Ugrás a tartalomhoz
  • Szeretne hasonló avatart használni? A profilképként felhasználható avatarokat az alábbi linkről tudja letölteni.

    image.jpegimage.jpegimage.jpegimage.jpegimage.jpegimage.jpeg

Telekom szakértő

Telekom
  • Tartalmak

    3586
  • Csatlakozás időpontja

  • Utolsó látogatás

Minden, amit Telekom szakértő posztolt

  1. Kedves Dávid! Köszönjük szépen a türelmedet! Megérkezett illetékes csoportunk válasza, mely alapján arról tudunk tájékoztatni, hogy előre láthatóan 2024. július végétől már elérhető lesz az optikai szolgáltatásunk az adott utcában. További türelmedet köszönjük! ^Rita
  2. Telekom szakértő

    Szoftver Frissítés

    Köszönjük a türelmedet! Megkaptuk az információt, miszerint ehhez típusú készülékhez kiadott a gyártó egy Android 14 (HyperOS) verziót, azonban a tesztelések során súlyos problémát találtunk benne, így ügyfeleink védelmében ezt a szoftvert visszautasítottuk, ezért meg kell várnunk, amíg azt kijavítja a gyártó. Ennek ütemezéséről pontos információval nem rendelkezünk. Türelmedet kérjük a javított verzió megérkezéséig és annak publikálásáig! ^Petra
  3. Köszönjük a türelmedet! Amennyiben csak az egyik gépnél tapasztalod, akkor az eszköz (modem hiba) kizárható, mert a másik gépen nem adódik probléma. Ennek alapján a hálózati kártyát érdemes újratelepíteni. ^Petra
  4. Telekom szakértő

    Szoftver Frissítés

    Szia Csaba! Kérdéseddel kapcsolatban egyeztetünk illetékesekkel. Válaszukig türelmedet szeretnénk kérni! ^Petra
  5. Szia! Kérdéseddel kapcsolatban egyeztetünk műszaki illetékesekkel. Válaszukig türelmedet szeretnénk kérni! ^Petra
  6. Telekom szakértő

    Tvgo külföldön

    Szia, mi is szép napot kívánunk! A Telekom TV GO szolgáltatást külföldön, csak EU-s területen lehet használni. Melyik országban tartózkodsz? Ahhoz, hogy továbbíthassuk a problémát műszaki munkatársaink felé, kérjük, privát üzenetben írd meg nekünk a következő adatokat: Eszköz típusa, operációs rendszere és verziója Felhasználónév, amivel bejelentkezel a Telekom TV GO szolgáltatásba Amennyiben rendelkezel otthoni TV előfizetéssel, úgy az otthoni MT azonosítódra is szükségünk lenne, ami 9 számjegyből áll. Együttműködésed előre is köszönjük! ^Petra
  7. Telekom szakértő

    Beltéri újraindul mindig

    Kedves Leila! Sajnáljuk, hogy hibát tapasztalsz, elnézésedet kérjük a kellemetlenségért! Kérjük, áramtalanítsd az eszközöket, majd előbb a modemet indítsd újra, 2-3 perc elteltével pedig a beltéri egységet is! Ha ezt követően sem történik változás, kérjük, privát üzenetben küldd el nekünk MT azonosítódat és mobilszámodat, hogy előfizetésedhez hibajegyet rögzíthessünk, melyet szakértőink vizsgálnak ki. Együttműködésedet köszönjük! ^Erika
  8. Telekom szakértő

    A lejátszás sikertelen E 1400

    Kedves László! Nagyon sajnáljuk, hogy problémát tapasztalsz a szolgáltatásunk használta során. Kérünk, hogy vedd fel velünk a kapcsolatot privát üzenetben. Írd meg ott nekünk az alábbi adatokat és kivizsgáltatjuk a jelzésedet: · a szolgáltatás MT azonosítója · az elérhetőségi mobilszámod · milyen e-mail címmel regisztráltál · milyen eszközön használod (telefon, tablet, pc., stb.) , valamint, az adott eszköz neve, a szoftver típusa · milyen hálózaton keresztül csatlakozol (vezetékes vagy mobilnet, wifi hálózaton) · mikortól észleled a problémát. Együttműködésedet köszönjük! ^Rita
  9. Szia @Szántó Klaudia Zsanett! Ebben az esetben a PUK-kódodat az itt /kattints ide/ található információk szerint tudhatod meg. Bízunk benne, hogy válaszunkkal segítségedre lehettünk! Együttműködésedet köszönjük! ^Zoltán
  10. Szia @MátéAuerbach! Ebben az esetben javasoljuk, hogy keresd fel a weboldalunkon elérhető chates ügyfélszolgálatunkat /ide kattintva/, ahol kollégáink a segítségedre lesznek! Az okozott kellemetlenségért elnézésedet kérjük! Megértésedet és együttműködésedet köszönjük! ^Zoltán
  11. Szia @bence98! Sajnáljuk, hogy meghiúsult a rendelésed! Kérjük, hogy keress fel minket privát üzenetben adataiddal (előfizető neve, MT azonosító, megrendelés azonosító), hogy a segítségedre lehessünk! Együttműködésedet köszönjük! ^Zoltán
  12. Szia @Amateur! Köszönjük a visszajelzésedet! A használathoz az alábbi technikai feltételek megléte szükséges: minimum Android 5.0 operációs rendszer, minimum iOS 13.0 operációs rendszer, illetve minimum iPhone 5S-nél újabb iPhone modellek Abban az esetben, ha megfelel a fenti feltételeknek a készülék és az alkalmazás újratelepítése (törlés után) se oldaná meg a problémát, akkor kérjük, hogy a következő adatokkal keress fel minket privát üzenetben, hogy a segítségedre lehessünk: belépéshez használt felhasználó azonosító (e-mail vagy mobiltelefon előfizetés hívószáma): platform (Android / iOS) és operációs rendszer verzió (pl. 4.4.1): készülék gyártója és típusa (pl.: Samsung Galaxy S4 mini): alkalmazás verzió: (pl. 5.0): észlelés időpontja (2024.07.01 15-16 óra között): internetelérés típusa (Telekom mobil internet/Egyéb mobil internet/WIFI): MT-azonosító: hiba részletes leírása (hibaüzenet, hibakód / képernyőmásolat, amennyiben van az nagy segítség): Az okozott kellemetlenségért elnézésedet kérjük! Megértésedet és együttműködésedet köszönjük! ^Zoltán
  13. Szia Amateur! Nálunk vásároltad a szóban forgó készüléket? ^Andrea
  14. Telekom szakértő

    Telefonfülke

    Kedves Edina! Köszönjük szépen a türelmedet! Megérkezett illetékes munkatársaink válasza, mely alapján arról tudunk tájékoztatni, hogy jelenleg szünetel a használt telefonfülke értékesítés, mivel nincs fölösleges leszerelt telefonfülkénk. Megértésedet köszönjük! ^Rita
  15. Szia Ferenc! Ha otthoni előfizetésedhez kapcsolódóan használod a TV GO-t, nem fizetsz érte. Kérjük, küldd el privát üzenetben az adatokat (MT azonosító, kapott hibaüzenet, regisztrált e-mail cím), hogy továbbítani tudjuk a hibabejelentést műszaki kollégáinknak. ^Kata
  16. Szia Ferenc! Ha otthoni előfizetésedhez kapcsolódóan használod a TV GO-t, nem fizetsz érte. Kérjük, küldd el privát üzenetben az adatokat (MT azonosító, kapott hibaüzenet, regisztrált e-mail cím), hogy továbbítani tudjuk a hibabejelentést műszaki kollégáinknak. ^Kata
  17. Szia VLTakacs! A Telekom Alkalmazáson keresztüli HomeGateway menedzsment funkciók (WiFi átnevezés, Szülői Felügyelet funkciók…) jelenleg központi hiba miatt nem működnek bizonyos esetekben. A funkció javítása egy új kliens verzióval fog érkezni nemsokára, addig a kívánt módosítást a HomeGateway webes felületén tudod elvégezni, ennek elérése az eszközön lévő címkén megtalálható. ^Kata
  18. Telekom szakértő

    Üres telefonfülke

    Szia Géza! Felvettük a kapcsolatot illetékes kollégáinkkal az ügyben. Amint válaszolnak, jelentkezünk a információval, addig kis türelmedet kérjük! ^Kata
  19. Telekom szakértő

    Telefonfülke

    Kedves Edina! Felvettük a kapcsolatot illetékes kollégáinkkal, amint választ kapunk, azonnal megkeresünk! Türelmedet addig is köszönjük! ^Szilvi
  20. Kedves Dávid! Felvettük a kapcsolatot illetékes kollégáinkkal, amint választ kapunk, azonnal megkeresünk! Türelmedet köszönjük! ^Szilvi
  21. Kedves Szilvia! Mindenek előtt elnézésedet kérjük az ügyintézés és az egész folyamat során felmerülő kellemetlenségek miatt. A leírásod alapján egy meglehetősen összetett ügyről van szó, melynek kivizsgálása több időt is igénybe vehet. Biztosíthatunk róla, hogy panaszkezelő csoportunk teljeskörűen körüljárja a történteket, kivizsgál minden aspektust és igyekeznek egy számodra is megnyugtató és elfogadható eredménnyel szolgálni a vizsgálatok során. Erre a törvényi előírások és az ÁSZF-ünk alapján 30 nap áll rendelkezésünkre, de természetesen minden esetben a mielőbbi megoldásra törekszünk mi is. Amint lezárult a vizsgálat és megvan annak eredménye, kollégáink hivatalos levélben fognak részedre tájékoztatást küldeni. Ennek megérkezéséig köszönjük szépen a türelmedet. ^Dániel
  22. Szia @krikov! Köszönjük a pontosításodat! Ebben az esetben első körben kérjük, hogy vedd fel a szolgáltatóddal (a domain kiszolgálóval) is a kapcsolatot, az esetleges domain tiltás miatt! Együttműködésedet köszönjük! Várjuk visszajelzésedet. ^Zoltán
  23. Telekom szakértő

    serialization failed

    Szia balint5gy! Érkezett visszajelzés kollégáinktól, mely szerint a problémát egy összetettebb központi hiba okozza, melynek helyreállítása hosszabb időt fog igénybe venni, emiatt ez úton is elnézésedet kérjük. Illetékeseink javaslata, hogy addig is alternatívaként használj valamilyen levelező klienst (pl. Outlook, Thunderbird), ezekkel elérheted minden leveledet. Az ehhez szükséges paramétereket megtalálod alábbi oldalunkon (kissé lejjebb görgetve, a "Beállítás levelezőprogramban" fül alatt. ^Dániel
  24. Szia patrik.2199! Illetékeseink dolgoznak a megoldáson, ez jelenleg is folyamatban van. Türelmedet ez úton is köszönjük. ^Dániel
  25. Kedves krikov! Társaságunknál rendelkezel szolgáltatással is? Pl. üzleti otthoni csomag? ha igen kérjük, hogy írd meg nekünk az MT azonosítódat is, hogy segíthessünk. az adatokat kérjük, hogy privát üzenetben küldd el nekünk. ^Szilvia
×
×
  • Új...