Ugrás a tartalomhoz
  • 3

jabyga

Kérdés

A következő történettel kapcsolatban szeretném kikérni a Telekom állásfoglalását. IPTV és DSL internet szolgáltatást veszek igénybe tavaly február óta. Úgy alakult, hogy a jelenlegi címemről, elköltöztem egy új lakásba.(mindkét lakás Szekszárd belterülete) Ennek megfelelően a 1412-n megrendeltem a szolgáltatás átköltöztetését, melyre a szerződésem szerint lehetőségem van külön díj ellenében. Két hét után felhívtam újból az ügyfélszolgálatot, ahol a következő érdekességgel szembesített az ügyintéző:
Az új címemen optikai hálózat érhető el, amit a jelenlegi 7590ft-os havidíjam helyett 7990ft-ért kaphatok meg. Nemtetszésemet fejeztem ki, mivel én nem erre kötöttem szerződést. Elmondtam a hölgynek, hogy februárban lejár a hűségidőm, addig adják a régi szolgáltatást a régi feltételekkel, mivel utána úgysem szeretném már igénybe venni, ugyanis kihasználatlanság miatt felmondom a tv előfizetést. Erre a hölgy közölte, hogy akkor ennek tükrében most már csak havi 6.850ft-ért adná ugyan ezt a csomagot az optikai hálón(milyen érdekes, egyből van kedvezmény). Én továbbra is mondtam, hogy nekem erre nincs szükségem, nekem jó a hagyományos hálózat, azokkal a feltételekkel, mint amik eddig voltak. Ekkor jött a fekete leves: gyakorlatilag két lehetőségem van. Vagy szerződést bontok és kötbért fizetek, vagy igénybe veszem az új ajánlatot, amihez újabb egy év hűségszerződést kötelező jelleggel alá kell írjak. Nem értettem a dolgot. Az ügyintéző egyre csak azt hajtogatta, hogy az optikai hálózat sokkal korszerűbb és jobb, és csak ezen keresztül tudnak szolgáltatni, de ehhez nekem alá kell írnom egy újabb szerződést(most, novemberben). Enélkül nem megy. Tehát vagy aláírok még egy évet, és akkor átköltöztetik a szolgáltatást, vagy szerződést bontok kötbér ellenében.
Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy hol szerepel olyan kitétel a szerződésemben, hogy én ha egy olyan helyre költözök ahol magasabb minőségű szolgáltatás érhető el, akkor én azért köteles vagyok magasabb árat, és főleg új hűségszerződést aláírni?! Erre ő elismerte, hogy ilyen kitétel nincs a szerződésemben. Ezek fényében úgy gondolom, hogy ez egy egyoldalú szerződésmódosítás a Telekom részéről. Ugyanis bele akar kényszeríteni egy helyzetbe, amire én a szerződéskötéskor nem vállalkoztam.
A következő az álláspontom:
A Telekom hűségszerződést írt alá velem ez év elején, melyben vállalja, hogy számomra a szerződésben foglaltak szerinti szolgáltatást szolgáltatja minden olyan helyen, ahol erre technikailag képes. Az adott helyen technikailag lehetőség van TV és Internet szolgáltatás nyújtására is, az, hogy ez miként valósul meg(sat-dsl vagy optiaki hálózaton), NEM az én dolgom! Ha nem szolgáltat, akkor szerződést szeg. Ha szerződést szeg, akkor jogomban áll nekem is elállni az adott szerződéstől mindenféle következmény nélkül, mivel a másik fél (Telekom) nem teljesíti a szerződésben foglaltakat! Ezzel szemben a Telekom szerződésbontás esetén kötbért követelne tőlem(az ügyintéző hölgy elmondása szerint).
Kérem ezen felületen(is) fejtse ki a Telekom képviselője/megbízottja, a cég álláspontját!

Köszönettel:
Zs.M.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 842
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 2

Szia

Hát akivel beszéltél tényleg nem volt toppon, a vonalvizsgálat az ingyenes. Akkor kell fizetni, ha kimegy a szerelő és ő megállapítja, hogy nem szolgáltató oldali hiba van. Az, hogy a vonalat vizsgálják az díjmentes. Én azt tudom javasolni, ha le is adod és kapsz sms-t hogy nem találtak hibát, akkor az azért van mert először a vonalvizsgálat lefut, nincs hiba, küldi is az sms-t, És ha vissza szólsz, akkor megy  ki a szerelő.

Hát a szerelők közt is van, aki csak a bekötéshez ért, de nem mindegyik. Szerintem probáld meg leadni és ha jön az sms, akkor hívd fel őket, hogy még mindig tapasztalod a hibát.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2

Szia

Azz eszközre cseregarancia  nincs mivel bérled az eszközt És a wifi jelerősségét nagyon sok minden befolyásolja.

Ászfben igy szerepel:
A szolgáltató által az Internet szolgáltatáshoz biztosított - Telekom tulajdonú – végberendezések (pl: HGW) egyes típusai WiFi képességgel vannak ellátva. A helyszíni létesítés során, az Internet szolgáltatást a HGW-n keresztül igénybe vevő előfizető kérésére a WiFi-t díjmentesen bekapcsolja a Szolgáltató, azonban a létesítést követően, a WiFi konfigurációs hibájáért a Szolgáltató nem vállal felelősséget. A WiFi utólagos konfigurálása nem tartozik a Szolgáltató felelősségi körébe, az nem az Internet szolgáltatás része, így a Szolgáltató a WiFi-vel kapcsolatos hibaelhárítás, uzólagos szerelés díját kiszámlázhatja az Előfizető részére. A tevékenységhez tartozó díjakról a Szolgáltató tájékoztatja az Előfizetőt

http://www.telekom.hu/static-tr/sw/file/Lakossagi_aszf_2c_melleklet_szolgaltatasok_tartalma_internet_20160601.pdf

3.oldal közepe.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Djrush
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2

Wifi-t úgy képzeld el mint a szállodában a  welcome drink. Fizetsz egy szolgáltatásért és kapsz pluszba még valamit. Próbálj meg hibát leadni hogy simán szakadozik a neted esetleg az hogy újra indul a hgw magától, párszor húzd ki a falbol :D Amikor meg hív a szerelő akkor beszéld meg vele hogy ez van és szeretnél modem cserét. Ha szerencséd van és ki fogsz egy jó arcot akkor cserél neked hgw-t. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2
1 minute ago, Nánási Tamás said:

Szia.

Remélem igazad van és csak a kábellel lesz a gond (bár megjegyezném, h a használatban lévő kábelt a bekötést végző úriembertől kértem-rendes volt adott, én megköszöntem). Ha haza érek megnézem.

Gondoltam h wifin nem fogom elérni a 300-at, de azt nem h wifin csatlakozva a ps4-el 30/15 lesz(router-ps4 20cm-re egymástól)---az előző szolgáltatónál használt 100/50 es csomaggal meg megvolt 40/25(kábelen meg 60/30).

Kicsit próbáld meg távolabb tenni egymástól a két eszközt, illetve nézd meg, hogy a ps 2.4-en vagy 5gigán csatlakozik e? 5gigán lényegesen gyorsabb.

 

 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2
1 hour ago, Nánási Tamás said:

Oke. Köszi?

Kicsit előre ugorva a történésekbe-mi van ha cserélem a kábelt, de az állapot nem változik.

Mit csináljak? Hol és kinek kell ezt jelezni?

Következő a helyzet: ha a HGW-n simán egy kábelllel rádugva tudod mérni azt a sebességet amit garantálni kell, akkor a hiba már utána -azaz a Te rendszeredben van. Innentől keress egy embert, aki átnézi a te rendszeredet, hogy hol a probléma. Kérd meg pl. Anonymust - persze ez azért nincs ingyen, ezt tudnod kell!!!!, és a T is csak ezt fogja mérni, vagyis kimegy egy ember, rádugja a notiját a HGW-re és mér, ha megvan lan oldalon a sávszél, akkor ennyi. - hogy kimegy-e Hozzád és átnézi mi a probléma.  

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2

PS4-re gigabit hááát okay értem vannak ott is mennyiségek de na...

29 perce, Tamas586 írta:

Darabos a kép?

Szaggat a hang?

Vagy mi a probléma??

Próbáltad már azon gyenguc ps4 helyett valami komolyabb PC-t rádugni..?

Hello.

Két napja kötötték be nálunk a netet(optikai kábel-1000mbit).

Tudom az 1000mbit csak elméleti és csak nagyon optimális esetekben érhető el-jelen esetemben ez nem is elvárás.

A problémám a következő: van Playstation 4-es konzolom ami kábel csatlakozik a routerhez. Az elvárásom az lenne, h a garantált 300/50 le/feltöltés meglegyen-ehelyett 50/1 illetve 130/5 között ingadozik.

Kérdésem az lenne, h valyon mi lehet a probléma?

Más eszköz nincs kábelesen rádugva a routerre, 3 telefon és egy tablet megy róla wifin(próbáltam azt is h ezen eszközökön kikapcsoltam a wifit, de az sem segített a garantált sebesség elérésében).

Tanácsokat, válaszokat előre is köszönöm.

Üdv.: Tamás

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2

Üdv @szomih

A Huawei LAN1-4 portját összekötöd a Dlink LAN1-4  (értelemszerűen bármelyik számú LAN portját rákötheted a másik bármelyik számú LAN portjára). De ne a WAN portjába!

Amire figyelni kell, hogy egy ip tartományban legyenek tehát ha a Huawei IP címe 192.168.1.254, akkor a Dlinké is 192.268.1.XXX legyen, ahol az XXX 1-253-ig terjedő szám. Azért csak addig, mert a Huawei ha a 254-es, akkor a Dlink már nem lehet az.

Fontos dolog még, hogy a Dlinken ne üzemeljen Dhcp szerver, azt ki kell kapcsolni.

A Windowsos  "új internet kapcsolat"-ot pppoe felhasználóval és jelszóval ne is próbáld, nem fog menni. A létrehozott kapcsolatot töröld ki (adapter beállítások vagy valami ilyen nevű oldalon találod a létrehozott csatolót, töröld ki, az neked nem kell)

Nagyjából így csináltad a leírásod alapján, ezzel menni kéne kábelen is. A wifin működik is, tehát ebből arra gyanakszom, hogy valami a gép felé nem stimmel.

Légyszives írd le, hogy melyik eszköznek mi az ip címe, átjáró és DNS címe mind a LAN, mind a WAN interfészén. A Huaweinek, Dlinknek, a Wifivel kapcsolódó eszközödnek és a kábeles eszközödnek is (utolsó kettőnek csak LAN interfészei vannak, illetve ugye a kábeles gépen létrehoztál egy pppoe mini csatolót, ami egy hálózati wan interfész de ez nem kell)

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: btz
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...