcsán MINDEN felelős szolgáltatónak felelőssége ez ellen lépni.

Ebben az ügyben van akinek tetszett a gesztusuk, de ha nem csinálnak semmit, vagy elmondják, hogy a gyűlölet kampány, kiforgatott szavakkal miért nem jó, de normálisan kiállnak a családok mellett, akkor jóval kevesebb embert idegenítenek el. Pl. azzal lehet akár a gyerekkel otthon lévő nőket, stb. támogatni, ha a munkaadó által vásárolt szolgáltatás és a saját szolgáltatás összevonható lenne Magenta kedvezmény kapcsán. Az valóban segít másoknak. Vagy sok családon belüli erőszakos eset kapcsán az áldozatokat (nemüktől függetlenül) segítve. Nem csak szóban, szájkaratéban.

Ezzel az előfizető tábor politikai alapon lett megosztva, és balra elmentek. Ebben a helyzetben viszont nem lehet egyik csoport politikai agymosó csatornáját sem kidobni, mert pont ez a közösség lázadna fel. De most is ez lázad fel Vajna miatt. Egy cégnek politikai kérdésekben semlegesnek kellene maradnia és nem megosztottságot létesíteni az ügyfelek között. Ez a zsákutca akadályozza azt, hogy a HírTV, az ATV kikerüljön a legtöbb csomagból. Viszont ezek a TVk és pár nemzetközi adó egy "politika" vagy egy "Politika + Gazdaság" témájú minicsomagot elbírnának. 

Kényszerpálya, zsákutca amit nem most szúrtak el. És a Fox, de főleg a NatGeo sem jobb. DE(!) a NatGeo ellen azt kellett volna meglépni már 1-2 éve, mint annak idején az Ozone Network és a Life Network indításánál: Ugyanilyen konzervekből jobb adót a helyére, a márkásat minicsomagba, stb. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
1 perce, zoli62 írta:

 

Pont ezt mondom én is. :) Más is lehet ennek a hátterében. Volt egy kilenc évvel ezelőtti Mezzo ügy máshol, az is lecsengett egy hónap alatt.

Lecseng ez is. Ugyanis ahhoz, hogy hiszti legyen elég az a 1.5% aki nézi meg 1-2% aki politikai alapon megy mindenhova hőzöngeni. 

A NatGeo kapcsán emlékszünk arra, hogy természetfilmes volt egy földrajzi társaságnál. Nem CGIvel megcsinált Katasztrófák Nyomában, nem túljátszott sikoltozással Légikatasztrófák. A mostani kínálat sok szempontból olcsóbb, mert nem kell egy csomó olyan forgatási nap egzotikus helyeken, ahol nem tudod, hogy lesz-e akár egyetlen jól használható képkocka. Mert nem jön a téma. Drága, a stáb utaztatása, a kiküldetési pénzek, stb. 

Sokan mondják, hogy a NatGeo természetfilmes volt, a helyette kínáltak meg nem. Aztán odakapcsol, és a megszokott szintű "ismeretterjesztő" műsornak ugyanolyan ismétlését látja.

És igen, a 24.hu azt írja az új adók kezdeti nézettsége alacsony. Azért is, mert nincsenek pl. a Telekomnál. Ha lesznek, akkor magasabb lesz a nézettség, mert több helyen lehet őket nézni, több pénzből jobb műsort raknak össze. Szóval megvárnám azt, mi lesz ezekkel a Vajna féle adókkal. Mert az egy dolog, hogy az RTL Klubot nem tudják megverni, ahhoz bénák, de a stabil eredményük kapcsán mégis jobb a TV2 csoport sok csatornájának az átlag nézettsége, mint a Foxnak. 

A hiszti itt Vajnáról, a politikáról szól. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
Ekkor: 2016. 11. 07. at 12:47, Ada írta:

Sajnálattal olvastam, hogy a Fox és társcsatornáit 2017-től nem nézhetjük, mert nem tudtak megegyezni ! ( Miért nem ???!!)A RTL mellet a Fox csatorna a legnézettebb családunkban, illetve a baráti körünkben. Fel vagyok háborodva, hogy elveszik tőlünk.Ezért fizettem évtizedeken keresztül, hogy így elbánjanak velem?Arra nem is merek gondolni, hogy esetleg a politika szól bele a tévénézési szokásaimba ??!!Kénytelen leszek más szolgáltatót keresni és lehet, hogy nem leszek egyedül??!!Hajlandó lennék esetleg többet fizetni Önöknek, csak maradjanak a fenti csatornák! (Vagy lehet, hogy erre megy ki az egész ??)Talán költői kérdéseimre lehet,hogy választ kapok??

Nem akarásnak nyögés a vége

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Igen érdekes az, hogy az Ákos ügyben a Telekom amikor politikai állásfoglalásba keveredett, akkor azzal adott csoport számára "Politikai közösséget vállalt". Egy olyan országban, ahol a konkrét ügyekből sokan elvárják, hogy általános ellenzékiség legyen. Azt pontosan lehetett tudni, hogy ez után kormánypárti csatornát bevenni a műsorba (bármi kárára) árulás lesz és botrány. Pedig annak idején sok helyen abból volt balhé, hogy a Super TV2 későn ment pár szolgáltatóhoz, és pár csatorna itt is alkalmas arra, hogy balhé legyen belőle. 

Itt 3 döntés van.

1. TV2 csoport csatornáinak helyet adnak

2. Nem árat emelnek, hanem más csatornát kisorolnak.

3. Pont ezeket sorolják ki.

Ebből az első döntés jó döntés. A második döntés kapcsán az összegtől függ, hogy jó-e vagy sem. A harmadik kapcsán valóban ezek a gyengébb csatornák, tények szintjén igaza van a Telekomnak... De a politikai szócső csatornákat minicsomagba száműzni szerintem kisebb gond lett volna. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
7 perce, zoli62 írta:

A politikai csatornákat nem tudják minicsomagba tenni.

Ez meglep. Úgy tudtam, hogy mind a HírTV, mind az ATV, mind a jobbikosok pártszócső TVje üzleti alapon van a kínálatban, oda teszik.

A közszolgálati (ami ingyenes) nyilván nem minicsomag, mert azzal nem lehet költséget csökkenteni (0-t kell érte fizetni) és a funkciója során elsősorban a törvénytervezetek, jogalkotás megismerhetősége van, ami alapján szépen el lehet menni a képviselő fogadóórájára, levelet lehet írni, stb. A pártpolitikai funkció elvben nem lenne, de a gyakorlatban is csak a közszolgálatiság után következik, de ezeket éppen ezért jóval kevésbé tekintem politikai adóknak.

Viszont a hiszti durvulni fog, pont az USAban zajló politikai folyamatok miatt. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Közösségi oldalon kérdésekre válaszolva most ez a mantra:

 

"A 2017-es januári csatornakiosztás a jelenlegi tárgyalási állapotot mutatja, ezzel párhuzamosan a FOX Networks Group-pal továbbra is törekszünk arra, hogy megállapodjunk. Mindent megteszünk azért, hogy az álláspontokat és az elvárásokat összehangoljuk." :)

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Marad a FOX, Nat Geo és a Nat Geo Wild a Telekomnál!

Az ügyfelek érdekében, véleményüket figyelembe véve a FOX Networks Group és a Telekom megállapodott a folytatásról.

A National Geographic Channel, a Nat Geo Wild és a FOX csatorna megszakítás nélkül továbbra is szerepel majd 2017 januárjától a Telekom csatornái között. A két cég azt követően indította újra gyakorlatilag azonnal a tárgyalásokat, hogy a Telekom ügyfelei a cég 2017-es csatornakiosztását megismerve több fórumon (így közösségi oldalakon is) határozottan kinyilvánították, nem értenek egyet az érintett minőségi csatornák kikerülésével.

Az ügyfelek véleményét látva mindkét fél – függetlenül attól, hogy korábbi üzleti tárgyalásaik nem vezettek sikerre - mielőbbi megegyezésre törekedett annak érdekében, hogy a tévénézők számára továbbra is elérhetőek legyenek a FOX csatornái a Telekomnál (így például a sokak által kedvelt The Walking Dead című sorozat is).

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Marad a FOX, Nat Geo és a Nat Geo Wild a Telekomnál!

Az ügyfelek érdekében, véleményüket figyelembe véve a FOX Networks Group és a Telekom megállapodott a folytatásról.

A National Geographic Channel, a Nat Geo Wild és a FOX csatorna megszakítás nélkül továbbra is szerepel majd 2017 januárjától a Telekom csatornái között. A két cég azt követően indította újra gyakorlatilag azonnal a tárgyalásokat, hogy a Telekom ügyfelei a cég 2017-es csatornakiosztását megismerve több fórumon (így közösségi oldalakon is) határozottan kinyilvánították, nem értenek egyet az érintett minőségi csatornák kikerülésével.

Az ügyfelek véleményét látva mindkét fél – függetlenül attól, hogy korábbi üzleti tárgyalásaik nem vezettek sikerre - mielőbbi megegyezésre törekedett annak érdekében, hogy a tévénézők számára továbbra is elérhetőek legyenek a FOX csatornái a Telekomnál (így például a sokak által kedvelt The Walking Dead című sorozat is).

Ez eddig szép és jó,de a 2 natgeo HD is?

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
50 perce, István írta:

Marad a FOX, Nat Geo és a Nat Geo Wild a Telekomnál!

Az ügyfelek érdekében, véleményüket figyelembe véve a FOX Networks Group és a Telekom megállapodott a folytatásról.

A National Geographic Channel, a Nat Geo Wild és a FOX csatorna megszakítás nélkül továbbra is szerepel majd 2017 januárjától a Telekom csatornái között. A két cég azt követően indította újra gyakorlatilag azonnal a tárgyalásokat, hogy a Telekom ügyfelei a cég 2017-es csatornakiosztását megismerve több fórumon (így közösségi oldalakon is) határozottan kinyilvánították, nem értenek egyet az érintett minőségi csatornák kikerülésével.

Az ügyfelek véleményét látva mindkét fél – függetlenül attól, hogy korábbi üzleti tárgyalásaik nem vezettek sikerre - mielőbbi megegyezésre törekedett annak érdekében, hogy a tévénézők számára továbbra is elérhetőek legyenek a FOX csatornái a Telekomnál (így például a sokak által kedvelt The Walking Dead című sorozat is).

Mit is írtam én? "Ulbert Istvan Biyadhoo Egyébként nyugi, sztem megmaradnak ezek a csatornák. A pletykák szerint Christian Mattheisen  rohangál a folyosókon és keresi a felelősöket:DDDD" Ettől függetlenül grat!

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: ahammer
Sértő tartalom
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

én álmodok egy világról ahol ízlésem szerint dobálhatom ki a *****kenyeret és rakhatok be natgeot vagy foxot vagy ami jól esik és nem *********os ******ok, főleg nem ********* ************ mondják meg hogy a csomagomban milyen adók legyenek. Ja hogy már van ilyen, csak ahhoz odébb kell költözni :) remélem egyser majd nálunk is lesz olyan, hogy bekapcsolom a rokumat és ondemand nézegetem éppen ami jól esik. van amit előfizetve, van amit ingyen, van amit megvéve. Na akkor fog leáldozni az összes múlt évezredből itt ragadt telkomnak, ****nek, *****-nek. Én már nagyon várom, vagy esetleg mégis odébb költözöm :)

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: ahammer
személyeskedés, politikai felhang
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...