Keresés a Közösségben

Találatok mutatása 'virus'-hez

107 találat

  1. Nekem is évekig volt napi netem, az adatforgalom ki volt kapcsolva, és soha nem aktiválódott a napinet. Ha lenne olyan app, ami a kikapcsolt adatforgalmat megkerülve mégis adatot küld, az egy bug az androidban. Ilyen módon biztosan nem kerülhető meg. Persze csak feltételezem, hogy android van neki. Azt nem tudom, hogy van-e olyan program, amit így már vírusnak hívunk, ami aktiválni tudja a felhasználó tudta nélkül. Ha van, akkor az biztonsági rés. Nekem is volt olyan, hogy repülő üzemmód helyett véletlenül az adathálózat üzemmódot nyomtam meg (egymás fölött van), vagy egyik nap használtam a napi netet, és mikor estére repülő üzemmódba tettem/kikapcsoltam a telefont, elfelejtettem letiltani az adathálózatot, és másnap reggel bekapcsolásnál egyből aktív volt. Azért az esetek többségében kiderül, hogy felhasználó/előfizető a 'hibás', esetleg kisgyerek/barátnő/feleség/ő maga véletlenül engedélyezte az adatkapcsolatot, aztán gyorsan ki is kapcsolta, de akkor már mindegy volt. Összegezve: a napi net teljesen biztonságos, ha a készüléken nem aktív az adathálózat, akkor nem is fog adatokat forgalmazni. 4 éve van meg ez a telefonom, talán 3 évig volt napi netem, soha nem volt vele semmi probléma.
  2. Indamail freestartra windowslive.com ra miért nem érkezik meg?A fenti gmailes hibaüzenetet küldi az inda freestart windowslive.com ra is.A telekomos kérdrzte hogy nem virusod e a gépem.Nem.rendszeresen karban van tartva.Norton van rajta.Szakember is ellenörzi.
  3. A hálótzatmegosztási funkció kihagyása erre utal, a fenti link szerint amig csak intelre forditott kódot hordoznak a virusok addig biztonságos a wince eszköz, az smb sebezhetőségét viszon javitani kell az oem gyártónaka végleges megoldáshoz.
  4. Üdv! Kedves @Márffy Magdolna Itt egyértelmű, hogy a T szervere került fekete listára bad.psky.me oldalon és még több máson is olvastam, hogy spam küldőnek és csalás elkövetésével van bejelentve ez az IP különböző fekete listákra. Nem a te géped vírusos, legalábbis ez a probléma nem azért van, ha vírusos is lenne, szóval bárki mondta ezt az félretájékoztatott.
  5. This is the mail system at host mail-outd.mail.t-online.hu. I'm sorry to have to inform you that your message could not be delivered to one or more recipients. It's attached below. For further assistance, please send mail to postmaster. If you do so, please include this problem report. You can delete your own text from the attached returned message. The mail system : host mail01.vipmail.hu[91.83.45.41] said: 554 5.7.1 Service unavailable; Client host [195.228.240.63] blocked using bad.psky.me; Poor Reputation. See (in reply to RCPT TO command) tisztelt Fórum! Már hónapok óta ezt a hibaüzenetet kapom vissza,ha a telekom webmail felületéről irok,de akkor is néha,a thindenbird levelezőprogin keresztül.Freestartos indamailes cimekről visszajön ez a hibaüzenet.A telekom felhivott,és azt mondta hogy nekem virusos a gépem stb.Csak ha több gépről és okostelefonról is ugyanezt dobja vissza,sőt édesapám t onlineos ciméről ugyanugy visszajönnek indamailes levelek,akkor nem gondolom hogy a mi gépeink a virusosak.Munkahelyi gépről is és okostelorol is visszadobja a webmail felületről.Mit tegyek ha leráz a telekom?
  6. Kedves Ágnes! Az alábbi dolgot fűzném hozzá az ügyhöz (sajnos saját tapasztalat). A számlában úgy tudod megnézni, hogy küldted-e, vagy fogadtad ezeket az emelt díjas tartaqlmakat, hogy ha simán Emelt díjas tartalomként szerepel, akkor az küldött tartalomnak minősül, ha fogadtad, akkor a tétel előtt ki van írva, hogy MT emelt díjas tartalom. Ha az utóbbi szerepel, akkor regisztrációt úgy is össze lehet szedni (és itt jön képbe az okostelefon és a saját tapasztalat), hogysimán böngészel a telefonnal, az kiírja, hogy vírusos a telefon és ott kér tőled egy szoftver telepítését. Amikor ezt megteszed, akkor ez a szoftver az, ami regisztrálja a telefonszámot ilyen tartalom fogadására (ráadásul van annyira gátlástalan, hogy jelzi a szolgáltató felé, hogy kapcsolja ki az ezirányú tiltást önkiszolgáló ügyfélszolgálat segítségével, ez pedig kvázi olyan, mintha te adtad volna ki a parancsot). A második opció szintén egy ilyen felugró ablak, miszerint nyertél valamint (telefon, laptop, tablet, etc.) és ez az oldal kéri a telefonszámod megadását a nyeremény átvétele és regisztrációja miatt. Mindkét eset vége az, hogy kapod az üzeneteket, úgy hogy legtöbbször nem is tudod, hogy regisztráltál. A szolgáltatód pedig ilyenkor csak számláz, mert erre kérés érkezett. Tehát azt javaslom, hogy ebben az esetben az adott emelt díjas szám üzemeltetőjével vedd fel a kapcsolatot az ügyedet illetően. Remélem adtam ezzel némi segítséget. Üdv
  7. Azért az szerintem is úgy van, hogy a próbálkozások nagy százaléka csak bizonyos portokat szkennel le. Én egyszer csináltam egy scannelést a routeremre 1-től 65.534-ig, több percet vett igénybe. A feltört, vírussal fertőzött eszközök általában egy bizonyos portra koncentrálnak, és ott bizonyos módszerekkel próbálnak meg bejutni. Az ilyen custom portokra tett dolgokhoz már élő ember kell, vagy valami mesterséges intelligenciával felvértezett cucc. Mindenesetre ha eltolod, akkor a scannelések jóval kisebb százaléka fogja megtalálni, így csökkenthető a támadások száma. Illetve a pingre adott válasz tiltásával is kiszűrhető a próbálkozások egy kis százaléka. Ha meg egy hacker ezek ellenére talál egy nyitott portot valahol 10.000 felett, akkor már megérdekli, hogy próbálkozzon. Úgysem fog neki sikerülni.