Ugrás a tartalomhoz
  • 3

jabyga

Kérdés

A következő történettel kapcsolatban szeretném kikérni a Telekom állásfoglalását. IPTV és DSL internet szolgáltatást veszek igénybe tavaly február óta. Úgy alakult, hogy a jelenlegi címemről, elköltöztem egy új lakásba.(mindkét lakás Szekszárd belterülete) Ennek megfelelően a 1412-n megrendeltem a szolgáltatás átköltöztetését, melyre a szerződésem szerint lehetőségem van külön díj ellenében. Két hét után felhívtam újból az ügyfélszolgálatot, ahol a következő érdekességgel szembesített az ügyintéző:
Az új címemen optikai hálózat érhető el, amit a jelenlegi 7590ft-os havidíjam helyett 7990ft-ért kaphatok meg. Nemtetszésemet fejeztem ki, mivel én nem erre kötöttem szerződést. Elmondtam a hölgynek, hogy februárban lejár a hűségidőm, addig adják a régi szolgáltatást a régi feltételekkel, mivel utána úgysem szeretném már igénybe venni, ugyanis kihasználatlanság miatt felmondom a tv előfizetést. Erre a hölgy közölte, hogy akkor ennek tükrében most már csak havi 6.850ft-ért adná ugyan ezt a csomagot az optikai hálón(milyen érdekes, egyből van kedvezmény). Én továbbra is mondtam, hogy nekem erre nincs szükségem, nekem jó a hagyományos hálózat, azokkal a feltételekkel, mint amik eddig voltak. Ekkor jött a fekete leves: gyakorlatilag két lehetőségem van. Vagy szerződést bontok és kötbért fizetek, vagy igénybe veszem az új ajánlatot, amihez újabb egy év hűségszerződést kötelező jelleggel alá kell írjak. Nem értettem a dolgot. Az ügyintéző egyre csak azt hajtogatta, hogy az optikai hálózat sokkal korszerűbb és jobb, és csak ezen keresztül tudnak szolgáltatni, de ehhez nekem alá kell írnom egy újabb szerződést(most, novemberben). Enélkül nem megy. Tehát vagy aláírok még egy évet, és akkor átköltöztetik a szolgáltatást, vagy szerződést bontok kötbér ellenében.
Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy hol szerepel olyan kitétel a szerződésemben, hogy én ha egy olyan helyre költözök ahol magasabb minőségű szolgáltatás érhető el, akkor én azért köteles vagyok magasabb árat, és főleg új hűségszerződést aláírni?! Erre ő elismerte, hogy ilyen kitétel nincs a szerződésemben. Ezek fényében úgy gondolom, hogy ez egy egyoldalú szerződésmódosítás a Telekom részéről. Ugyanis bele akar kényszeríteni egy helyzetbe, amire én a szerződéskötéskor nem vállalkoztam.
A következő az álláspontom:
A Telekom hűségszerződést írt alá velem ez év elején, melyben vállalja, hogy számomra a szerződésben foglaltak szerinti szolgáltatást szolgáltatja minden olyan helyen, ahol erre technikailag képes. Az adott helyen technikailag lehetőség van TV és Internet szolgáltatás nyújtására is, az, hogy ez miként valósul meg(sat-dsl vagy optiaki hálózaton), NEM az én dolgom! Ha nem szolgáltat, akkor szerződést szeg. Ha szerződést szeg, akkor jogomban áll nekem is elállni az adott szerződéstől mindenféle következmény nélkül, mivel a másik fél (Telekom) nem teljesíti a szerződésben foglaltakat! Ezzel szemben a Telekom szerződésbontás esetén kötbért követelne tőlem(az ügyintéző hölgy elmondása szerint).
Kérem ezen felületen(is) fejtse ki a Telekom képviselője/megbízottja, a cég álláspontját!

Köszönettel:
Zs.M.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 842
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 2

Erre általában a Switch-nek nevezett eszköz lehet a megoldás. Ez egy viszonylag nem nagy készülék, amin van egy bemeneti csatlakozó, amit a digitális elosztó egyik kimenetével - célszerűen azzal amibe a PC van bekötve - kell összekötni. Ugyanolyan kábellel, mint amilyennel a PC vagy az IPTV boxok vannak összekötve.

A Switch-en négy vagy nyolc ethernet kimenet van - adott esetben a négyes is elégnek látszik - ezeken lehet a számítógépek számára internetet adni. Célszerű olyan eszközt választani, ami 10/100/1000 Mbit-es, mert optikán már most is lehet 120Mbites csomag, később meg talán több is, amit a 10/100 Mbites nem tudna kihasználni. A Switchnek saját tápja van, mostanában jellemzően USB csatlakozós, ezért konnektor kell a közelében.

Fontos! Ha nem életbevágó, akkor az IPTV box vagy boxok ne legyenek a Switch-ről csatlakoztatva, mert ehhez speciális tudású Switch kell (tudnia kell az IGMP Snooping funkciót).

 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: OldMike
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2
3 órája, mukkelek írta:

Nem moderálgatni kell, hanem felnőni a t nek ahhoz hogy t legyen, ne egy magyar cég magyar mentalitással. Arra nem képesek, hogy ezt a 8245-ös  huawei vacakot lecseréljék akár úgy is hogy kifizetem, meg még moderálgat is a ***** *******. Na lehet jelentkezni annak a ********* amelyiknek nem tetszett hogy a nem hatékony, magyar, reménytelenül megmerevedett, többi szolgáltatóhoz képest lemaradt (ipv6) t- vel kapcsolatban nem jót írtam. Ahelyett inkább válaszolt volna. 

Hello @mukkelek, tuti nem fogsz szeretni, de vállalom. szerintem máshol sem kívánságműsor, milyen eszközt kapsz . az ipv6-os lemaradás meg nem jó példa, ugyanis abban jelenleg pont a Té első itthon. aztán az már szinte off, hogy mivel már ki van moderálva, így nem tudom, mit írtál, de ha kimoderálták, akkor bizony szabályt sértettél. tehát jogosan jelezte, bárki is volt (az oké, hogy nem tetszik valami, de a regisztrációddal elfogadtad a fórumszabályokat, amiket mindannyiunk érdekében illik betartani, mint ahogyan mi többiek tesszük)

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2

Optikai hálózaton November 2.-tól bevezetésre kerül a NetMánia 1000 M  csomag.

Kínált letöltési sebesség: 1000 Mbit/s

Garantált letöltési sebesség: 300 Mbit/s

Kínált feltöltési sebesség: 200 Mbit/s

Garantált feltöltési sebesség: 50 Mbit/s

Lista ár (hűség és mindenféle kedvezmény nélkül): 10.500 Ft

Forrás

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Roli82
kiegészités
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2

1. NetMánia 1000 előfizetéssel az 1000 Mbit/s-os sebesség mindig a rendelkezésemre áll?
Nem, a NetMánia 1000 a kínált 1000 Mbit/s-os letöltési sebességével a lehetőségét teremti meg annak, hogy megfelelő eszközzel, vezetéken az internetre csatlakozva megközelítőleg 1000 Mbit/s-os sebességet érhessünk el. A ténylegesen elérhető sebességet azonban több tényező befolyásolja.

2. Mitől függ az általam elérhető, tényleges sebesség?
Az, hogy ténylegesen mekkora sebességet tudunk kimérni a Netmánia 1000 csomaggal, függ
- az optikai modemhez (ONT) csatlakoztatott végfelhasználói eszköz (számítógép, telefon, stb.) típusától, tudásától,
- vezetékkel vagy vezeték nélkül csatlakozunk-e az internethez
-  vezetékes csatlakozás esetén milyen ethernet kábelt használunk
-  vezeték nélküli csatlakozás esetén milyen szabvánnyal működő routeren keresztül használjuk az internetet
-  egyidejűleg párhuzamosan hány eszközzel csatlakozunk az internetre

3. Számítógépemmel vezetéken keresztül csatlakozva milyen követelmények kellenek ahhoz, hogy elérjem az 1000 Mbit/s sebességet?
PC követelmények:
-  Processzor: Intel i5 vagy e feletti
- Operációs rendszer (OS): Windows, Linux, MacOS
-  Memória: 4GB
-  Háttértár: SSD
-  Hálózati kártya (NIC): Gigabit Ethernet
-  Ethernet kábel: Cat5e/Cat6
-  Gigabites router (opcionális)
A GE-es interfész fizikai korlátja miatt az 1Gbit/s szolgáltatás maximálisan kínált sebességének teljes kihasználása több Ethernet interfész egyidejű használatával lehetséges.

4. Ha több eszközzel csatlakozom párhuzamosan az internetre, akkor eszközönként elérhetem egyidejűleg az 1000 Mbit/s sebességet?
Nem, több eszköz csatlakozása esetén a rendelkezésre álló sávszélesség is osztódik az eszközök közt. A több eszköz együttesen azonban elérheti az 1000 Mbit/s letöltési sebességet, amennyiben a szükséges rendszerkövetelmények rendelkezésre állnak.

5. Vezeték nélkül, Wi-fi router segítségével csatlakozom az internethez. Milyen lesz az internet kapcsolatom sebessége?
Az elérhető sebesség ebben az esetben is függ a router típusától, a végfelhasználói eszköz (számítógép, tablet, telefon, stb.) tudásától, illetve attól, hogy egyszerre hány eszközzel csatlakozunk az internethez. A Telekom a NetMánia 1000 díjcsomag előfizetőinek, 2 éves határozott idejű szerződés esetén biztosít egy D-Link DIR 842 típusú, AC-Wifi szabványú routert, amin keresztül a letöltési sebesség elérheti a kb. 250-300MBit/s-ot is.
Az optimális vezeték nélküli kapcsolathoz fontos az is, hogy lakáson belül a router megfelelő módon legyen elhelyezve.

6. Hova tegyem a routert lakáson belül ahhoz, hogy a legjobb sebességet érjem el?
A Telekom munkatársai nem csak házhoz szállítják a Wi-Fi routert, de segítenek a létesítésben is, beleértve annak optimális elhelyezését. A sarokba, földre vagy zárt helyre tett router esetén csökkenhet annak tényleges sebessége, mint ahogy kerülendő az is, hogy a közelben más elektromos eszköz legyen. A legjobb sebesség eléréséhez keressünk egy központi helyet a lakásban.

7. A Telekom által telepített központi egység (ONT) is Wi-fi képes, miért van szükség plusz routerre?
Az optikai hozzáféréshez telepített központi eszköz (ONT) valóban rendelkezik Wi-fi képességgel, így azon keresztül is lehetne csatlakozni az internetre. Ugyanakkor ez egy alacsonyabb sebességű vezeték nélküli adatátviteli szabvánnyal (N-szabvány) rendelkező eszköz (maximum 50Mbit/s), ami lényegesen elmarad attól a sebességtől, mint amit vezetékkel csatlakozva elérhetünk. Mivel egyre meghatározóbb a vezeték nélküli csatlakozási mód, így egyre fontosabb az is, hogy azon keresztül is minél nagyobb sebességet biztosítsunk, ezért egy különálló, magasabb adatátviteli sebességre képes, ún. AC-wifi szabványú eszközzel növeljük a vezeték nélküli kapcsolat sebességét.

8. A Telekomtól beszerezhetek olyan eszközöket, amivel vezeték nélkül is megközelíthetem az 1000 Mbit/s sebességet?
Jelenleg a Telekom eszközkínálatában nem kapható olyan Wi-fi router vagy adapter, amivel a 250-300 Mbit/s-nál magasabb vezeték nélküli sebesség érhető el. Ugyanakkor eszközkínálatunkat folyamatosan bővítjük az ügyféligényeknek megfelelően, így a későbbiekben elképzelhető, hogy közvetlenül a Telekomtól is megvásárolhatók lesznek ilyen eszközök, készülékek.

9. A kínált feltöltési sebesség is több dolog függvénye, vagy a 200Mbit/s mindig a rendelkezésemre áll?
Természetesen a fenti pontokban írtak nem csak a letöltési, hanem a feltöltési sebességre is vonatkoznak, a ténylegesen elérhető sebességet több dolog befolyásolja.

10. A garantált sebességek mindig a rendelkezésemre állnak?
Abban az esetben, ha vezetéken keresztül csatlakozunk az internethez, és a végfelhasználói eszközzel, illetve kábellel kapcsolatos rendszerkövetelmények biztosítottak, úgy a garantált le-és feltöltési értékek minden esetben a rendelkezésre állnak.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2

Az ONT wifi-je kb ennyit fog tudni. Az 1000Mbit/s-t azt most is tudja drotosan, tehet hiba nincs. Kerdezra, hogy mikor kapod meg a jelenlegi konstrukcioban a csomaghoz jaro dlink routert. Aztal kb 200-300Mbit/s lesz a kapcsolatod wifin. A wifi-re senki nem garantalja a csomagodban levo sebesseget mert rengeteg dologtol fugg. Ezt max te tudod megcsinalni sajat koltsegeden A helyi viszonyokat is figyelembe veve.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2

@Photrik

Ezt nagyon egyszerűen tesztelheted. Átálsz a Google 8.8.8.8 és 8.8.4.4 szervereire. Ha a probléma továbbra is fenn ál, akkor nem a T DNS szervereinek használata a probléma forrása. Utána ellenőrzöd, hogy más operációs rendszerrel, más böngészővel, más eszközzel mit tapasztalsz. Így végül eljutsz a probléma forrásához.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: btz
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2

@Photrik

Itt  topudod beállítani

IMG_20161229_154044.JPG

Telefonon / tableten amennyiben Androidos, javaslom a Wifi manager nevű programot, amiben minden wifis kapcsolathoz lehetőség van külön statikus ip címet, dns kiszolgálót, átjárót, hálózati maszkot beállítani. iOS-re is biztos lehet találni ilyen programot a Storeban.

Normális dolog, hogy az ONT helyihálózati IP címe az átjáró és dns szerver.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2
Ekkor: 2017. 01. 03. at 10:19, btz írta:

Mondjuk listát én sem találtam, hogy hol van jelenleg optikája a T-nek, a 29-es körzetet, amit nem rég optikáztak be (Monor stb) illetve Bpesten néhány helyen, azt tudom, de más megyében, körzetekben nem tudnám megmondani, hogy hol található Telekom optika.

Hát, elég könnyen ki lehet deríteni... pl. pest megye nyitott könyv :) 

Azért az optikai lefedettség elég szabályokhoz kötött feladat.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2

@Busz

Felénk tanyára is terveznek netet. És fejlődik a 4G is, közeledik az 5G is. Pár év múlva nem lesz gond sehol sem az a 30 mbps.

@Ottó

Azt a pénzt az egész járásra kapta a szolgáltató, így egyértelmű, hogy a többi településre is költik. Hogy konkrétan hova, azt a nyertes szolgáltatónál kell megkérdezni.

Be is néztem egy sorral a településeteket és tényleg nincs sok igényhely (Kecskemétet néztem véletlen), így a fejlesztés tényleg kétséges de ezekszerint mégiscsak van valamelyik szolgáltatónál lehetőség 30 mbps-re, többekközött a Telekomnak is kell biztosítani némely utcákban, mivel vdsl-t üzemeltet a településen. Vdslen kiadható akár 50 mbps is a távolság függvényében.

Vonali információkat, ha van lehetőséged megoszthatnál, hogy látni lehessen, hogy mennyire beteg az a vonal, vagy csak snr lockot kaptál, mint nem is oly rég itt valaki.

Dsl-es topic

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2

@Ottó

A Telekom weboldalon nézed? Ott az én címemre is azt írja jelenleg, hogy nincs semmilyen szolgáltatás. Igazából 30-as van. Sajnos fals adatokat dob néha az az oldal.

50 mbps kiadható 700 méterig, bondingal 1500 méterig, a 30-as ennél biztosan tovább is. Lemértem azt a falut (Google mapsban) 1,7 km a központi utcája, azaz nem nagy távolságok vannak ott, simán le lehet fedni 30-al a település nagyrészét, ha jól központosított helyen van a dsl központ. De a 20-asnak végképp nem kéne, hogy gondja legyen azon a helyen.

Nézz körül másik szolgáltató kínálatában is, nem biztos, hogy a Telekom jelentette +30mbps-re azt a helyet.

A támogatást a lefedetlen igényhelyek lefedésére vette fel a nyertes szolgáltató  szóval ha a te háztartásod a szélessáv térkép szerint kék, akkor arra nem.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: btz
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2

@Busz

Nem valószínű, hogy oda visznek optikát a Telekomtól, ha az nincs utcaközelben, mint a múltkori esetben, ahol a T optikája utcaközelségben volt, akár csak a konkurencia koaxa. De így viszont azt lehet mondani, hogy érdemesebb a konkurencia koaxos szolgáltatóval egyezkedni a megoldás érdekében.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2

@Busz

Pedig ha jórészt ott vannak a konkurens koaxos kábelei, akkor neki a legolcsóbb hozzád internetet eljuttatni, neki lenne érdeke szolgáltatni, ügyfelet szerezni.

A mobilnetet is fejlesztik. Olvasd el az ezzel kapcsolatos híreket!

A 30 mbps-t részben vezetékmentes, de főként vezetékes infrasrtuktúrával kell kiépíteni a jövőtállóság miatt, gondolva a jövőbeni 100 - 1000 mbps sávszélességű átvitel kiszolgálására.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: btz
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...