Ugrás a tartalomhoz
  • 2

Analóg Kábel TV

abc

Kérdés

  • Válaszok 546
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Ajánlott posztok

  • 0

Nem lenne baj a digitális átállással, és az analóg lekapcsolással... illetve akkora baj nincs is. Én egyedül a minőség iránt emelek kifogást két okból is:

- MPEG2-es tömörítés felett ugyan úgy eljárt az idő, mint az analóg adások felett. Sajnos ez a képminőségen is erősen jelentkezik. Már jópár éve el kellett volna kezdeni a kint lévő MPEG2-es boxok cseréjét MPEG4-esre, és most szépen át lehetne állni 4-esre. Nyilván mivel a T-nek az a célja, hogy csak IPTV maradjon, erre már nem akartak költeni.

- Vicc, és ez remélem változni fog, hogy földfelszíni szórásban ingyen elérhető a közmédia csatornái HD-ben, addig náluk ezért külön fizetni kell. Ha másra nem is, de csalinak teljesen jó lenne, hiszen sokaknak megtetszene a HD képminőség, ezért akarnának is, és mivel már csak IPTV rendelhető, meggyorsítaná az arra való átállást is. Mivel lehet saját készüléket használni, nem kifogás, hogy olcsó boxokat szórtak most szét, amik nem tudják a HD-t.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Milyen technikai akadálya van annak, hogy a DVB-C-n is lehessen fogni a HD adásokat? Komolyan mondom, még valamennyit fizetnék is érte. (Pedig már eleve fizetek a Családi + HD IPTV csomag révén, de nem sajnálnék még havi 2-3száz plusz forintot egy ilyen lehetőségért, hogy ki lehessen kerülni a set-top boxot a játékból.)

Egyébiránt eléggé "dropout"-os a DVB-C adás. Van olyan csatorna, amelyiken percenként-félpercenként "eldobódik" a jel, Erről van valami infó?  

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

DVB-C-n jelenleg kódolt a HD adás, tehát kell hozzá kártya. Nem tudom, hogy IPTV előfizetőként kérhetsz-e DVB-C-s kártyát. Szerintem nem. De meg kell kérdezni ügyfélszolgálaton.

Milyen csatorna áll meg? Mondj 1-2-t, amin tapasztalod, otthon megpróbálok ránézni. Bár lehet másik fejállomáson vagyunk.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Semmi értelme az analóg adás visszaállításának. Egyrészt nagyon kevés előfizető használ már analógot. Ez vonatkozik a Telekomra is. Márészt egy elavult, pazarló technológiáról beszélünk, aminek a technika haladásával pusztulnia kell.

Mondom ezt úgy, hogy én is gondba vagyok a több tv készülék miatt. De erre nem az a megoldás, hogy használjunk továbbra is őskövület technológiát. Előbb utóbb minden szolgáltató meg fogja szűntetni. És ezt helyes iránynak tartom.
Az IPTV erőltetését már nem annyira, de az egy más téma.

Miért ragaszkodsz ennyire az analóg adáshoz? Mi a bajod a digitálissal?

Igazából ha máshogy nézzük optikán és rézen lehetne dvb-c adást adni lakásik optika vagy réz onnan modem és koax a tv-be lásd  D,i,g,i tv, csak hát a Telekom mantrája hogy minél egyszerűbben mindent. Ami beválik ha pl egy panelbe le váltjuk rezet optikára de sok más esetben nem. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Egy biztos, hogy ahol a T-Home kezdi lekapcsolni az analóg szolgáltatást, az ügyfelek hanyatt-homlok menekülnek át a 4 betűs konkurens szolgáltató céghez, akik már nem is győzik az új ügyfeleket bekötni, bekapcsolni a rendszerükbe.

Nem tudom, hogy mikor látja be végre a T-Home, hogy ezzel a ***** set top box *****ság miatti piac és ügyfélveszteséggel menyi üzleti kárt okoznak maguknak és mikor kezdik meg végre ismét az ügyfleket megfelelő színvonalon kiszolgálni. Ha nem cselekszenek, akkor előbb-utóbb véglegesen lehúzhatják a rolót és húzhatnak haza "melegebb" égtájakra.

Az analóg egy elég régi elavult "technológiai" megoldás amelynek megszűnése mindenki érdeke. A kérdés az, hogy miért várt eddig a T ezzel miért nem tette picit hamarább. De biztos oka van. Az analóg helyett a digitális megoldás létezik, ez azt jelenti hogy szükség van egy jelátalakítóra (set-top-box) és így jön az adás. Analóg visszaállítására annyi esély van minthogy visszaállítják a régi dsl-es sebességeket az új üvegszálon. Senkinek nem kell egy "múltbeli" technológia a fejlettebbel szemben.

Neki a külső tuner a visszafejlődés a negyven(!) évvel ezelőtti időkbe mert így nem tudja kiaknázni az amúgy kivallóan működő elektronikai eszköz analóg tunerjét. :D

Persze múltkor valaki már mondta neki, hogy ha annyira szeretné használni az analóg belső tuneres tv minden kiválló funkcióját, akkor vegyen magának egy saját fejállomást :D, nem tudom, hogy miért nem fogadta meg?

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: btz
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Az analóg egy elég régi elavult "technológiai" megoldás amelynek megszűnése mindenki érdeke. A kérdés az, hogy miért várt eddig a T ezzel miért nem tette picit hamarább. De biztos oka van. Az analóg helyett a digitális megoldás létezik, ez azt jelenti hogy szükség van egy jelátalakítóra (set-top-box) és így jön az adás. Analóg visszaállítására annyi esély van minthogy visszaállítják a régi dsl-es sebességeket az új üvegszálon. Senkinek nem kell egy "múltbeli" technológia a fejlettebbel szemben.

Nagy eséllyel ahhoz van köze hogy a T most kezdte el fejleszteni a kint lévő cmtseket és ehhez kell hogy minél több szabad freki legyen.  Jó lenne ipv6 címzés is lassan koaxon de az egy picit túl drága falat lenne. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Igazából ha máshogy nézzük optikán és rézen lehetne dvb-c adást adni lakásik optika vagy réz onnan modem és koax a tv-be lásd  D,i,g,i tv, csak hát a Telekom mantrája hogy minél egyszerűbben mindent. Ami beválik ha pl egy panelbe le váltjuk rezet optikára de sok más esetben nem. 

Egy részével egyetértek. valóban a Telekom szemszögéből az IPTV a legegyszerűbb. Csak felhasználói szemmel nem. Újra kell kábelezni a lakást. WiFi nem megoldás, mert ahol 2-3 beltérin néznének klt különböző HD adást, mellette a gyerkőc meg még internetezik, és a szülő dolgozik, és minden wifin, hát annak nem lesz jó vége. Szóval lakás újrakábelezés, kötelező szolgáltatói beltéri gyönyörű szolgáltatói szoftverekkel.

Én pl nem tudok IPTV-re váltani, még ha akarnék sem, mert a telekomos eszközökkel nem működött rendesen a VPN, és nem tudtam dolgozni. És mivel a T-nek is dolgozom, ez nekik sem jó. De egyébként ezt az IPTV erőltetést olyannak érzem, mintha a mobil üzletágban kitalálnák, hogy mostantól csak mobilnetet biztosítanak, és egy alkalmazáson keresztül lehet telefonálni (Skype szerű megoldás).

De én egyébként úgy látom, hogy nem feltétlenül az egyszerűséget keresi a T. Legalábbis bizonyos oldalról azt, de másfelől meg mindent túlbonyolítanak, új utat akarnak járni mindenben, legbonyolultabb és legrosszabb minőségű eszközökkel/szoftverekkel. A kifejezetten számukra fejlesztett FW-kről meg ne is beszéljünk.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

DVB-C-n jelenleg kódolt a HD adás, tehát kell hozzá kártya. Nem tudom, hogy IPTV előfizetőként kérhetsz-e DVB-C-s kártyát. Szerintem nem. De meg kell kérdezni ügyfélszolgálaton.

Milyen csatorna áll meg? Mondj 1-2-t, amin tapasztalod, otthon megpróbálok ránézni. Bár lehet másik fejállomáson vagyunk.

Budapest III. Vörösvári út.

Gyakorlatilag mindegyiken van ez a jelenség. Van, ahol 5-6 percenként fordul elő (M1, RTL-klub, HírTV), de van olyan is, aminél gyakorlatilag folyamatosan (5-10 mpenként) elmegy (AXN, Cool, Viasat3, Sport1). Olyan a jelenség, mint amikor programhelyet váltasz. A TV hirtelen elnémul-elsötétedik, és az a bizonyos háttérvilágításos fekete képernyő jelenik meg. Amúgy az IPTV is elég tré (már bocs). Folyamatos a kockásodás, "fagyás". Van, ahol kevésbé, de pl. a HD adásoknál mindnél előfordul. Már többször jeleztem, mindig azt mondták az ügyfélszolgálaton, hogy javítottak valamit, de szerintem ez csak duma volt, mert alapvetően nem lett jó, csak kicsit jobb, de nagyjából ugyanolyan maradt. (Mondjuk a félpercenkétni kockásodás módosult kétpercenkéntire.)

A pikantériája a dolognak, hogy az elvileg 120Mbites internet is nagyjából 80-85Mb, ha minden klappol. (Közvetlenül kábelen.) Bármikor mérem véletlenszerűen, soha nem több, általában ennyi, vagy kevesebb. De ezért már nem is hőbörgök, olyan ez, mint autószervízes számlán az ablakmosó folyadék 2500+ÁFÁért.  :)

A legdühítőbb az egészben, hogy annakidején az IPTV-t olyan akcióban fizettem elő (családi csomag), hogy megmarad a korábbi analóg adás is, de most tájékoztatott az ügyfélszolgálatos hölgy (aki egyébként nagyon kedves volt!), hogy mivel ez az analóg (most már kábeles digitális) adás bónusz, arra nem tud felvenni hibajegyet. Tudom én, hogy ajándék lónak nem illik a fogsorát vizsgálgatni, de azért döglött lovat ne adjanak már ajándékba!

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Bendi64
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Milyen TV-d van a DVB-C-hez? Tudsz nézni jelinformációt?

Nekem szintén ilyen jelenség, szintén Budapesti fejállomás. Nekem csatornát váltogat a TV gyakorlatilag 2-3 másodpercenként magától.
Bár te írtad az M1-et, az nekem speciel pont jó (M1HD viszont nem). RTL Klub, HírTV fejből tudom, hogy mindkettőn csinálja, sajnos a többire nem emlékszem. Műszerek szerint minden rendben, percekig nézte a szerelő, és nem volt hiba. Telekomos boxal is minden ok. Csak a samsung tv képtelen kezelni.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Ja, egyébként ne fogadd el, hogy digitálisra nem tud hibajegyet felvenni, kérj vezetői visszahívást. Ha jól tudom úgy van, hogy aki előfizet IPTV-re, pl 1 készülékre, vagy pl 3-nál több tv-je van, akkor a többin analógot, illetve most már digitálisat használhatja. Tehát nem bónusz, hanem az IPTV *****ságának (max 3 tv) elfedésére van. Szerintem kell tudni arra is hibajegyet feladni. Max az ő szoftverük nem engedi. De ha nem akarsz ennyit szívni, adj fel IPTV-re hibajegyet, és amikor kijön a szerelő, mond neki, hogy mi a helyzet. Nekem is egy internet hibajegy alapján volt kint, megkértem, hogy nézzen rá a digitális ktv-re, mert nem megy. Bár ezt lehet szerelője válogatja, mennyire rugalmas.

A nethez annyit, hogy gigabites hálókártyád van? Én egyébként nem bízok abban, hogy az a Cisco csoda, hiába vannak gigabites portjai, átviszi a 120-as netet. De az is lehet, hogy a koax hálózaton nincs szabad kapacitás.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Ha csak sima analóg előfizetésed van (tehát nem IPTV), akkor automatikusan kellett volna küldeni, amit már rég meg is kellett volna kapnod. Postás hozza, így ha nem vagy otthon, csak egy értesítőt dob be. Hívd fel az ügyfélszolgálatot, és kérdezz rá. Lehet, hogy nem dobott be a postás értesítőt, vagy elkallódott. Szerintem ügyfélszolgálaton utána tudnak nézni.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Milyen TV-d van a DVB-C-hez? Tudsz nézni jelinformációt?

Nekem szintén ilyen jelenség, szintén Budapesti fejállomás. Nekem csatornát váltogat a TV gyakorlatilag 2-3 másodpercenként magától.
Bár te írtad az M1-et, az nekem speciel pont jó (M1HD viszont nem). RTL Klub, HírTV fejből tudom, hogy mindkettőn csinálja, sajnos a többire nem emlékszem. Műszerek szerint minden rendben, percekig nézte a szerelő, és nem volt hiba. Telekomos boxal is minden ok. Csak a samsung tv képtelen kezelni.

Toshiba 39L2333D típusú TV. Szépen és gyorsan megtalálja "félautomatán" a csatornákat (120-onvalamennyit), de szinte mindegyiken megvan ez az eldropolós jelenség. A jelerősség jó, ahogy láttam.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Bendi64
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Az analóg egy elég régi elavult "technológiai" megoldás amelynek megszűnése mindenki érdeke. A kérdés az, hogy miért várt eddig a T ezzel miért nem tette picit hamarább. De biztos oka van. Az analóg helyett a digitális megoldás létezik, ez azt jelenti hogy szükség van egy jelátalakítóra (set-top-box) és így jön az adás. Analóg visszaállítására annyi esély van minthogy visszaállítják a régi dsl-es sebességeket az új üvegszálon. Senkinek nem kell egy "múltbeli" technológia a fejlettebbel szemben.

Való igaz. Az analóg technikailag tényleg elavult és a Telekomnak mindenképpen ki kellett már vezetni. A kérdés "vajon miért amikor lenne rá igény". A probléma, hogy nem válaszolják meg korrekten.

Akár tetszik, akár nem, de a telekom egy üzletileg orientált cég, aki akár tetszik, akár nem, de profitot kell, hogy termeljen. Jelenleg koax-on 4 féle szolgáltatást nyújtottak, ami nagyon sok. Analóg+Digitális Kábeltv+IPTV+Internet. Mivel a kábel sávszélessége is limitált, ezért egyszerűen akár kényszerből, de muszáj egyes szolgáltatások kivezetése, különben képtelenség fejleszteni a profitorientált előfizetéseket. Egyértelmű, hogy a koax-on a legtöbb savszélességet az analóg foglalta. A kivezetése után lehetőség nyílik az IPTV minőségbeli növelésére és az internet sávszélesség emelésére.

Mondjuk az nagy kérdés, hogy vajon mi lesz a jelenlegi DVBC (Digitális kábeltv)-vel?

Szerény véleményem szerint, semmiképpen nem szabad megszüntetni, sőt a legtobb csatornának fel kellene oldani a kódolását,  mivel egy nagyon jó technológia. Viszont érdemes lenne az eddigi MPEG2-ről végre átállni MPEG4-re. Már csak a sávszélesség miatt is. Ezzel nagyon sok előfizetőt meg lehet tartani IPTV területen is és elégedettek lennének azok az ügyfelek, akik az IPTV-t csak limitált mennyiségű készülékekkel tudják igénybe venni.

Persze azt is meg kell érteni mindenkinek, hogy jelenleg a profitot az IPTV teszi ki, amely használatával visszanézhetünk csatornákat +pénzért, nézhetünk filmeket +pénzért, előfizethetünk csatornákra egy gombnyomásra +pénzért. Viszont a párhuzamosan futó digitális kábeltv előnyeit semmiképpen sem szabad elhanyagolni, ha más nem az IPTV előfizetők szempontjából sem.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: prisz
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Toshiba 39L2333D típusú TV. Szépen és gyorsan megtalálja "félautomatán" a csatornákat (120-onvalamennyit), de szinte mindegyiken megvan ez az eldropolós jelenség. A jelerősség jó, ahogy láttam.

Este felteszek ide egy listát, multiplexenként 1 csatorna lesz megnevezve, és hogy az jó-e nálam, vagy rossz. Ha lesz majd időd, légy szíves nézd meg, hogy nálad is ugyan azokkal van-e a baj, vagy nem. Bár ha nálad M1 rossz, akkor igazából kilőve, hogy ugyan az okozza a hibát. De azért majd felteszem. :)

Én hálózati keresést szoktam használni, és ahányszor futtatom, annyi különböző végeredmény a talált csatornák számának tekintetében. :D

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Toshiba 39L2333D típusú TV. Szépen és gyorsan megtalálja "félautomatán" a csatornákat (120-onvalamennyit), de szinte mindegyiken megvan ez az eldropolós jelenség. A jelerősség jó, ahogy láttam.

A jelerősség nem minden. A jelminőség a lényeges. Nézd meg  TV menüben a jelteszt BER(6) értékeket (hibajavítás). Nem lehet magas .Amennyiben van interneted, az ottani értékek is előremutatók lehetnek (192.168.0.1) az upstream és downstream level az érdekes. 

Meghoztam a listát. Ha van egy kis időd, légy szíves nézd meg, hogy azonos csatikkal van-e a gond. Sajnos sok köztük a kódolatlan, mivel én a jelinformációs ablakban is látom az elfekedetés okát, ezért nem válogattam mindenhonnan nyitottat.
M1 - jó
RTL II HD - jó
KIKA - rossz
JimJam - rossz
M1 HD - rossz
Sport1 HD - jó
TV2 - rossz
Sport 1 - jó
Hír TV - rossz
RTL II - jó
M3 - jó
RTL - jó
M2 HD - jó

Sport2 - jó
AXN - rossz

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Később akár megjelenhetnek az ip vételt beépítetten kezelő tv-k, vagy egyszerűen kiszélesítik a TV GO "hatáskörét" és egy smart tv-re telepíthető app lesz az iptv.

Volt rá eddig kb. 5 évük. Eddig sem tették. A jövőben sem fogják megtenni. Viszont a DVBC-T-S tuner az mindenhol ott lesz.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: prisz
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Meghoztam a listát. Ha van egy kis időd, légy szíves nézd meg, hogy azonos csatikkal van-e a gond. Sajnos sok köztük a kódolatlan, mivel én a jelinformációs ablakban is látom az elfekedetés okát, ezért nem válogattam mindenhonnan nyitottat.M1 - jó
RTL II HD - jó
KIKA - rossz
JimJam - rossz
M1 HD - rossz
Sport1 HD - jó
TV2 - rossz
Sport 1 - jó
Hír TV - rossz
RTL II - jó
M3 - jó
RTL - jó
M2 HD - jó

Sport2 - jó
AXN - rossz

Ha jól látom ( link ), akkor az alacsony és a magas frekiken is fennáll a probléma. Ha a jellel nincs probléma, ezt könnyen ellenőrizheted a tv-n, vagy a modem értékeken, akkor mással van a gáz. 
Ha "csak" eldobálja a csatornákat, akkor nyomj egy újrhangolást LCN (automatikus csatornaszámozás) nélkül. Utána kapcsold ki a menüben az "automatikus csatornafrissítés"-is. Elvileg ez után nem fogja eldobni a csatornákat.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Mivel ezt a honlapot, ezt a fórum oldalt a Telekom üzemelteti, a felhasználók 99,9 %-a is ottani dolgozó, ezért teljesen lényegtelen a negatív visszajelzések száma, hiszen a hozzászólók csupán az állásaikat, a kenyerüket védik a T-Home vállalhatatlan *****ségeinek a támogatásával.

Az igazság ezzel szemben az, hogy a fogyasztókat abszolúte nem érdeklik a T-Home ügyfélidegen lépései, ők a lábukkal szavaznak a set top box maffia zaklatására válaszolva.

Amikor a szolgáltatási területemen a T-Home gyakorlatilag megszüntette a szolgáltatást (az addigi huszonvalahány csatorna helyett egyik napról a másikra csak 4 közszolgálati csatornát - ebből egy csak gyermekm egy másik csak sport - meg talán 2 városi csatornát - ezek napközben jórészt csak reklámadók - kezdett el "adni" akkor azonnal bementem a 4 betűs konkures céghez, ahol már annyi felháborodott ügyfél várakozott, hogy az utcán állt a sor vége (néha arra járva még most is ezt látom).

Hosszas várakozás után egy ügyintézőhöz jutva megígérte, hogy legkésőbb 2 héten belül bekötnek. Ennek immár 4 hete, de a szerelőknek annyi munkájuk van, hogy egyszerűen nem győzik a munkát, még mindig nem jutottak el hozzám.

Ha ez az ügyfélvesztés és bevételkiesés a T-Home-ot nem érdekli, akkor meg is érdemlik, hogy csődbe menjenek és kénytelenek legyenek hazahúzni, mint a vadlibák. Legalább eggyel kevesebb multicég fogja szívni a vérünket!

Unalmas már a vergődésed. Itt senki nem félti az állását mert nem vagyunk Telekom dolgozok,ez már kis milliószor le lett írva,ez csak a Te beidegződésed. Nem tudom miért olyan nehéz azt megérteni,hogy lehetnek olyan ügyfelek is a fórumon akiknek vannak bennfentes kapcsolatai.... De mivel elég nehéz a felfogásod,így kár rád egy betűt is pazarolni. A román szolgáltató szokás szerint nem fizet az eszköz beszállítójának (Zte, Huawei) és az meg nem küld értelem szerűen semmit sem, ezért állnak annál a szolgáltatónál a bekötések , ezt meg a másik fórumon írta az aki bekötéseket csinál annak a szolgáltatónak... És egy cikk is megjelent erről Link Telekomról amiket itt vizionáltál az elmúlt napokban bull*****. Nem menekül senki sem. Rengetegen váltanak IPTV-re. Nagyon helyes,hogy végre lekapcsolták az analógot,a közszolgálatit és a helyi tv-ket is ki kellet volna lőni. Szóval jó várakozást a bekötésre lesz az 90 nap is. :D

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Roli82
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

A jelerősség nem minden. A jelminőség a lényeges. Nézd meg  TV menüben a jelteszt BER(6) értékeket (hibajavítás). Nem lehet magas .Amennyiben van interneted, az ottani értékek is előremutatók lehetnek (192.168.0.1) az upstream és downstream level az érdekes. 

A jelminőség kézi hangolásnál megjelenik. Jellemzően "jó" akkor, amikor bizonyos moduláció (64) és bizonyos szimbólumsebesség (6900) van kiválasztva. Más beállításokkal gyenge a jelminőség. Valahol olvastam, hogy 6875-nek kellene lennie a szimbólumebességnek, de azzal a beállítással "gyenge" a jelminőség.

De ha a "jó" beállításokkal végzek egy kézi hangolást, akkor is (ritkábban vagy sűrűbben) dropoutok vannak. Egyelőre ez az egész így siralmasan ... na nem mondom ki akkor sem. Nem tudom, hogy más szolgáltatónál jobb-e a helyzet.

Érdekesség még, hogy úgy tűnik, azoknál a csatornáknál, amiknél folyamatos (5-10 mpenkénti) a dropout, annyira "lefoglalja" a TV "processzorát"(?) a "dekódolás" (amikor éppen nincs dropout mondjuk 10 mp-ig), hogy alig reagál a távvezérlőre. 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Bendi64
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Új...