Ugrás a tartalomhoz
  • 3

jabyga

Kérdés

A következő történettel kapcsolatban szeretném kikérni a Telekom állásfoglalását. IPTV és DSL internet szolgáltatást veszek igénybe tavaly február óta. Úgy alakult, hogy a jelenlegi címemről, elköltöztem egy új lakásba.(mindkét lakás Szekszárd belterülete) Ennek megfelelően a 1412-n megrendeltem a szolgáltatás átköltöztetését, melyre a szerződésem szerint lehetőségem van külön díj ellenében. Két hét után felhívtam újból az ügyfélszolgálatot, ahol a következő érdekességgel szembesített az ügyintéző:
Az új címemen optikai hálózat érhető el, amit a jelenlegi 7590ft-os havidíjam helyett 7990ft-ért kaphatok meg. Nemtetszésemet fejeztem ki, mivel én nem erre kötöttem szerződést. Elmondtam a hölgynek, hogy februárban lejár a hűségidőm, addig adják a régi szolgáltatást a régi feltételekkel, mivel utána úgysem szeretném már igénybe venni, ugyanis kihasználatlanság miatt felmondom a tv előfizetést. Erre a hölgy közölte, hogy akkor ennek tükrében most már csak havi 6.850ft-ért adná ugyan ezt a csomagot az optikai hálón(milyen érdekes, egyből van kedvezmény). Én továbbra is mondtam, hogy nekem erre nincs szükségem, nekem jó a hagyományos hálózat, azokkal a feltételekkel, mint amik eddig voltak. Ekkor jött a fekete leves: gyakorlatilag két lehetőségem van. Vagy szerződést bontok és kötbért fizetek, vagy igénybe veszem az új ajánlatot, amihez újabb egy év hűségszerződést kötelező jelleggel alá kell írjak. Nem értettem a dolgot. Az ügyintéző egyre csak azt hajtogatta, hogy az optikai hálózat sokkal korszerűbb és jobb, és csak ezen keresztül tudnak szolgáltatni, de ehhez nekem alá kell írnom egy újabb szerződést(most, novemberben). Enélkül nem megy. Tehát vagy aláírok még egy évet, és akkor átköltöztetik a szolgáltatást, vagy szerződést bontok kötbér ellenében.
Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy hol szerepel olyan kitétel a szerződésemben, hogy én ha egy olyan helyre költözök ahol magasabb minőségű szolgáltatás érhető el, akkor én azért köteles vagyok magasabb árat, és főleg új hűségszerződést aláírni?! Erre ő elismerte, hogy ilyen kitétel nincs a szerződésemben. Ezek fényében úgy gondolom, hogy ez egy egyoldalú szerződésmódosítás a Telekom részéről. Ugyanis bele akar kényszeríteni egy helyzetbe, amire én a szerződéskötéskor nem vállalkoztam.
A következő az álláspontom:
A Telekom hűségszerződést írt alá velem ez év elején, melyben vállalja, hogy számomra a szerződésben foglaltak szerinti szolgáltatást szolgáltatja minden olyan helyen, ahol erre technikailag képes. Az adott helyen technikailag lehetőség van TV és Internet szolgáltatás nyújtására is, az, hogy ez miként valósul meg(sat-dsl vagy optiaki hálózaton), NEM az én dolgom! Ha nem szolgáltat, akkor szerződést szeg. Ha szerződést szeg, akkor jogomban áll nekem is elállni az adott szerződéstől mindenféle következmény nélkül, mivel a másik fél (Telekom) nem teljesíti a szerződésben foglaltakat! Ezzel szemben a Telekom szerződésbontás esetén kötbért követelne tőlem(az ügyintéző hölgy elmondása szerint).
Kérem ezen felületen(is) fejtse ki a Telekom képviselője/megbízottja, a cég álláspontját!

Köszönettel:
Zs.M.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 842
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 0
1 perce, btz írta:

Pppoe passthrough nincs a HGW-dben? Onnantól pedig az Asusod wan interfészét dhcp kérésről átteszed pppoe-re és elvileg működik minden, voip, iptv is.

Igen, eredetileg is ilyesmit akartam csinálni, de nem találtam a módját. Most legalább megtudtam, hogy  nincs is :) Köszönöm a segítséget! Fel fogom venni a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal!

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
Ekkor: 2016. 08. 01. at 12:51, K. István írta:

Igen, eredetileg is ilyesmit akartam csinálni, de nem találtam a módját. Most legalább megtudtam, hogy  nincs is :) Köszönöm a segítséget! Fel fogom venni a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal!

Én nem mondtam én kérdeztem hogy van e nincs e benne, vagy valaki más mondta neked? @Attila70 módszerét megpróbáltad? Én úgy tudtam hogy régen benne volt ez a funkció, de lehet hogy egy fw változtatás után Attilla70 módszerével továbbra is megoldható a saját router használat. Próbáld meg és jelezz vissza, hogy sikerült e.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: btz
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Elnézést a kései válaszért! A helyzet az, hogy sikerült resettel és ppoe beállításokkal működésre bírni, de valamiért igen labiris. Például, ha statikus ip állítok be egy csatlakoztatott eszköznek akkor ledob és kb fél óra múlva működik újra. 

Köszönöm az eddigi segítségeket is!

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Kedves hozzáértő forúmtársak!

Tegnapelőtt a Magenta 1 keretében bekötötték az optikát. A kiterjedt családban eddig ADSL-ről ment két PC-n az intrnet, három TV a SAT-ról. A most beüzemelt HG8245H digitáliseloszton négy ethernet csatlakozó van, így arra három IPTV és egy PC lett bekötve. Az unokám PC-je -aki eről tanul és dolgozik- nem lett csatlakoztatva.  Kérném a tisztelt forúmozó társalmat, hogy a jelenlegi rendszer figyelembevételével segitsenek abban, hogy a második PC ls működhesen. Bár az informatika világában laikusnak mondható  vagyok, ha valaki tud időt szakitani és lépésről lépésre leírja mit kell beszereznem és tennem, a feladatot valószinüleg meg tudom oldani. A segitséget elöre ls köszönöm.  Józsi bácsi

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Szia

Ha felhívod a 1412 és ott elmondod hogy szeretnél még egy számítógépet rákötni a HGW-re  és ők tudnak olyan csoportot kapcsolni akik kitudnak menni és megoldják a problémát  díj viszont a következő havi számláján  jelenik meg.
 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Djrush
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2

Erre általában a Switch-nek nevezett eszköz lehet a megoldás. Ez egy viszonylag nem nagy készülék, amin van egy bemeneti csatlakozó, amit a digitális elosztó egyik kimenetével - célszerűen azzal amibe a PC van bekötve - kell összekötni. Ugyanolyan kábellel, mint amilyennel a PC vagy az IPTV boxok vannak összekötve.

A Switch-en négy vagy nyolc ethernet kimenet van - adott esetben a négyes is elégnek látszik - ezeken lehet a számítógépek számára internetet adni. Célszerű olyan eszközt választani, ami 10/100/1000 Mbit-es, mert optikán már most is lehet 120Mbites csomag, később meg talán több is, amit a 10/100 Mbites nem tudna kihasználni. A Switchnek saját tápja van, mostanában jellemzően USB csatlakozós, ezért konnektor kell a közelében.

Fontos! Ha nem életbevágó, akkor az IPTV box vagy boxok ne legyenek a Switch-ről csatlakoztatva, mert ehhez speciális tudású Switch kell (tudnia kell az IGMP Snooping funkciót).

 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: OldMike
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Már mint hogy érted? Hát működik, hgw-n DMZ-ben a mögötte lévő mikrotik router. De ez így NAT. Passthrough semmi. Ezeken a hulladékokon volt már firmware frissités, de előtte se volt passthrough. Olyan iszonyúan ki***** firmware-e van, hogy hadjon meg az a tkány t-s amelyik ezt így eldöntötte hogy jó. Mert hogyvezt a kínaiak nem maguktol *****ék így ki az tuti. Ja okostojás mukkelek, csak telon valami miatt má nemtom mukkelek vagyok.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: mukkelek
M
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

"

Egy kis kiegészítés: a HG8245H úgy tudja a Bridge módot (pontosabban a PPPoE Pass Through-t), hogy nem kell lemondani az IPTV-ről és a VOIP-ról sem. Továbbá semmit sem kell bekapcsolni az eszközben, hogy működjön. Egyszerűen csak az egyik LAN portjához kell csatlakoztatni a saját routert, beállítani rajta a PPPoE felhasználónevet és jelszót, és már lehet is használni. Az ONT továbbra is használható marad Net-re, IPTV-re és VOIP-ra."

 

Valóban? Tuti nem cserélik ezért ha kérem....

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Üdv mindenkinek.

Új felhasználó vagyok, remélem jól és jó helyen teszem fel a kérdésem, ami a következő:

Kb egy hónapja lett kiépítve a településünkön a teljesen új optikai hálózat. Egy hete kötötték be hozzám külsős szerelők a 30/20 Mbit/s csomagot telefonnal együtt. (Korábban mikrohullámú netem volt.) Adtak vele egy Huawei HG-8245H digitális elosztót is. Az indításnál már gond volt,mert a lost lámpa folyamatosan villogott amit ők sem értettek, majd lecserélték az eszközt, de a villogás csak nem szűnt meg. Egymás között mondták,hogy "hagyd figyelmen kívül, majd megszűnik !" És valóban egy- két perc után meg is szűnt a villogás. Mindenki megnyugodott.:S

Kész lett a bekötés, majd sebességmérés következett és érdekes módon a teszt utp kábelen keresztül 28,56/20,5 Mbit/s le-feltöltést mutatott. Meg is kérdeztem, hogy ez így jó, hiszen  minden tekintetben egy teljesen új rendszerről beszélünk, így legalább induláskor kéne talán a névleges értéket mutatni ! Megnyugtattak, hogy majd beáll a hálózat és nem lesz semmi gond ! De azóta semmi nem változott.

Tudom hogy van garantált le-feltöltési  limit, de azért talán egyszer-egyszer el kéne érni a névleges teljesítményt ezért felhívtam a 1412- őt ahol a hölgy megértette a gondomat és felvette hibára. Pár óra után már hívtak is a szerelők és közölték. hogy 20 és 30 közötti érték az tökéletes, talán nálam van a hiba , - talán tűzfal, vagy valami más okozhatja a csökkenést- mert részükről minden jó. Talán hívjam a "szuperszervízt"  (?)

Nem is lenne semmi gondom ezzel, de azért csak ott van a kisördög, hogy a környékünkön már több helyen néztem és mindenütt tökéletes  30/20 érték, csak nálam nem ! Vajon mi lehet a gond ?

Gondolom vannak itt a fórumon hozzáértő emberek, akik talán válaszolni tudnak a kérdésemre , amit előre is megköszönök .

(Mellékelek két képet, talán segít valamit ! )

  http://www.speedtest.net/my-result/5624121530

http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=957HG_8245H.jpg

 

 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: István István
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Tisztelettel érdeklödöm a 21.század elején lakóhelyemen  9776 Püspökmolnáriban közel 1000 fős településen nincs üvegszálas kábel kiépitve ennélfogva nincs normális internet sem , szóal azután érdeklödnék hogy egyáltalán ebben a században várható-e a szélessávu internethez szükséges üvegszálas kábel kiépitése, lakóhelyemen, amire azért szerintem sok családnak szüksége lenne.

        Előre is köszönöm válaszukat várom  ...

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...