Ugrás a tartalomhoz
  • 3

jabyga

Kérdés

A következő történettel kapcsolatban szeretném kikérni a Telekom állásfoglalását. IPTV és DSL internet szolgáltatást veszek igénybe tavaly február óta. Úgy alakult, hogy a jelenlegi címemről, elköltöztem egy új lakásba.(mindkét lakás Szekszárd belterülete) Ennek megfelelően a 1412-n megrendeltem a szolgáltatás átköltöztetését, melyre a szerződésem szerint lehetőségem van külön díj ellenében. Két hét után felhívtam újból az ügyfélszolgálatot, ahol a következő érdekességgel szembesített az ügyintéző:
Az új címemen optikai hálózat érhető el, amit a jelenlegi 7590ft-os havidíjam helyett 7990ft-ért kaphatok meg. Nemtetszésemet fejeztem ki, mivel én nem erre kötöttem szerződést. Elmondtam a hölgynek, hogy februárban lejár a hűségidőm, addig adják a régi szolgáltatást a régi feltételekkel, mivel utána úgysem szeretném már igénybe venni, ugyanis kihasználatlanság miatt felmondom a tv előfizetést. Erre a hölgy közölte, hogy akkor ennek tükrében most már csak havi 6.850ft-ért adná ugyan ezt a csomagot az optikai hálón(milyen érdekes, egyből van kedvezmény). Én továbbra is mondtam, hogy nekem erre nincs szükségem, nekem jó a hagyományos hálózat, azokkal a feltételekkel, mint amik eddig voltak. Ekkor jött a fekete leves: gyakorlatilag két lehetőségem van. Vagy szerződést bontok és kötbért fizetek, vagy igénybe veszem az új ajánlatot, amihez újabb egy év hűségszerződést kötelező jelleggel alá kell írjak. Nem értettem a dolgot. Az ügyintéző egyre csak azt hajtogatta, hogy az optikai hálózat sokkal korszerűbb és jobb, és csak ezen keresztül tudnak szolgáltatni, de ehhez nekem alá kell írnom egy újabb szerződést(most, novemberben). Enélkül nem megy. Tehát vagy aláírok még egy évet, és akkor átköltöztetik a szolgáltatást, vagy szerződést bontok kötbér ellenében.
Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy hol szerepel olyan kitétel a szerződésemben, hogy én ha egy olyan helyre költözök ahol magasabb minőségű szolgáltatás érhető el, akkor én azért köteles vagyok magasabb árat, és főleg új hűségszerződést aláírni?! Erre ő elismerte, hogy ilyen kitétel nincs a szerződésemben. Ezek fényében úgy gondolom, hogy ez egy egyoldalú szerződésmódosítás a Telekom részéről. Ugyanis bele akar kényszeríteni egy helyzetbe, amire én a szerződéskötéskor nem vállalkoztam.
A következő az álláspontom:
A Telekom hűségszerződést írt alá velem ez év elején, melyben vállalja, hogy számomra a szerződésben foglaltak szerinti szolgáltatást szolgáltatja minden olyan helyen, ahol erre technikailag képes. Az adott helyen technikailag lehetőség van TV és Internet szolgáltatás nyújtására is, az, hogy ez miként valósul meg(sat-dsl vagy optiaki hálózaton), NEM az én dolgom! Ha nem szolgáltat, akkor szerződést szeg. Ha szerződést szeg, akkor jogomban áll nekem is elállni az adott szerződéstől mindenféle következmény nélkül, mivel a másik fél (Telekom) nem teljesíti a szerződésben foglaltakat! Ezzel szemben a Telekom szerződésbontás esetén kötbért követelne tőlem(az ügyintéző hölgy elmondása szerint).
Kérem ezen felületen(is) fejtse ki a Telekom képviselője/megbízottja, a cég álláspontját!

Köszönettel:
Zs.M.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 842
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 1

@SwengX

A Huawei ONT LAN1 portjáról van bekötve a Dlink WAN portjába?

A Dlinkbe be vannak írva az userpass adatok?

A connect gombra rákattintottál a Dlinken?

Ír ki valamilyen hibajelzést a Dlink egy kapcsolódási kísérlet után? (Rendszernapló esetleg)

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: btz
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Egyszer létesítettem úgy üveget hogy tudtam a user  pass-t  összes többinél meg e nélkül ment. Sokkal könnyebb így nem kell be lépni ont-be nem kell semmivel szórakozni pár perc alatt megvan, egyedül a voip macera de az más miatt.  Az meg hogy az efi mit lát kap e külön sms-t vagy szerződésen amit ő lát azon mi van azt passzolom. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

@SwengX

Nem modem, ONT.

Ezen az oldalon lehet beállítani.

IMG_20170722_212353_481.jpg

A képen van egy példa is, ahogy a 21-es portot az 192.168.1.6-ra továbbítják.

Statikus külső ip-t nem adnak. Azthiszem csak üzleti előfizetőknek felárért. Pppoe-n sajnos még az ipv6 tekintetében sem adnak statikus címet, de még a delegálható ipv6 tartományi prefix is dinamikus. Azaz ddns és társait kell használni.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: btz
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Sajnos nem a garantált minimum,hanem egyértelműen a max. https://www.telekom.hu/lakossagi/szolgaltatasok/internet/otthoni/otthoni-internet-250  ez a hívatkozási alap!

Visszahívott az ÜFSZ és egyértelművé tették,hogy 250/20 !!!

 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Kopernecky
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
2 órája, Kopernecky írta:

Valami nagyon nem kerek még ezeknél az új csomagoknál,mert próbáltam a 120/50-es csomagomat 250/100-ra váltani,de az ügyintéző -bár nagyon udvarias volt és utána is érdeklődött - csak annyit tudott mondani, hogy a 250-s csomaghoz bizony csak 20-as feltöltés van. Hiába mondtam, hogy optikáról beszélünk, azt mondta,hogy őt így tájékoztatták ! Így sajnos nem mertem váltani,mert nekem a gyorsabb feltöltésre is szükségem van...:(

Marketinges döntés miatt ugyan azt a sebességet kell kommunikálni mind három technológián. a 120 /50 ami most van neked az 120/10 nek van monda az 50/15 meg 50/5 nek stb stb.  Engem így  tájékoztattak + a többi csomag tendenciája is ezt mutatja. 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: anonymus
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

@SwengX

Írd le hogy melyik eszköznek mi a LAN ip címe. Melyiken fut a dhcp szerver. Melyik eszköz, melyik portba kapcsolódik (Pl a Huawei a LAN1 portjából, a Tplink Router2 LAN1 portjába stb stb)

Képernyőképeket is küldhetsz az eszközök LAN-WAN beállításairól, status felületéről)

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Sziasztok!

Az lenne a kérdésem, hogy mi a fene történik az 1000-es NET-emmel (ami csak olyan 400 max. 500 néha :( ) akkor, amikor nem tudok mérni, csak 370-et, vagy 350-et, vagy éppen csak 270-et? Eleinte volt, hogy mértem 591-et is, de ez már kezd kicsit a régi rendszerre hasonlítani. Amikor mindig azt mondták, hogy azért lassul a sebességem, mert egyre többen kötnek a rendszerre és nem bírja a réz drót. De ez nem drót, hanem optika!! Akkor most mi van? Ebben a pillanatban mértem, most 480, ez lassan már remek eredménynek számít :(

 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
Ekkor: 2017. 10. 27. at 11:36, maxhim írta:

Sziasztok!

Az lenne a kérdésem, hogy mi a fene történik az 1000-es NET-emmel (ami csak olyan 400 max. 500 néha :( ) akkor, amikor nem tudok mérni, csak 370-et, vagy 350-et, vagy éppen csak 270-et? Eleinte volt, hogy mértem 591-et is, de ez már kezd kicsit a régi rendszerre hasonlítani. Amikor mindig azt mondták, hogy azért lassul a sebességem, mert egyre többen kötnek a rendszerre és nem bírja a réz drót. De ez nem drót, hanem optika!! Akkor most mi van? Ebben a pillanatban mértem, most 480, ez lassan már remek eredménynek számít :(

 

Milyen tudású számítógépen méred?

Cat5E vagy Cat6 kábel van az ONT és a számítógép között?

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
56 perce, thboxx írta:

Sziasztok!

Nem tudom, jó helyre írom-e, de hátha tud valaki segíteni. Most kötötték be az új optikai alapú 100-as netet,

és egyenlőre minden jó, egy-két dolgot kivéve. Van egy NSA310-es nasom itthon, amit TM-re és media streaming-re

használok. Kaptam egy új csudálatos HG8245H típusú butított gépet, ezen szeretném a továbbiakban használni

a belső hálózatot. A baj csak az, hogy a nason az eddig tökéletesen működő TM-n meg se moccan semmi.

Nem tud csatlakozni sem pírekhez, sem trekkerekhez... Ergo nem megy a P2P... Nekem ez így majdnem hasznavehetetlen...

Az ONT-on meg a T saját egyedi FW-je van szinte nulla beállítási lehetőséggel. Előtte egy Zyxel NBG6716+modem párosom volt

egy másik szolgáltató mellett, semmi gondom nem volt a TM-el. A P2P alkalmazás azt írja network beállítások alatt,

hogy peer listening port: *****       Port is closed. Gondolom a problémám összefüggésben van ezzel.

Próbáltam portot nyitni az ONT-ban,de mivel most csináltam először, és nem a gyári FW van rajta, így nulla eredménnyel...

Szóval szívesen várom az építő jellegű javaslatokat, mert már lassan ott tartok, hogy valami szárnyatlant megtanítok repülni...

Az nem opció, hogy a HG8245H-t modemként konfigurálod, és saját routert használsz, amit rákötsz? Ez lehet a Zyxel NBG6716 is, ha még megvan. Kis segítség: https://hup.hu/node/149613

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: zoli62
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Bevezetésre kerül az Otthoni Internet 2000 vezetékes internet csomag.

2000M:
*** Szolgáltató a kínált adatátviteli sebességet a előfizetői végberendezés valamint az internet legalább egy belföldi és egy nemzetközi nyilvános adatkicserélő központja között biztosítja. A GE-es és a WLAN interfészek fizikai korlátai miatt a 2000Mbps/szolgáltatás kínált letöltési sebességének teljes kihasználása több eszköz egyidejű vezetékes vagy vezeték nélküli kapcsolódásával lehetséges, amennyiben a végfelhasználói eszközök a szükséges rendszerkövetelményeknek megfelelnek. A 2000Mbps/szolgáltatás maximálisan kínált feltöltési sebességének teljes kihasználása egy eszközzel is lehetséges a GE-es interfészen keresztül – amennyiben olyan eszközzel rendelkezik az Előfizető, amelybe 2 db Ethernet kábelt lehet csatlakoztatni és az eszköz képes a 2 db Ethernet porton érkező sebességet összeadva kezelni, valamint amennyiben a végfelhasználói eszköz a szükséges rendszerkövetelményeknek megfelel. A csomag 2017. november 1-től értékesíthető.

Forrás ÁSZF 4/c melléklet 2. és 3.1.3. pontjai.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Roli82
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

No... Egyenlőre úgy látszik a dolog,hogy én győztem... De nem akarom elkiabálni. Amint a képernyőképen is látszik, olyan módon kinyitottam még 2 portot(pl amit a TM kért), valamint a TM-en belül kivettem a pipát a randomise port when launch elől és most egyenlőre müxik. Írja is, hogy port opened. Nagyon nagy köszönet minden segítségért! Üdv. mindenkinek!

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

2018.09.01.-től új optikai internet portfólió kerül bevezetésre az alábbiak szerint.

Net S 150/50

Net M 300/75

Net L 1000/1000

Net XL 2000/1000

A csomagot meglévő ügyfelek csomagváltással érhetik el.

További részletek 2018.08.31 megjelenő ÁSZF-ben lesznek.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Roli82
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
Ekkor: 2022. 12. 03. at 15:38, justzoli írta:

Köszönöm a válaszod!

Régebben próbálkoztam ezzel, hogy az SSID-t beállítottam a wifi routereken, de valahogy "összeakadtak" az eszközök vagy sávok és dobálták a jelet, vagy sok idő volt míg a wifi-re csatlakoztatott eszköz átváltott az egyik routerre a másikról, amelyiken erősebb volt a jel és addig kiesett a net. Tudtommal a mesh technológia ezt a "roaming" problémát küszöböli ki, egy nagy egészként látszódik a hálózat és nincs érezhető váltás.

A modernebb, az újabb szabványokat használó eszközökben biztos jobban működik a roaming, de nekem már 10 éve is így volt megolva és semmi gondom, problémám nem volt vele. 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: btz
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Hivatalos állásfoglalást itt 100%, hogy nem fogsz kapni a szolgáltatótól.

Én sem adnék, nem véletlenül :)

De szerintem senki mástól sem, mivel általánosság ismerjük a helyzetet és a válaszban sok lehet a HA meg egyéb logikai kapcsolat :)

Ügyfélszolgálattal egyeztettél már a témát illetően?

Én így elolvasva azt mondom, hogy igazad is van meg nem is. Szerintem nagyon is lényeges, hogy aktuálisan mit és milyen minőségben veszel igénybe, mert áthelyezés esetén annak mozgatását, biztostását kéred egy új helyen, címen.

És itt jön az képbe, hogy az új helyen mit és hogyan lehet, itt már lehetnek korlátok, de alapvetően mindenre lehet valamilyen megoldást találni, de az már egyezkedéssel, kompromisszumokkal jár, járhat.

Egy tök új szerződés az tük új rabságot jelenthet, kábé mint egy új megrendelés vagy hosszabbítás, satöbbi.

A megállapodásod egy céggel (nem csak a telko szektorban) nem feltétlenül csak a szerződésből áll (van amikor abban az adataidon és egy -két alap maszlagon túl semmi nem van), ha vannak kiegészítő dokumentumok, mellékletek ászf-ek, vagy hasonlóak, azok rendelkeznek sokmindentről, bár sokszor könnyű elveszni a csűrésben, csavarásban is (jogi értelem rulezz)...

Én azt mondom, javaslom, hogy keresd meg az ügyfélszolgálatukat, a weboldalon keresztül lehet nekik üzenetet küldeni, ha ott is leírod amit itt, hogy mi van, adsz tényleges címeket, adatokat, aztán feltehetően kapsz konkrét választ, vagy valami tanácsot...

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...