Ugrás a tartalomhoz
  • 3

jabyga

Kérdés

A következő történettel kapcsolatban szeretném kikérni a Telekom állásfoglalását. IPTV és DSL internet szolgáltatást veszek igénybe tavaly február óta. Úgy alakult, hogy a jelenlegi címemről, elköltöztem egy új lakásba.(mindkét lakás Szekszárd belterülete) Ennek megfelelően a 1412-n megrendeltem a szolgáltatás átköltöztetését, melyre a szerződésem szerint lehetőségem van külön díj ellenében. Két hét után felhívtam újból az ügyfélszolgálatot, ahol a következő érdekességgel szembesített az ügyintéző:
Az új címemen optikai hálózat érhető el, amit a jelenlegi 7590ft-os havidíjam helyett 7990ft-ért kaphatok meg. Nemtetszésemet fejeztem ki, mivel én nem erre kötöttem szerződést. Elmondtam a hölgynek, hogy februárban lejár a hűségidőm, addig adják a régi szolgáltatást a régi feltételekkel, mivel utána úgysem szeretném már igénybe venni, ugyanis kihasználatlanság miatt felmondom a tv előfizetést. Erre a hölgy közölte, hogy akkor ennek tükrében most már csak havi 6.850ft-ért adná ugyan ezt a csomagot az optikai hálón(milyen érdekes, egyből van kedvezmény). Én továbbra is mondtam, hogy nekem erre nincs szükségem, nekem jó a hagyományos hálózat, azokkal a feltételekkel, mint amik eddig voltak. Ekkor jött a fekete leves: gyakorlatilag két lehetőségem van. Vagy szerződést bontok és kötbért fizetek, vagy igénybe veszem az új ajánlatot, amihez újabb egy év hűségszerződést kötelező jelleggel alá kell írjak. Nem értettem a dolgot. Az ügyintéző egyre csak azt hajtogatta, hogy az optikai hálózat sokkal korszerűbb és jobb, és csak ezen keresztül tudnak szolgáltatni, de ehhez nekem alá kell írnom egy újabb szerződést(most, novemberben). Enélkül nem megy. Tehát vagy aláírok még egy évet, és akkor átköltöztetik a szolgáltatást, vagy szerződést bontok kötbér ellenében.
Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy hol szerepel olyan kitétel a szerződésemben, hogy én ha egy olyan helyre költözök ahol magasabb minőségű szolgáltatás érhető el, akkor én azért köteles vagyok magasabb árat, és főleg új hűségszerződést aláírni?! Erre ő elismerte, hogy ilyen kitétel nincs a szerződésemben. Ezek fényében úgy gondolom, hogy ez egy egyoldalú szerződésmódosítás a Telekom részéről. Ugyanis bele akar kényszeríteni egy helyzetbe, amire én a szerződéskötéskor nem vállalkoztam.
A következő az álláspontom:
A Telekom hűségszerződést írt alá velem ez év elején, melyben vállalja, hogy számomra a szerződésben foglaltak szerinti szolgáltatást szolgáltatja minden olyan helyen, ahol erre technikailag képes. Az adott helyen technikailag lehetőség van TV és Internet szolgáltatás nyújtására is, az, hogy ez miként valósul meg(sat-dsl vagy optiaki hálózaton), NEM az én dolgom! Ha nem szolgáltat, akkor szerződést szeg. Ha szerződést szeg, akkor jogomban áll nekem is elállni az adott szerződéstől mindenféle következmény nélkül, mivel a másik fél (Telekom) nem teljesíti a szerződésben foglaltakat! Ezzel szemben a Telekom szerződésbontás esetén kötbért követelne tőlem(az ügyintéző hölgy elmondása szerint).
Kérem ezen felületen(is) fejtse ki a Telekom képviselője/megbízottja, a cég álláspontját!

Köszönettel:
Zs.M.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 844
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 1

@Csucsu

A Huawei HG850a felületén a WAN beállításoknál kell megadni a pppoe felhasználónevet és jelszót. Ezután már működni fog az internet elérés minden arra csatlakoztatott eszközön.

Arra figyelj, hogy a Huawei LAN IP címe ne ütközzön a saját eszköz címével, viszont azonos tartományban legyen (Tehát az 192.168.1.X az X különböző szám érték legyen a két eszköznél, a többi egyforma.)

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
Ekkor: 2017. 01. 10. at 17:23, Djrush írta:

Szia

 

Ászf szerint nem kötelesek kicserélni mivel nem garantált a szolgáltatás. Ha esetleg olyan internet csomagba kerültél, amihez már wifi-s jár, akkor kicserélik . De sokkal jobban jársz ha saját routered van.

Ezzel kapcsolatban az lenne a kérdésem,hogy nekem egy HG8245H  digitális elosztóm van amin a wifi  megszakad. Van hogy órákig semmi,de van hogy ötpercenként ! Az elosztó UTP kapcsolatnál hibátlan. Hibára jelentettem,de az üfsz. azt mondta hogy cseregarancia csak UTP kábelezésnél van,wifire nincs !

Ez létezik ,hogy egy eszköznek csak a felére terjed ki a garancia ?

Megköszönném,ha valaki "felhomályosítana" hogy is van ez ?

 

 

 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
13 órája, Djrush írta:

Szia

Azz eszközre cseregarancia  nincs mivel bérled az eszközt És a wifi jelerősségét nagyon sok minden befolyásolja.

Ászfben igy szerepel:
A szolgáltató által az Internet szolgáltatáshoz biztosított - Telekom tulajdonú – végberendezések (pl: HGW) egyes típusai WiFi képességgel vannak ellátva. A helyszíni létesítés során, az Internet szolgáltatást a HGW-n keresztül igénybe vevő előfizető kérésére a WiFi-t díjmentesen bekapcsolja a Szolgáltató, azonban a létesítést követően, a WiFi konfigurációs hibájáért a Szolgáltató nem vállal felelősséget. A WiFi utólagos konfigurálása nem tartozik a Szolgáltató felelősségi körébe, az nem az Internet szolgáltatás része, így a Szolgáltató a WiFi-vel kapcsolatos hibaelhárítás, uzólagos szerelés díját kiszámlázhatja az Előfizető részére. A tevékenységhez tartozó díjakról a Szolgáltató tájékoztatja az Előfizetőt

http://www.telekom.hu/static-tr/sw/file/Lakossagi_aszf_2c_melleklet_szolgaltatasok_tartalma_internet_20160601.pdf

3.oldal közepe.

Szia

Ez szerintem nem konfigurációs hiba,mert áramtalanítás- újraindítás után- a kapcsolat helyreáll. Ha jól értelmezem,akkor a Wifi  meghibásodása esetén nem kérhetek HGW cserét,mert az nem a szolgáltatás része és csak egy plusz  ?

Én ezt eléggé furcsának tartom,vagy rosszul  gondolom?

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Kopernecky
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

"Egy saját eszköz, a legtöbb felhasználónál elfér, főleg egy olyan, ami többlet szolgáltatásokat is tud nyújtani. "

Abban teljes mértékben igazad van, hogy a legtöbb felhasználónál elfér egy + eszköz, de...ha nem muszáj, akkor inkább elkerülöm.

Viszont ha a T. egy elfogadható minőségű digitális elosztót biztosítana az előfizetéshez, akkor ugyan milyen többletszolgáltatásokat tudna kihasználni egy + routertől a "mezei" felhasználó, akinek csak annyi a nyűgje, hogy egy stabil szakadásmentes Wifi  kapcsolatra lenne igénye !  Részemről ez lenne a fő szempont !

(Egyébként a gondom megoldódott, mivel ismételten bejelentettem hibára,ahol most egy hölgy jelentkezett és azt kérdezte,hogy korábban kifogástalanul működött ? Mondtam igen. Rendben,akkor ok. küldi a szerelőt. A mai napon meg is jelent rámért a vonalra ami szerinte jó,így nem marad más mint lecserélni a HGW-t-mondta. Megtörtént. Egyenlőre működik, remélem így is marad. )

Köszönöm mindenkinek a segítségét és a tanácsokat.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Kopernecky
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

(...) "hogy a wifire nincs garancia, mert mért ne, veszteni valóm nincs, max nem nyerek, de látod nálad is cserélték a hivatalos álláspont ellenére. "

Beszéltem egy "a jogban jártas" ismerősömmel aki szerint a hivatalos álláspont    megfogalmazása nem zárja ki a javítást, vagy ha az nem lehetséges, a cserét, mert ahogy az AFSZ fogalmaz - " a WiFi-t díjmentesen bekapcsolja a Szolgáltató, azonban a létesítést követően, a WiFi konfigurációs hibájáért a Szolgáltató nem vállal felelősséget. A WiFi utólagos konfigurálása nem tartozik a Szolgáltató felelősségi körébe, az nem az Internet szolgáltatás része, így a Szolgáltató a WiFi-vel kapcsolatos hibaelhárítás, utólagos szerelés díját kiszámlázhatja az Előfizető részére " - de valljuk be, ez nagyon érdekes jogi meghatározás, amit érdemes értelmezni !

Tehát értelmezzük: a szerelő a létesítéskor nem állítja be a Wifit csak bekapcsolja, de ha a hozzá nem értő user  a config menüben  összenyomkod mindent, vagy olyan eszközökkel társítja ami nem illeszkedik a rendszerbe és ezáltal válik használhatatlanná a Wifi és ezért kéred a javítást, akkor jöhet a szankció és fizetsz ! Ez amolyan jogi csűrés-csavarás, amivel ellehet tántorítani az egyszerű felhasználót attól,hogy minden kis apró hibáért a szolgáltató szerelőjét kérje, ami tulajdonképpen jogos ! Oldja meg a konfigurálást ahhoz értő privát, szakember segítségével, hiszen manapság -rajtam kívül- már szinte mindenki számítástechnikai szakember.:D

De ha maga az eszköz (Wifi) rendeltetésszerű használat során hibásodik meg akkor a szolgáltató nem zárkózhat el a javítástól ! És ez nálam is így történt.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
48 perce, btz írta:

@Tamas586

Igazából az egy ONT.

Igen meg lehet oldani annélkül is, hogy a saját eszköz intézné a pppoe kapcsolatot. Ilyenkor a saját eszköznek más LAN ip-t kell adni és a HUAWEI-t a saját eszköz LAN portjába dugni. (Dhcp saját eszköz kikapcs)

Van még a DualNAT, de azt inkább ne.

@K. István

A Huaweiben töröld ki a pppoe jelszót és a LAN1 portján kösd a saját eszköz (Asus) WAN portjába.

Köszi szépen ez működött! Bár volt már máskor is, hogy sikerült de szerintem ez tartósabb lesz. Erre az egyszerű dologra nem is gondoltam! Nem tudod mit kínlódtam vele, mindent összevissza állítgattam, aztán meg reseteltem :)

 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
16 perce, root írta:

Sztem a PS4-ben van gigabites kártya. A kábelt amivel a routerre kötötted megnézted? Cat5e vagy cat6 kell. Ha sima cat5 akkor az a gond. ifiből a 300-at nem fogod elérni. Ahhoz kell egy komolyabb AP és egy megfelelő telefon aminek a wifi kártyája tudja az AC szabványt.

Szia.

Remélem igazad van és csak a kábellel lesz a gond (bár megjegyezném, h a használatban lévő kábelt a bekötést végző úriembertől kértem-rendes volt adott, én megköszöntem). Ha haza érek megnézem.

Gondoltam h wifin nem fogom elérni a 300-at, de azt nem h wifin csatlakozva a ps4-el 30/15 lesz(router-ps4 20cm-re egymástól)---az előző szolgáltatónál használt 100/50 es csomaggal meg megvolt 40/25(kábelen meg 60/30).

Köszönöm a választ.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
3 perce, btz írta:

@Nánási Tamás

Elvileg jónak kéne lennie, ha a router is cat6 vagy minimum Cat5e-vel van összekötve az ONT-al.

Lehet úgy is csinálni, ahogy mondod, próbáld meg direktbe kötni egy teszt erejéig mindenképp hasznos lenne.

 

Így lesz :D

Alig várom h végezzek-nagyon kiváncsi vagyok h mi sül ki belőle.

Köszönöm az eddigi segítséget, hálás vagyok érte.

Majd írok mi lett az erdemény.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
5 hours ago, Nánási Tamás said:

Kipróbáltam.

A kábel ugyanaz de közvetlenül a HWG-re dugtam a pa4-et. Jobb lett, sokkal de nem az igazi: átlag 250/5(kb 10 speedteszt), egyszer mutatott 300/45-öt.

Megpróbálom egy másik kábellel is.

Ezzel a módszerrel tényleg jobb lett, de még így sincs meg fixen a garantált.

Az is zavar egy kicsit h direkt rákérdeztem mikor bekötötték h a routerbe dugjam a lankábelt vagy HWG-be-a válasz az volt h a routerbe mert az osztja szét a netet. Én nem értek hozzá, de nekik ez lenne a dolguk nem?

nah akkor az lehet a probléma, hogy a routered nem gigabites. Ezt ellenőrizd sztem.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
7 órája, Nánási Tamás írta:

Kipróbáltam.

A kábel ugyanaz de közvetlenül a HWG-re dugtam a pa4-et. Jobb lett, sokkal de nem az igazi: átlag 250/5(kb 10 speedteszt), egyszer mutatott 300/45-öt.

Megpróbálom egy másik kábellel is.

Ezzel a módszerrel tényleg jobb lett, de még így sincs meg fixen a garantált.

Az is zavar egy kicsit h direkt rákérdeztem mikor bekötötték h a routerbe dugjam a lankábelt vagy HWG-be-a válasz az volt h a routerbe mert az osztja szét a netet. Én nem értek hozzá, de nekik ez lenne a dolguk nem?

Zárjuk rövidre most már,  tudnál vadászni egy számítógépet ami megfelel a gigabites internet elvárásainak és azzal egy speedtest mérést:? Amit kaptál D-link arra nagyon nem szoktak panaszkodni sávszél tekintetében. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...