Ugrás a tartalomhoz
  • 3

jabyga

Kérdés

A következő történettel kapcsolatban szeretném kikérni a Telekom állásfoglalását. IPTV és DSL internet szolgáltatást veszek igénybe tavaly február óta. Úgy alakult, hogy a jelenlegi címemről, elköltöztem egy új lakásba.(mindkét lakás Szekszárd belterülete) Ennek megfelelően a 1412-n megrendeltem a szolgáltatás átköltöztetését, melyre a szerződésem szerint lehetőségem van külön díj ellenében. Két hét után felhívtam újból az ügyfélszolgálatot, ahol a következő érdekességgel szembesített az ügyintéző:
Az új címemen optikai hálózat érhető el, amit a jelenlegi 7590ft-os havidíjam helyett 7990ft-ért kaphatok meg. Nemtetszésemet fejeztem ki, mivel én nem erre kötöttem szerződést. Elmondtam a hölgynek, hogy februárban lejár a hűségidőm, addig adják a régi szolgáltatást a régi feltételekkel, mivel utána úgysem szeretném már igénybe venni, ugyanis kihasználatlanság miatt felmondom a tv előfizetést. Erre a hölgy közölte, hogy akkor ennek tükrében most már csak havi 6.850ft-ért adná ugyan ezt a csomagot az optikai hálón(milyen érdekes, egyből van kedvezmény). Én továbbra is mondtam, hogy nekem erre nincs szükségem, nekem jó a hagyományos hálózat, azokkal a feltételekkel, mint amik eddig voltak. Ekkor jött a fekete leves: gyakorlatilag két lehetőségem van. Vagy szerződést bontok és kötbért fizetek, vagy igénybe veszem az új ajánlatot, amihez újabb egy év hűségszerződést kötelező jelleggel alá kell írjak. Nem értettem a dolgot. Az ügyintéző egyre csak azt hajtogatta, hogy az optikai hálózat sokkal korszerűbb és jobb, és csak ezen keresztül tudnak szolgáltatni, de ehhez nekem alá kell írnom egy újabb szerződést(most, novemberben). Enélkül nem megy. Tehát vagy aláírok még egy évet, és akkor átköltöztetik a szolgáltatást, vagy szerződést bontok kötbér ellenében.
Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy hol szerepel olyan kitétel a szerződésemben, hogy én ha egy olyan helyre költözök ahol magasabb minőségű szolgáltatás érhető el, akkor én azért köteles vagyok magasabb árat, és főleg új hűségszerződést aláírni?! Erre ő elismerte, hogy ilyen kitétel nincs a szerződésemben. Ezek fényében úgy gondolom, hogy ez egy egyoldalú szerződésmódosítás a Telekom részéről. Ugyanis bele akar kényszeríteni egy helyzetbe, amire én a szerződéskötéskor nem vállalkoztam.
A következő az álláspontom:
A Telekom hűségszerződést írt alá velem ez év elején, melyben vállalja, hogy számomra a szerződésben foglaltak szerinti szolgáltatást szolgáltatja minden olyan helyen, ahol erre technikailag képes. Az adott helyen technikailag lehetőség van TV és Internet szolgáltatás nyújtására is, az, hogy ez miként valósul meg(sat-dsl vagy optiaki hálózaton), NEM az én dolgom! Ha nem szolgáltat, akkor szerződést szeg. Ha szerződést szeg, akkor jogomban áll nekem is elállni az adott szerződéstől mindenféle következmény nélkül, mivel a másik fél (Telekom) nem teljesíti a szerződésben foglaltakat! Ezzel szemben a Telekom szerződésbontás esetén kötbért követelne tőlem(az ügyintéző hölgy elmondása szerint).
Kérem ezen felületen(is) fejtse ki a Telekom képviselője/megbízottja, a cég álláspontját!

Köszönettel:
Zs.M.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 842
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 0

Sziasztok!

Nem tudom, jó helyre írom-e, de hátha tud valaki segíteni. Most kötötték be az új optikai alapú 100-as netet,

és egyenlőre minden jó, egy-két dolgot kivéve. Van egy NSA310-es nasom itthon, amit TM-re és media streaming-re

használok. Kaptam egy új csudálatos HG8245H típusú butított gépet, ezen szeretném a továbbiakban használni

a belső hálózatot. A baj csak az, hogy a nason az eddig tökéletesen működő TM-n meg se moccan semmi.

Nem tud csatlakozni sem pírekhez, sem trekkerekhez... Ergo nem megy a P2P... Nekem ez így majdnem hasznavehetetlen...

Az ONT-on meg a T saját egyedi FW-je van szinte nulla beállítási lehetőséggel. Előtte egy Zyxel NBG6716+modem párosom volt

egy másik szolgáltató mellett, semmi gondom nem volt a TM-el. A P2P alkalmazás azt írja network beállítások alatt,

hogy peer listening port: *****       Port is closed. Gondolom a problémám összefüggésben van ezzel.

Próbáltam portot nyitni az ONT-ban,de mivel most csináltam először, és nem a gyári FW van rajta, így nulla eredménnyel...

Szóval szívesen várom az építő jellegű javaslatokat, mert már lassan ott tartok, hogy valami szárnyatlant megtanítok repülni...

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
1 órája, thboxx írta:

Szia!

A modemes opció a már említett butítás miatt nem lehetséges, nem tudom változtatni az ONT funkcióját...

A beállítás (féleség...):port.jpg

Mielőtt rákötöd a Zyxelt, nem árt egy reset az ont-nak, utána a routeredbe írd be a PPPOE felhasználónevedet és a jelszót, amit az előfizetésedhez kaptál.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

zoli62:

Megpróbálom a Zyxelt mögé tenni hátha úgy megy. Bár jobb lett volna így,mert kevesebb eszköz lett volna kevesebb kábelezéssel... Amúgy érdekesség képp: a NAS saját letöltő szoftvere, ahová link beszúrásos letöltés mellett még P2P letöltést is tudok indítani, minden gond nélkül megy... Kicsit fura... TM-et újra húztam a NAS-on, de nem segített...

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

@thboxx

Ha a NAS IP címe 192.168.1.33 és a szükséges port a 9091, akkor jók a beállítások. Esetleg további portok nem szükségesek? 

Lehetséges az ONT áthidalása. A saját routered WAN portjába a Huawei LAN1 portjából dugd be a kábelt, saját eszköz WAN beállítása pppoe legyen, csatlakozási nevet és jelszót pontosan add meg. Így menni kéne neki, ha mindent jól csináltál

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
1 órája, thboxx írta:

No... Egyenlőre úgy látszik a dolog,hogy én győztem... De nem akarom elkiabálni. Amint a képernyőképen is látszik, olyan módon kinyitottam még 2 portot(pl amit a TM kért), valamint a TM-en belül kivettem a pipát a randomise port when launch elől és most egyenlőre müxik. Írja is, hogy port opened. Nagyon nagy köszönet minden segítségért! Üdv. mindenkinek!

Nincs mit, szívesen, de a Zyxel se egy rossz eszköz, sőt.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Hát őrület. Az eddig 750-850 megabites download leesett 50 megabitre az ezres neten.Optika. Upload ok. 200 megabit. Két különböző gépen ugyanaz a helyzet. Kábelt cseréltem az ONT meg a router közt. De visszaraktam a T által adott D-link routert is. Ugyanaz a helyzet. Hibajegyet nyitottam, lezárták hogy náluk nincs baj. újranyitottam. Igencsak sovány az 50 megabit a garantált 300-hoz (asszem annyi?) képest. De stabilan 50 megabit, nem is ingadozik. Kábel sérülés, optikai nemigen lehet, vagy igen? Mit javasolnak a tapasztalt urak? Nyilván egyfolytába zaklatom a T-t, ha megint lezárják. Szerelő jön végső esetben?

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

300/50 a garantáltja szóval inkább ne zárja le a jegyet a szerelő :) Kábelnek megnőhet a csillapítása és így a sebesség is csökkenhet. Valahol a hgw menüjében mutatja az aktuális jelszintet. Hgw nem hiszem hogy megdöglene így meg a szerelőnél egyel magasabb beosztásban lévő jóemberek jönnek akik megnézik az olt azon portját amin te is vagy.  

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Igen dróton. Közvetlen ONT-re még nem probáltam bökni a gépet. Csak visszaraktam az én routerem helyett azt a dlinket amit a t adott, hátha az enyém nyekkent meg. Illetve ONT-n ha csinálok hard resetet gondolom vissza tud mászni a hálózatra ugye? Aztán vége. Sohasem volt gond még az optikámmal. Furcsálnám ha nálam lenne gond dzek után, de lehet.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
2 órája, okostojás írta:

Igen dróton. Közvetlen ONT-re még nem probáltam bökni a gépet. Csak visszaraktam az én routerem helyett azt a dlinket amit a t adott, hátha az enyém nyekkent meg. Illetve ONT-n ha csinálok hard resetet gondolom vissza tud mászni a hálózatra ugye? Aztán vége. Sohasem volt gond még az optikámmal. Furcsálnám ha nálam lenne gond dzek után, de lehet.

Akkor először mindenképpen kösss rá egy gépet közvetlenül az ont-ra és mérd meg így a sebességet. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
3 hours ago, anonymus said:

300/50 a garantáltja szóval inkább ne zárja le a jegyet a szerelő :) Kábelnek megnőhet a csillapítása és így a sebesség is csökkenhet. Valahol a hgw menüjében mutatja az aktuális jelszintet. Hgw nem hiszem hogy megdöglene így meg a szerelőnél egyel magasabb beosztásban lévő jóemberek jönnek akik megnézik az olt azon portját amin te is vagy.  

Felhívtam a T-t, hát egy csaj vette fel, elmondtam újra neki, hogy mi van, azt is hogy az 50 megabit messze a 300-tól. Most megint újra nyitotta a hibajegyet. igaz még nem jött róla semmi visszaigazolás. Hát, kábel az nálam bizti ok. nem estem hasra benne, nincs megtörve se a vékony többszálú kábel. Itt Zalában gyártunk optikás dolgokat, ha megtörik csillapít, de nálam nem volt húzogatva. Hogy a padláson, házak közt szél megcibálta-e az nem tudom. Este konnektálok az ONT-re közvetlenül, azt megnézem. Látszólag ok. Mi lesz itt... Habááááár az RX power közel a határhoz mi? 

Névtelen.jpg

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: okostojás
-
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Volt a Szerelő bácsi :) Optikát javítani ami 1 gigabitből 50 lett. éreztem én, hogy nem igazán itt lesz a bibi nálam. Kedves alvállakozó, akié az optikai hálózat maga, az úgy átrakott más időrésbe.... Mert még véletlenül se azt csinálják, amit a T mond nekik... Inkább többet nem is írok. De ez még előfordulhat, mondta ő... Mondtam neki, hogy akkor gyakran jössz, mert ez így sunyiba átverés. Ha nem veszem észre, mert teljesen laikus vagyok akkor fizetek 1 gigát, kapok 50-et. az 50 megabit elég gyors ahhoz, hogy sokaknak ne tűnjön fel sokág.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: okostojás
-
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
Ekkor: 2017. 11. 03. at 11:44, okostojás írta:

(...) "az RX power közel a határhoz mi? "

Mit is mutat ez az érték? Mert nekem ez a szám -29.21 ,de minden jó ! Csak érdeklődés szintjén kérdezem,aki esetleg tudja mit jelent ez a szám ? Köszönöm.

Névtelen.jpg

 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Kopernecky
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...